A dolog nem úgy működik, ahogy az ember első pillanatban gondolná, tehát közvetlenül az EMI honlapja felől nem érdemes próbálkozni. Még ugródeszkaként használható
linkeket sem adnak
- a gyakorlatiasság e hiánya alighanem abból fakad, hogy maga a cég a való életben sem foglalkozik közvetlen értékesítéssel: lemezt venni lemezboltba megyünk, nem pedig a kiadó irodájába. Virtuálisban ugyanez a helyzet, meg kell találni a megfelelő boltot - ebben annyit segít az EMI honlapja, hogy a céggel kapcsolatos hírek között keresgélve rá lehet bukkanni az online árusításról szóló bejelentésre, amiből kiderül (persze megint csak: élő ugrópontok, hálózati címek nélkül), hogy merre indulhatunk el.
Hat európai ország, Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Franciaország, Spanyolország és Olaszország több mint húsz "internetes kiskereskedés" site-ja és portálja kínálkozik - ami a határokat nem ismerő netes világban csupán annyit jelent, hogy megfelelő bankszámlával rendelkezve ezeken keresztül léphetsz be a boltba. Ahol nagyjából hasonló, részleteikben azonban eltérő ajánlatok közül választva hallgathatsz, tölthetsz le, írhatsz CD-re vagy hordozható (mp3) lejátszóra zenét, klasszikusoktól a legfrissebb kislemezekig (a legfrissebb annyira szó szerint értendő, hogy az EMI külön hangsúlyozza: attól a pillanattól érhetők el ezek, hogy a kereskedelmi rádiók játszani kezdik őket, akár a bolti megjelenést megelőzően is). Technikailag mindennek az volt az előfeltétele, hogy az OD2 nevű brit cég digitális platformjának megnövekedett kapacitása révén lehetővé vált egyrészt a felvételek tömeges digitalizása, másrészt az, hogy a lemezkiadókkal kötött szerződések nyomán folyamatosan bővülő nagybani digitális raktárból a kiskereskedők lehívják, és fizető ügyfeleiknek továbbítsák a terméket. E terepen Európában az OD2 a legnagyobb játékos, a nála lévő digitalizált felvételek legnagyobb része pedig az EMI-hoz tartozik, másik három multi, a BMG, a Universal és a Warner osztozik a fennmaradó részen, de nyilván előbb-utóbb beszáll az ötödik óriás, a Sony is. (´k öten Amerikában két előfizetéses online terjesztőt hoztak létre: a Warner, a BMG és az EMI alapította a MusicNetet, a Sony és a Universal a Pressplayt.)
Magam - csak a nézelődés szándékával - három helyen próbálkoztam. A brit Dotmusic.com üzletéből viszonylag hamar kifordultam, mert regisztráció nélkül nem találtam ingyenes belehallgatási lehetőséget; aki itt regisztráltatja magát, havi 9,99 font ellenében korlátlan mennyiségű zenéhez férhet hozzá, havi 4,99-be 500 darab stream (kb. 500 szám, azaz track - klasszikus zeneműveknél: tétel - online meghallgatása) és 50 darab download (letöltés) fér bele, trackenként 0,99-1,49 font közötti áron pedig annyi számot írhat CD-re, vagy vehet fel hordozható lejátszóra, amennyit a hitelkártyája és a merevlemeze elbír. Vásárlás esetén hasonlóak a tarifák a szintén brit HMV-nél (hmv.co.uk), 4,99-os előfizetési díjért 500 streamre és 50 downloadra elegendő kredit jár szabad felhasználással,
egy track ára 99 penny
- mindezekért itt is regisztráltatnunk kell magunkat, viszont lehetőség van arra, hogy 30 másodperc erejéig bármibe belehallgassunk.
Amennyiben számodra ismeretlen előadókat és/vagy címeket szeretnél megkóstolni, a belehallgatás lehetősége még akkor is alapvető, ha fél perc a legótvarosabb slágernek sem elegendő ahhoz, hogy elérjünk a refrénig, a ráérős tempóban építkező szerzeményeknél pedig teljesen félre is vezethet - elvégre nem vághat mindenki úgy a közepébe, mint a Sex Pistols az Anarchy in the UK-nél vagy Liszt a Rákóczi-indulónál. Utóbbiba Horowitz előadásában hallgattam bele, Lisztet jelölvén meg kereső kérdésként - az ára 1,99 euró lenne a német Mediamarktnál (mediamarkt.de), ahol egy track ára 0,79 eurótól indul (plusz az úgynevezett mikropénzmozgás állítólag viszonylag magas költsége miatti 0,10 eurós tranzakciós díj). Itt szintén lehetőség nyílik félpercnyi ingyenes próbára. Teljes album letöltése 15 euró körüli összegbe kerül - attól függ, mi és hol -, de ez az egész pont arról szól, hogy ne kelljen egy egész albumot megvenni, ha csak két-három számot szeretsz róla, s így tényleg olcsóbb és legális (persze drágább, mint a hatalmas nemzetközi jogi hercehurcát keltő ingyenes "fájlcsere").
Mindhárom helyen kategóriák könnyítik meg a keresést, a Mediamarktnál a rock, jazz, rap/hip-hop, pop, country&western, elektronikus, világzene, dance, filmzene/musical/színház, soul/r&b/funk, easy listening/oldies, chanson, klasszikus, ambient/new age, reggae, folk/roots, indie/alternatív, gospel, instrumentális felsorolás végén ez áll: egyéb, német pop, Robbie Williams.
Az előadók listája képtelenül hosszú - az EMI-birodalomhoz olyan patinás cégek tartoznak, mint a Virgin, a Capitol, a Parlophone, a Chrysalis, a Blue Note, az EMI Classics vagy a világzenében utazó Real World és hEMIsphere, s folyamatosan töltik fel a katalógust, előnyben természetesen az újdonságok és az örökzöldek -, mégis könnyű hiányzókat találni. Ez egyrészt abból fakad, hogy mindenki azért mégsem lehet az EMI-nál, márpedig ez itt most EMI-üzlet. Másrészt abból, hogy ilyen-olyan okból még nem teremtődtek meg a jogi feltételei. Feltűnően hiányzik például a Beatles (tucatnyi albummal van jelen helyette a The Beatles Tribute Projekt), egyetlenegy szám (na jó, kétféle mixben) van a Rolling Stonestól, viszont rengeteg a Bob Marley, a német polcot pedig elárasztja DJ Bobo, DJ Ötzi, az Erste Allgemeine Verunsicherung, de az NDK-ból visszamaradt (azt túlélő) termékek is kaphatók, mint a Pankow vagy a Puhdys. Kinek mi tetszik. Hogy magyarok mikor kerülnek közéjük, nem tudható. Sem a popzenészeink iránti külföldi kereslet, sem az online vásárlás hazai elterjedtsége nem teszi sürgőssé.
Sz. T.
