Ők pedig a korszak alkotói, képző- és iparművészek, akiknek a plakátjai mindmáig a hatásuk alá vonják az embert magas technikai színvonalukkal, expresszív erejükkel, minimalista, de annál erőteljesebb forma- és színvilágukkal. Mintha a tág szemhatárú kultúrának egyfajta ellenpólusát képezték volna a Trianon utáni Magyarország egyre görcsösebb, magába fordultabb és kirekesztőbb szellemi szűkösségével szemben. Ehhez persze nem volt elég az olyan alkotók együttes jelenléte, mint Berény Róbert (aki a Tanácsköztársaság híres "Fegyverbe!" plakátja miatt évekig tartó emigrációban bővíthette az ismereteit, csiszolhatta képességeit), Bortnyik Sándor (aki szintén emigrált néhány évre, majd az új nemzetközi irányzatok hazai szószólójaként tevékenykedett), Csemiczky Tihamér, Irsai István, Konecsni György és inkább csak szakmai körökben ismert és elismert társaik.
A plakát igazi terepe a fogyasztás, az áruk, a választék, a kereskedelem világa, és ez a világ történetesen a húszas évektől kezdett teret nyerni Magyarországon - nyilván inkább csak a városi polgárság köreiben, hiszen mások nem is gondolhattak világvevő rádióra, teniszbérletre, strandcipőre. A kiállítás fontos érdeme, hogy miközben hangsúlyozza az egyedülállóan nagyszámú kiállított remekmű esztétikai értékeit, aláhúzza azokat a társadalmi összefüggéseket is, amelyek a plakátművészet korabeli forradalmának az értelmét adják. És itt valóban nem túlzás a "forradalom" kifejezés, hiszen egy teljesen megváltozott művészi világkép alkalmazkodik, sőt megy elébe a nagyvárosi élet felgyorsulásának, a házi munkák könnyebbé válásának, az informálódási igények fölerősödésének. Olyan termékeket kell immár népszerűsíteni, ráadásul izomból, hatékonyan, amelyeket a korábbi, részletezőbb, egyszerre bőbeszédű és elegánsan meghitt, mondjuk, szecessziós reklám világával nehéz volna összeegyeztetni. A zsákos szén, a fűthető fürdőkád, a gázszolgáltatás mind a dinamikus, ugyanakkor kényelemre törekvő modern nagyvárosi élet kelléke. Akárcsak a Modiano cigarettapapír - legalábbis erre utal a jelenléte egy sor plakáton a legjobbak közül (képünkön Berény Róbert műve). Persze ez az olasz székhelyű cég hirdetési politikájának az eredménye, hiszen nálunk is, miként más országokban, a legkiválóbb művészeket bízták meg plakátjaik megtervezésével.
A kiállítás vonzó különlegessége, hogy a plakátok mellett esetenként a hirdetett tárgy is látható (Lampart ételhordó, Orion mosógép, Standard rádió, tárcsa alakú papírmembrános hangszóró). Jó ízlésre vall, hogy nem feltétlenül egymás szoros szomszédságában, inkább a ráutaláshoz szükséges távolságban látjuk a plakátoktól a 30-as évekbeli fürdőruhákat, a cserélhető gallérokat, a Palma kaucsuk cipősarkakat. Felfigyelhetünk persze a Bagarol cipőpaszták vagy az Emergé gumi óvszerek sajnálatos hiányára, főleg az utóbbiakéra, hiszen a gyártó neve éveken át helyettesítette magának a terméknek a megnevezését, ami főleg vidéken tartotta magát, ahol a szexualitás kezdő lépéseit próbálgató ifjaknak csupa ismerős füle hallatára kellett pironkodva emergéért folyamodniuk a patikában.
A kiállítási térben elhelyezett érintőképernyők a korabeli művészeti törekvésekhez kapcsolódó nyomtatott anyagot, például maguknak a kubista, konstruktivista törekvéseknek a szaksajtóbeli megjelenését mutatják be - kissé szűkkeblűen. Az imént méltatott életmód-történeti hangsúlyokat (nyilván jelentős többletmunka, tehát többletköltség árán) is tovább lehetett volna mélyíteni, például digitális kapcsolódási pontokra, netán termékeket bemutató képanyagra történő utalásokkal.
A múzeum honlapja szerint eddig még nem került a nagyközönség elé ilyen mennyiségben a korszak plakáttermése, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár őriz. A kiállítás igen jó minőségű katalógusa azonban nem csupán a két magyar intézmény együttműködését dicséri. Még csak nem is Magyarországon került először a nagyközönség elé az anyag, hanem Valenciában, majd Sevillában, így aztán maga a katalógus is három- (angol, spanyol, magyar) nyelvű, és ez talán a színvonalának is jót tett.
A most kiállított anyagban a tárgyak jelentik a többletet - köztük például Kozma Lajos néhány bútordarabja, szintén kiemelkedő remekművek. Elsődleges funkciójuknak az általános színvonalemelés elősegítése tűnik. Ámbár feltűnik Kozma neve saját tervezésű szórólapján is - a kisnyomtatványok, amelyekből ugyancsak szívesen látnánk többet, szintén az Iparművészeti Múzeum raktáraiból valók. A remekbe szabott kis grafika arról értesíti reménybeli megrendelőit, hogy a jeles tervező lakást változtatott. Ez arra is utal, hogy a korszakban az iparművész már bőven nem kiszolgálója volt csupán az igényeknek, hanem alkotásai rangot, számára pedig megbecsülést teremtettek - ily módon valósítva meg műalkotás és befogadó közeg szoros egységét. Ráadásul a hirdetőoszlopokról sugárzó erőteljes vonalak, színek, meglepő optikai hatások valamelyest formálták az általános vizuális kultúrát is. Sokkal inkább - jegyezte meg valaki a korban -, mint a szűkkörű érdeklődést keltő, bennfentesek látogatta kortárs művészeti kiállítások.
Iparművészeti Múzeum, nyitva július 27-ig
