Vírusbújócska: Paraziták dicsérete

  • Sebõk Zoltán
  • 2001. október 18.

Képzőművészet

hogy meghalt-e az avantgárd, illetve hogy milyen esélyei vannak manapság a szubverzív művészeti magatartásnak.
hogy meghalt-e az avantgárd, illetve hogy milyen esélyei vannak manapság a szubverzív művészeti magatartásnak. A kérdés mélységesen zavarba ejtett, hiszen a válasz annyira egyértelműnek tűnt számomra, hogy hirtelen nem is tudtam, kell-e, érdemes-e erről bármit is mondanom. Elvégre még a kívülálló számára is nyilvánvaló, hogy az avantgárd művészet, amely egykor a polgári értékrend, az egész hagyományos társadalmi szerkezet elleni heves tiltakozásként jelent meg, mára már "csak művészet", amit a polgárság önnön dekorálására használ.A véletlen azonban úgy hozta, hogy akkoriban került a kezembe néhány cikk a komputervírusokról, melyek hatására különös gyanúm támadt: hirtelen úgy tűnt, hogy az avantgárd minden józan becslés ellenére mégsem halt meg, hanem szellemisége észrevétlenül átszivárgott a művészetből a számítógépek világába.Sejtésem először is azon alapult, hogy a komputerkalózok kétségtelenül felforgató tevékenységet folytatnak, felforgatóbbat, mint bármely avantgárd mozgalom századunkban: behatolnak a nagy komputerrendszerekbe, s ott olyan kárt okoznak, amit pénzben szinte ki sem lehet fejezni. Akárcsak az avantgárd, ez is mozgalmi jellegű, jobbára internacionális, nihilista és persze igencsak erkölcstelen. A virális programokban nagyon fontos szerepe van a véletlennek - amit már a dadaisták is istenítettek -, humor is akad benne bőven, maga a komputervírus pedig, miként a hatvanas évek domináns művészeti irányzata, tulajdonképpen

nagyon is konceptuális:

racionális agymunka eredménye, méghozzá adott esetben rendkívül magas szintű agymunkáé. Másfelől, mint az avantgárd mozgalmak többsége, ez is utópikus célzatú. Utópiája olyan világ képét vetíti elő, amely mentes lesz a korunkra jellemző "túlintegrált" rendszerektől, s ezzel mellesleg Kaith Haringnek, az amerikai graffitiművészet vezéregyéniségének vágya is teljesülhet, aki utolsó interjújában, amikor már tudta, hogy AIDS-es, azt nyilatkozta, hogy ő kezdettől fogva olyan vírus akart lenni, amely képes megfertőzni, felbomlasztani a művészet "túlintegrált" rendszerét.

Másrészt az sem mellékes, hogy bizonyos esetek alapján úgy képzeltem, a komputerkalózok mozgalma - ellentétben az avantgárddal - végképp anonimitásra van ítélve. Hiszen aki romboló vírust juttat valamely sok-sok országra kiterjedő hálózatba - ami gyakran megesik -, az nem pusztán "kísérletező művésznek", hanem egyenesen terrorista bűnözőnek számít. Éppen ezért kizártnak tartottam, hogy a komputerkalózkodás az avantgárdhoz hasonlóan valaha is úgymond hivatalossá válhat.

De csakhamar elgondolkodtató információk birtokába jutottam. Megtudtam, hogy rendszeresen megrendezik a komputerkalózok, a hackerek és a crackerek legális nemzetközi találkozóját (a legutóbbi Rómában volt), a teoretikusok pedig máris beskatulyázták a virális programokat, megteremtve a század eleji művészeti irányzatok számítógépes megfelelőit, ugyanakkor a komputerkalózkodás történeti tényhalmazzá való szelídítésének alapfeltételét is. Az avantgárd analógiájára a komputerkalózoknak számos folyóiratuk van, de már nemcsak szamizdat és underground, hanem nagy példányszámú hivatalos is. S ami még lényegesebb: a nagy komputercégek úgy próbálnak védekezni a vírusok ellen, hogy óriási pénzekért egyszerűen felvásárolják őket a kalózoktól.

Úgy látszik azonban, hogy ez a stratégia ezúttal nem válik be, ami bizonyára a komputerkalózkodás meglepő földrajzi eloszlásával magyarázható. Az ember azt föltételezné, hogy e tevékenység központjai valahol a fejlett Nyugaton kell hogy legyenek, ahol az úgynevezett technológiai fejlődés is a legintenzívebb. De nem ez a helyzet. A ma ismert több mint tízezer fajta komputervírus jelentős része az egykori Szovjetunióban, illetve utódállamaiban keletkezett, s nem kis meglepetésre olyan országok is vírusnagyhatalomnak számítanak, mint Bulgária vagy India. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy másért, mindenesetre tény, hogy a komputerkalózok

még mindig lépéselőnyben

vannak az ellenőrzőkkel szemben, vagyis a komputervírusok kiszűrésére még mindig nincs százszázalékos hatékonyságú eszköz. Egyébként pedig a szakértők szerint nem kizárt, hogy a vírusölő programokba éppúgy becserkészhetők vírusok, mint bármely más programba.

Minden jel arra mutat tehát, hogy az úgynevezett info-telematikus társadalom képtelen lesz megszabadulni a maga parazitáitól. Ezzel kapcsolatban sokféle állásfoglalás lehetséges. Általában nyafogni, szitkozódni és átkozódni szokás, ami érthető reakció, egy dolgot azonban nem szabad szem elől téveszteni: ilyesfajta bravúrra maga az élet sem képes. S itt nemcsak arra gondolok, hogy minden földi élőlény biológiai paraziták sokaságának - általában barátságtalan - jelenlétét kénytelen elviselni, hanem valami lényegesebbre.

Biológiai kutatások azt mutatják, hogy a legegyszerűbb egysejtű organizmusok, az úgynevezett prokarióták körülbelül három és fél milliárd évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, és legalább kétmilliárd évig ez volt minden: baktériumok, kék-zöld algák és hasonló, egyszerű rokonaik. Lynn Margulis szerint ekkor néhány ilyen egyszerű lényt meghódítottak a paraziták, melyekről aztán kiderült, hogy álruhába bújt áldások, hiszen a hódítók és a hódítottak egymás társaságában jelentős előnyöket élveztek. Együttes erejük forradalmian új entitást hozott létre, az úgynevezett eukarióta sejtet, ami nem kevesebbet, mint a többsejtű élet lehetőségét jelentette!

Legyünk végre tisztában

a dologgal: ha a beláthatatlanul távoli múltban nem támadnak a paraziták, akkor mi sem lennénk abban a helyzetben, hogy az info-telematikus társadalom parazitáit átkozzuk. Mert nemcsak hogy ilyen társadalom nem létezne, hanem semmilyen sem. Rólunk már nem is szólva. Akkor hát mi lenne? A biológusok szerint valamiféle energiagazdag lé, benne magányos, önmagukat reprodukáló, végtelenül alacsony szintű életformákkal - s mindez talán egészen addig tartana, míg meg nem támadnák őket a paraziták.

Mivel képtelen vagyok bármiféle nosztalgiát érezni az efféle létforma iránt, egyre rokonszenvesebbek számomra a paraziták. Beleértve az általában tényleg bosszantó számítógépes vírusokat is. Mert ki tudja, nem álruhába bújt áldások-e ezek is, melyek talán a fejlődés beláthatatlan távlataival kecsegtetnek?

Sebők Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.