Tartalom

(2013-11-28)

Snoblesse
Egotrip

Sajó László: Öt és feles

Egotrip

Három a magyar

Rijarijahungárija két falu egyesítése révén jött létre, úgy is mint Rijarija és Hungárija. Bár egyesek (a trialisták) szerint három volt az a kettő: Rija, Rija és Hungárija. A dualisták ezt váltig tagadják - dúl a harc a két tábor között, még falunapon se beszélnek egymással. Az egykor volt két (három?) faluban lakók se kedvelik egymást, ahogy ez már lenni szokott: Tunyogmatolcson a tunyogiak lenézik a matolcsiakat, azok meg őket; Gávavencsellőn a gávaiak a vencsellőieket, és viszont; Rásonysápberencsen a rásonyiak a sápiakat, a sápiak a rásonyiakat, ők együtt a berencsieket, akik... Így megy ez, mióta falu a falu.

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Egotrip

Skálafüggetlenség

Képzeljük el, hogy megmutatunk egy tőzsdei szakértőnek néhány árfolyamgörbét, de a vízszintes tengelyről lehagyjuk a konkrét időpontokat. Meg tudja-e állapítani a szakértő, hogy melyik az egyperces, melyik az egyórás, az egynapos és az egyhetes skálájú görbe? Nos, ezt a leghíresebb tőzsdei guruk és a legsikeresebb brókerek sem tudják megmondani.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Az eszelős feltépi az ajtót

Kedves olvasóink bizonyára élénken emlékeznek Geszler Herman elvtárs szép és színigaz, de legfőképpen tanulságos történetére. Történt ugyanis, hogy a majsztor, mint amolyan helyi felső vezető kitűzte az altdorfi piactéren egy póznára a sipkáját, mondván, a sipkám én vagyok, s aki arra jár, no, annak bizony meg kell süvegelnie e magas tökfödőt.

A szerk.

A pancser

Ezt a cikket 2013 novemberében írtuk. Azóta már másodszor vagyunk kénytelenek újra kirakni, most éppen Mesterházy és az MSZP újabb dicsőséges választási szereplése miatt. Mert igen, fájdalom: mi előre szóltunk.

Publicisztika

Paul Hockenos

Publicisztika

Megint rossz lóra – Miért választja Közép-Európa az atomot és a szenet?

Az ENSZ múlt heti varsói klímakonferenciája kitűnő alkalmat kínált, hogy szemügyre vegyük a közép-európai országok energiapolitikáját. Annál is halaszthatatlanabb ez, mivel a visegrádi államok, azaz Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország most olyan hibát készülnek elkövetni, aminek az árát drágán fogják megfizetni a következő évtizedekben.

Belpol

Interjú

Belpol

"Nem is értettük, mi zajlik"

Foltányi Árpád, a bezárt Kapuvári Húsgyár Zrt. igazgatósági elnöke az áfacsalásokról

Az adóhivatal (NAV) tavaly mintegy 4 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményt a hússzektorban. A húsipari cégek bedőlése nem független sem a csalássorozattól, sem a feketekereskedelemtől, de az okok ennél összetettebbek.

Interjú

Belpol

"Kevés tényleges eredményt tud felmutatni"

Szilvási Léna programfejlesztési igazgató (SOS Gyermekfalu) a gyerekjóléti rendszerről

Hónapok óta koldult a fővárosi 4-6-os villamos vonalán az a harmonikás kisfiú, akit a múlt kedden ütött el a villamos a Baross utcai megállóban. Egy-egy menet végén lejelentkezett a megállóban ácsorgó felnőttnél, aki aztán fölrakta a másik irányba tartó járműre. Felváltva dolgoztak az öt év körüli húgával. Miért nem képes a gyerekjóléti rendszer megvédeni a koldulásra, rosszabb esetben prostitúcióra kényszerített gyerekeket?

Külpol

Interjú

Külpol

"Ez a tudás értékes lehet az Együtt 2014 számára is"

Mitch Stewart, az amerikai 270 Strategies politikai tanácsadó cég vezetője

Ő irányította Barack Obama tavalyi elnökválasztási kampányát a billegő államokban, és kulcsszerepe volt abban, hogy a demokraták jelöltje a tíz kérdéses állam közül kilencben diadalmaskodott. Most az Együtt 2014-nek is ad tanácsokat.

Szíria

Külpol

Érdekek hálójában

Január 22-ére tűzték ki az ENSZ Genf-2 néven futó szíriai béketárgyalásainak a kezdetét, ahol elvileg első ízben ülnének egy asztalnál a damaszkuszi rendszer és az ellenzék megbízottai. Minthogy Iránnak mint regionális középhatalomnak jelentős szerepe van a szíriai konfliktusban, felmerül a kérdés: vajon az ugyancsak a hét elején bejelentett megállapodás az iráni atomenergia-ipari fejlesztések jövőjéről elősegítheti-e a Szíriáról szóló megbeszélések sikerét.

Film

tévésmaci

Film

Kiselefánt, kiselefánt, meghúzom a füledet!

Amikor Sztupa és Troché tömegesen fordultak elő, nem azért kellett érzéki csalódásról beszélni, mert valójában mindig csak ketten voltak, hanem azért, mert amikor rengetegen zúzták, kismillió Sztupa volt ugyan, de csak két Troché. Mégis úgy tűnt mindenkinek, akár ismerte őket, akár azt sem tudta, kicsodák, hogy mindketten ezrével rohanják le a városokat, falvakat. Sztupák és Trochék ereszkednek le a falakon, kiáltott fel egy kisgyerek vasárnap reggel, mikor a nagyapja horgászni vitte (köztünk szólva mindkettejük akarata ellenére, de a szülők voltak a főnökök). E kiáltás hatására átszakadtak a gátak, s elindult valamiféle lavina.

Dokumentumfilm

Film

Dolma lányai

Idegen tárgyak, idegen színek ismeretlen jelentéssel, azt is mondhatnánk, hogy egzotikum. De szerencsére Miklós Ádám nepáli dokumentumfilmje sokkal közelebb megy, és sokkal érzékenyebben mutat meg dolgokat.

Film

Film

Megvan a bűnös

Felix van Groeningen: Alabama és Monroe

Ez a roppant személyes és szenvedélyes belga film drámai hangoltságú példázat, amely a főszerepet itt és korábban a színházban is alakító Johan Heldenbergh (a Szarul állnak a dolgok és a Moszkva, Belgium c. filmekből ismert kiváló flamand színész) darabja nyomán készült.

Interjú

Film

A dalai láma sapkája

Miklós Ádám filmrendező

Szerzetesnők három generációjának mindennapjait kutatja egy angol-nepáli-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilm - a Dolma lányai most fut a pesti mozikban; rendezőjét kérdeztük.

Film

Film

Vétkek völgye

Itt a The Canyons, Az amerikai dzsigoló rendezőjének (Paul Schrader) és Az amerikai pszicho írójának (Bret Easton Ellis), valamint az Anal Students 2 sztárjának (James Deen) és az elvonók felpuffadt arcú királynőjének (Lindsay Lohan) filmje, amiben Tarr Béla legnagyobb nyugati parti rajongója (Gus Van Sant) egy pszichológust, a világ legnagyobb független lemezboltja (Amoeba Music - Sunset Blvd., Los Angeles) pedig önmagát alakítja.

Film

Film

Lola Versus

Greta Gerwignek 2012 volt a hipszter Bridget Jones-os éve. A Frances Haban és a Lola Versusban ugyanazt a bájosan flúgos, felelőtlen és érzelmileg zilált New York-i kékharisnyát adta, mintha Woody Allen unokahúga lenne. Sajna a figurában nincs két filmre elég szufla.

Zene

mi a kotta?

Zene

Máglyára vele

"És elmondta, hogy már tizenhárom éves korában kinyilatkoztatást kapott az Úrtól, egy hang által, mely arra intette, hogy tanuljon meg uralkodni magán. Az első alkalommal nagy félelem fogta el. És azt mondta, hogy az említett hang nyáron, egy böjti nap delén szólalt meg, amikor ő az apja kertjében volt; a hang jobbról érkezett, a templom felől. És elmondta, hogy a hanghoz fény is társult, amely egyébként mindig is kíséri ezt a hangot.

Lemez

Zene

SCNTST: Self Therapy

A berlini Bryan Muller mindössze 20 éves - érdemes eszünkbe vésni, mielőtt meghallgatnánk meglepően érett és stílusos debütálását. Indíttatására jellemző, hogy Alex Ridha, alias Boys Noize hasonnevű kiadójánál talált otthonra, ám mostanában készült zenéiből már senki sem hallaná ki a koppanós elektrót - ahogy a kiadó újabb keletű kiadványai maguk is örvendetes sokszínűségről árulkodnak.

Lemez

Zene

Biztos befutó

Arcade Fire: Reflektor

A kezdetekben, vagyis közel tíz éve a montreali Arcade Fire inkább tűnt bizonytalan ideológiájú vallási szektának, mintsem potenciális sztárzenekarnak, de aztán az évek során folyamatosan rácáfolt a vele kapcsolatos előítéletekre.

Lemez

Zene

Leslie West: Still Climbing

A blues fiatalít. Egy lábon járó példája ennek a Mountain-gitáros Leslie West, aki már a rockzene születésénél is ott sertepertélt.

Koncert

Zene

Britten 100

A múlt csütörtökön és pénteken, az angol zeneszerző születésének századik évfordulóján és annak előestéjén úgy tűnhetett, Pesten valóságos Britten-kultusz virágzik. Oratórium- és opera-előadás, sőt a Rózsavölgyi Szalonban még egy kamaradarab (Halál Velencében) bemutatója is Benjamin Brittent idézte.

Színház

Színház

Színház

Gyakorlatilag helyzetben

Mohácsi István-Mohácsi János: A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

Hogy mikor fog az ember gyanút, hogy nem pusztán jópofa színházi próbahelyzetet néz, hanem valami többet, nagyobbat markolót, nézője válogatja.

Színház

Színház

Justine, avagy az erény meghurcoltatása

Vibráló fények, diszkózene, fekete-fehér-piros színszimbolika, plasztikus ruhaköltemények - a Justine sikkes. Minden jól áll neki: az egymás mögé sorakoztatott szalagfüggönyrétegek, amelyek megvilágítástól és vetítéstől függően jelenetről jelenetre változó teret rajzolnak ki, a szintipopos hangzás, a klipszerű tánc, a képregényes dizájn, a de Sade szellemében átírt slágerek.

Könyv

Gyerekkönyv-melléklet

Könyv

Nem habos torta

Maximum tizenegyes!

A Magyar Narancs gyerekirodalmi sikerlistája - külföldi mezőny

Gyerekkönyv-melléklet

Könyv

Gyümölcsözés

Független színházak vidéki iskolákban

A kormány írt ki rá pályázatot, a független társulatokhoz és az oktatáshoz is kötődik, és mindenki nagyon jól jár vele - mi az?

Könyv

"Nem lehet a Himalájával kezdeni" - Fenyő D. György magyartanár

Gyerekirodalmi események állandó résztvevője, módszertani anyagok szerzője, a Radnóti-gimnázium vezető magyartanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke. Az irodalomtanítás aktuális kérdéseiről, a kortárs művek használhatóságáról, kedvelt és utált kötelezőkről beszélgettünk vele.

Könyv

Kritikai szervilizmus – Moldova György pályaképe I.

Több mint száz kötet, közel tizenötmilliós összpéldányszám - Moldova György a legolvasottabb mai magyar író. Közéleti ritkaság: azok érezhetik magukénak, akik más jelentős személyiséget nemigen: a baloldali identitású, urbánus, antiliberális, antidemokrata, kommunista körök. És a rasszista antirasszisták, akik a rasszizmust célponttól és harci érdekeiktől függően támadják vagy támogatják. A Moldova-jelenség értelmezése gazdátlan feladat. Szakirodalma csekély.

Képzőművészet

A megtalált Gurlitt-gyűjtemény

Képzőművészet

Kedves Picasso!

Elpusztultnak hitt szenzációs képzőművészeti kincsre bukkantak egy jellegtelen müncheni lakásban. A náci Németország egyik leghíresebb műkereskedőjének gyűjteményéről a berlini kormány már évek óta tud, de műértő körökben sem volt ismeretlen. A máig tartó huzavona alig titkolt célja, hogy a milliárdos érték ne hagyja el az országot.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Heller Ágnes és a naposcsibék – Náci eszmék a Szent Korona Rádióban

Monty Pythonék Gyalog galoppja egy emlékezetes párbeszéddel kezdődik, amelynek tárgya, hogy vajon szerezhetett-e Arthur király segédje két tököt a lódobogás imitálásához, hiszen azon a zord vidéken, ahol járnak, nem terem meg ilyesmi, viszont a vándorfecske sem hozhatta, mert az nem bírja el, az afrikai fecske ugyanakkor, ami elbírná, nem vándormadár.

Riport

Egy társasház tönkremenetele

Riport

Jöttek, verték, vitték

Egy rémes homlokzat, milliós tartozások, nagy veszekedések és egy csődbe vitt társasház lett annak a felújítási kísérletnek az eredménye, melyben évekig álltak szemben a lakók és a befektető vállalkozók. A kacifántos történetben Demján Sándor neve folyton előkerült.

20 éves a Fedél Nélkül

Riport

Csillagösvényen

Az első magyar utcalap a Menhely Alapítvány támogatásával 1993 tavaszán jelent meg, bár alapító-főszerkesztője eredetileg nem a nagyközönségnek szánta. De az eltelt húsz évben nemcsak a szerkesztőség ars poeticája, de a lap tartalma és formátuma is megváltozott. No, és a terjesztői hozzáállás is.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Édesburgonya

Hálaadás napi pulykát kevesen sütnek (egyrészt, mert nincs hagyománya, másrészt, mert alig akad megfelelő pulyka a henteseknél), az amerikai ünnep lakomájához általában készített köreteket azonban érdemes figyelni, számos nagyszerű akad közöttük. Sült édesburgonya-püré, baconös kelbimbó, áfonyaszósz, pompás saláták.

Tudomány
Ételhordó

Ételhordó

Ikon bisztró

Mediterrán halleves a zsinagóga árnyékában - az Ételhordó nem hagyhatta ki.

Bionarancs