Marci az első. Nyolckor indult Zsámbékról, háromnegyed órával a megbeszélt találka előtt már a pályaudvaron kávézgat. A másodiknak érkező Noémi neki mutathatja meg először fölfedezését, benne vagyunk az újságban, mínuszos hír; később aztán neki vallja be, hogy ő tetette bele. De addigra ez már bőven belefér a képbe.
Ismeretlenek, ahogy körbetapogatják egymást a kupéban, a folyosóra járunk ki cigarettázni. Az ember mondjuk szid egy filmet, aztán a folyosón felvilágosítják, hogy annak, aki gyártotta. Nyolc óránk van az összeismerkedésre, nem lehet óvatoskodni. Ti lesztek a társaságom,
magyarok,
és viszont. A nyelvtől féltem legjobban, hogy kocsmai pidginem majd elszigetel, csak mi kértünk tolmácsot Marcival. Attól tartottam, hogy mire megszólalok, már nem tudom, mit beszélek, terhére leszek a többieknek. És valóban, az első mondattal, mintha vesszőfutásom kezdődött volna, a következővel már az előzőt magyarázom. Hülyeség, ha ötszáz szavas szókincsed van, abban találod, tálalod fel magad. A harmadik napon már szóvicceltem is, és kitűnően megértettem magam azokkal, akik ugyanúgy nem beszéltek angolul, ahogy én. Mondjuk sokat segített a bodylanguage, egyszer felébresztettek telefonon, hogy már csak egy narancslé és egy kávé van, lerohantam reggelizni, aztán ahogy nyeltem a müzlit, lassan kitisztult, hogy szobapincérnek vélhetett valaki, mondtam is, hogy rögtön megyek, ott vitatkozik a recepcióssal, szegény.
Malgorzata
nevét mindenki rögtön megtanulja, annyiszor mondja, hogy de bátran szólítsuk csak Maggie-nek. Hát igen, neki már van nagyjátékfilmje. Brüsszelből Berlinbe, Berlinből Londonba, egy perce sincs magára, csúszik át dicsekvésbe a panaszolkodás. Nem akarja levetíteni, pedig itt van nála valami más miatt, meggyőzzük, hogy mégis akarja, magyar fiúk. Majd az utolsó este.
Ismerkedési est a helyi Mátyáspincében, sramlizenekar, Marci, akivel a forgatókönyvet írtuk, időnként int, hogy fogjam vissza magam, ám este, mikor Pruhonyicába hazaérve tapasztalnunk kellett, hogy minden bezárt, és a lengyeleket whiskyjükkel a szobámba csábítottuk, belőle is előbújt a Michael Jackson-imitátor, cipővel az ágyon. Aki extrovertált, az nem az inputra hajt, kicsit kizárja magát, szerepel, a második nap estéjén meggyanúsítanak minket, hogy viselkedésünkkel igazából a főszereplőinket hitelesítjük, két kirajzolódó karakter.
Tyger
filmjének jó a zenéje, a szöveggel se lenne bajom, csúnya beszédben profi vagyok; egy tizenéves south centrali fekete szeretne megjavulni, csaja is van hozzá, de elsodorja a bandaháború - a sztori is követhető. Én mégis inkább azt játszom, hogy megsúgom az előttem ülőnek, mi lesz a következő jelenet, olyan halkan, mintha csak szaglásznám, ő meg kacag, mert kitaláltam. Tygerrel másnap néhány órára jóban leszünk, vagy egyszerűbben fogalmazva: berúgunk a hígítatlan abszinttól, miután kielemeztük a könyvünk, mint a század eleji állatok. Tarkovszkijról fecsegünk, hagyjuk, hogy szidja Hollywoodot. Már nagyon régen beszélgetett ilyen jót, biztosítja a kocsmában tartózkodókat, és mindent fizet. Mi még maradunk, lekéssük a buszt, amin a többiek vacsorázni mentek, aztán utánuk az idegen, jéghideg éjszakába; hősiesen benyitunk, üljetek le, pisztráng már nincs, nem is tudom, mit vártunk.
Utolsó napig tartjuk magunkat, jegyzetelünk bőszen, melyik szereplőnek mennyi pénze van, az amerikaiak elsőre mindig ezt kérdezik, és praktikus tanácsokkal látnak el, mit lehetne csinálni abból, amiről egyszer már azt hittük, kész van. Megannyi új irány. A sokk várat magára. Tologatják a bábukat a táblán. Aztán az utolsó délutánon
Gazdag Gyula
kérdez három olyat, amivel lesöpri a táblát, este pedig (míg mások Malgorzata filmjét nézik) Bíró Yvette győz meg arról (csúnya mészárosmunka), hogy a "sakk" hülyeség, nem való filmre, nem érdekel senkit. Hiába, a magyarok. Ha minden megsemmisül, abban van valami euforikus. Utolsóeste-pánik, a legjobb beszélgetések, sört csapoltatunk pillepalackba - ahogy az Öldöklő angyalban egyszerre véget ér az összezártság, nem akaródzik kiszállingózni a szobából.
Van még másfél napunk Prágában, sokkal európaibb, gazdagabb, mint Pest, a Magyar Ház a belváros szívében, a harmadikon lakunk, a földszint a nyolcvanas éveket idézi, és minden emelet tíz év mínusz. A klubban magyar ovi, a könyvtárba nem jár a Narancs, mindig kihúzzák a listáról.
Peer Krisztián
A Sundance Filmfesztivált
és a belőle kinőtt intézetet 1981-ben alapította Robert Redford a Utah állambeli Sundance-ben. A hagyományos helyszín mellett Tokióban is évente megrendezik a független dokumentum- és nagyjátékfilmek seregszemléjét, ám magyar film ez idáig még nem került a programba. Az intézet Dél-Amerikában, Ázsiában és immár öt éve Közép-Európában is tevékenykedik, a kurzusok koordinátora az UCLA-n tanító Gazdag Gyula. Az egyhetes workshopokra fiatal magyar, lengyel és (idén másodszor) cseh forgatókönyvírók pályázhatnak kész könyvekkel - ezekről derül ki a kurzus végére, hogy korántsem mondhatóak késznek. A magyarok részvételét a Miskolczi Péter producer vezette Eurofilm Stúdió szervezi és finanszírozza. A szakmai foglalkozásokon profi amerikai és európai forgatókönyvírók gyúrják át és cincálják szét a beküldött könyveket, ezek közül választja ki az intézet azokat (kontinensenként egyet), melyek leforgatásához a japán NHK tévécsatorna adja a kezdőtőkét. A korábbi években többek közt Salamon András (Közel a szerelemhez), Deák Krisztina (Jadviga párnája) és Tóth Tamás (Anarchisták) könyvei vettek részt a kurzuson, idén Ruttkay Zsófi és Pálfi György (Taxidermia), Szécsi Noémi (Finnugor vámpír), valamint Vécsei Márton és Peer Krisztián élvezhette a csehek vendégszeretetét.
