A képzőművészet és a kortárs zene kapcsolatával sem a művészettörténet, sem a művészeti köztudat nem foglalkozott túl sokat az utóbbi néhány évtizedben, ami az avantgárd recepciójának általános megkésettségével magyarázható.
Gimnáziumi irodalomtanárunk - mint később bevallotta - sokkal mélyebben tanította és kérte számon azokat a szerzőket és műveket, amelyeket nem kedvelt. Utólag ugyan kisakkoztuk, kik/mik voltak ellenszenve tárgyai, én viszont nem árulok zsákbamacskát: egy rövid fiatalkori fellángolástól eltekintve sosem szerettem Chagall műveit (korai eltévelyedéseim között tartom számon Vasarely op-artos műveinek csodálatát is). A prekoncepciókat ugyan nehéz félrerakni, de azért igyekeztem nyitottan végignézni a kiállítást: katartikus élményben ugyan nem volt részem, viszont megértettem, hogy miért is ódzkodom az orosz-francia mester műveitől.
Bármennyire is hívogatóak, ábrándosak a fényképeken, rajzokon az alacsony házak, a hangulatos kocsmanevek, az összevissza utcák, unom már papíron és fennhangon is a krúdyzós-tabánozós sóhajtozást. Helyettes Grinzing, fosztogatni a külföldieket? Miféle borokat árulnának ott (és milyeneket egykoron - nincsen okunk illúziókra)? Budapest Montmartre-ja netán? Még az "igazi", a párizsi is merő egy silányság, giccs, üres borzalom.
„Az organikustól a fényművészetig” címmel háromállomásos kortárs magyar kiállítást mutattak be Indiában, a National Gallery of Modern Art hálózatában, a legkomolyabb indiai képzőművészeti múzeumokban. A kiállításról és a két kultúra kapcsolatáról a kurátort, Csáji Attilát kérdeztük.
A Vasarely Múzeum földszinti terempárját megtöltő kettős tárlat egyrészt a Párhuzamos kiállítás címen futó kiállítássorozatba illeszkedik, másrészt kötődik az első emeleten látható, az OSAS (Open Structures Art Society/Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület) által szervezett Határterek/Interspaces című csoportos kiállításhoz.
Egyszer, egy rövid és dicsőséges filológiai pillanatra megleptem Bodor Ádámot azzal, hogy ismerem a ler szót. Persze gyorsan kiderült, hogy a börtönszlengben a ler egészen mást jelent, mint surcban járó dédnagyanyám háztáji szókincsében, de attól még evidensen identifikációs szerepe van: aki tudja, mi a ler, tudja, mi a börtön. Illetve: aki tudja, mi a ler, az nem Magyarországon született.
Elpusztultnak hitt szenzációs képzőművészeti kincsre bukkantak egy jellegtelen müncheni lakásban. A náci Németország egyik leghíresebb műkereskedőjének gyűjteményéről a berlini kormány már évek óta tud, de műértő körökben sem volt ismeretlen. A máig tartó huzavona alig titkolt célja, hogy a milliárdos érték ne hagyja el az országot.
"A performanszművészet nagyanyja", Marina Abramovic életéről készült dokumentumfilm az azonos című 2010-es, a MOMA-ban megrendezett retrospektív kiállítást és az előkészületeit mutatja be.