Dokumentumfilm

A művész jelen van

Képzőművészet

"A performanszművészet nagyanyja", Marina Abramovic életéről készült dokumentumfilm az azonos című 2010-es, a MOMA-ban megrendezett retrospektív kiállítást és az előkészületeit mutatja be.

Nemcsak nyomon követi a belgrádi születésű, 63 éves - bomba formában lévő - művész életmű-kiállítását, de fiatal előadókkal újrajátssza a performanszait, illusztrálja a tárlat egyéb részeit (videók, fotók, installációk). Az imázsfilmként funkcionáló dokuban Matthew Akers rendező-operatőr árnyékként tapadt alanyára, aki így hol "a kameráról tudomást sem véve" létezik - tesz-vesz, szervez, workshopot tart, vagy épp pózol -, hol pedig gyerekkoráról, kalandos életéről, illetve meghatározó szerelméről és alkotótársáról, Ulayról vall. Önvallomását szakértők, kritikusok, kurátorok, művésztársak egészítik ki.

Abramovic a tárlaton tán legnagyobb formátumú performanszát hozta létre: a MOMA Marron Atriumában összesen 716 órán és 30 percen át ült és fogadta némán, szinte mozdulatlanul a látogatókat. Minden alkalommal a tabula rasa aspektust megjelenítve újabb és újabb jelenlétet komponált, amelyek a film során (is) mini történetekként működnek. Abramovic tétlen volt, néma, és koplalt, a látogatási idő lejártával hazament, majd reggel, mint a munkahelyére, jött a múzeumba, és folytatta: lehetőséget teremtett közönségének valami közös élmény megtapasztalására.

A film (és a kiállítás is) egy óriási élő önarckép, amely dokumentumként ugyan hiányos, de tökéletes formai megjelenése tagadhatatlanul vonzó, 106 percig maximálisan leköti a nézőjét.

ART placc Budapest Edition, Toldi mozi, november 16.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.