"Életre keltek a graffitik"

Gilbert & George a bécsi MuseumsQuartier-ban

  • Váradi Júlia
  • 2001. október 11.

Képzőművészet

Bécsben, a Kunsthistorisches és a Naturhistorisches Museum óriási épülettömbjével szemben, a MuseumsQuartier közepén akkora kortárs múzeumot építettek, szürke bazaltborítással, hogy aki meglátja, eláll a lélegzete.

Hogy ez most a kezdet-e vagy a vég, arra sem lehetne egyértelmű választ adni. Mindenesetre az eddigi két, kortárs művészetet bemutató múzeumépületből a gyűjtemény java átkerült a Museum Moderner Kunst (MUMOK) vadonatúj kiállítótermeibe. Méghozzá Hegyi Loránd, a bécsi XX. Századi Múzeum főigazgatója jóvoltából, aki ennek a hatalmas gyűjteménynek a bemutatásával tizenegy év után búcsúzik is az osztrák fővárostól, mert egyre inkább úgy látja, az új osztrák kultúrpolitika nem sok jót ígér a művészeti intézmények számára. De tény, hogy a MUMOK (az új modern múzeum), mint egy óriás építészeti jóslat, ott áll a város közepén, és nem lehet csak úgy elmenni mellette.

Arra most nem vállalkoznék, hogy a Narancs olvasóit végigvezessem az egész gyűjteményen. Hanem, ahogy ott, a sajtómegnyitón szeptember 13-án is tettem, megállok a bejárati szinten (merthogy az épület nyolcemeletes, a bejárat a harmadikon van), szóval a főbejárattal szemközti óriás teremben, ahol egyetlen nagy alkotásegyüttes követeli, hogy menjek egyre közelebb, és nézzem meg jól minden egyes részletét. Ez pedig a világhírű meleg pár, az Angliában élő és alkotó Gilbert & George hatalmas, több reliefből álló műve, a "Piss..." (Seggfej) sorozatból. És ahogy nézem az újra és újra megdöbbenést keltő két különös férfi képmását meztelen és felöltözött változatban, a legtermészetesebb és legtermészetellenesebb mozdulataikat, a mindent vállalásukat, a nyitottság és őszinteség vezérgondolatával készült alkotásaikat, arra leszek figyelmes, hogy valakik a bejárat mellett kedves hangon arra kérik a rendezőt, adjon egy kicsit melegebb, kedélyesebb világítást a bal oldali képsorra. Akkor látom, hogy a két szelíd, szemüveges idősödő úr: Gilbert és George. Odamegyek hozzájuk.

*

Magyar Narancs: Tetszik, amit látnak?

George: Hát bizony, nem rossz. Jól vannak kiállítva. Tudja, hogy ez egyetlen mű? Az a címe, hogy 1999. Látja, ott vannak a számok: az elsőn az egyes, a másik hármon pedig egy-egy kilences.

MN: Azt hallom, hogy a világítással még nincsenek egészen megelégedve.

G: Nem, nem erről van szó, csak valami furcsa dolog történt. Miközben mi úgy gondoljuk, hogy időtlen képeket készítünk, az időtlenségből minduntalan aktualitás lesz. És ezt a mostani kegyetlen aktualitást szeretnénk még erősebben kiemelni a világítás segítségével. Amikor ideérkeztünk ma délelőtt, és beléptünk ebbe a terembe, azt vettük észre, hogy a képen a feliratok elképesztően illeszkednek ahhoz a borzalomhoz, ami tegnapelőtt történt New Yorkban. Látja, az van odaírva - ez egy londoni kőfalra festett graffiti -, hogy "blow up Honkeyland!" (ami nagyjából azt jelenti, hogy robbantsd föl Amerikát - a szerk.). És hát pontosan ez történt. Ez egyébként egy hírhedt Nyugat-ellenes szlogen. Mint az a másik: "Kill all known bosses dead" (Halál minden ismert főnök fejére). És ugyebár éppen ezt tették, a pénzvilág sok-sok vezetőjét megölték. Még jó néhány ilyen feliratot találtunk, ami annyira riasztó volt, hogy muszáj volt rátennünk a képeinkre. Most pedig életre keltek a graffitik. Borzasztó.

Gilbert: És az a legszörnyűbb, hogy ezekből a feliratokból nap mint nap újakat találni a londoni utcákon. Ott, ahol mi élünk. Nem lehet szabadulni a látványtól.

G: Nézze csak: ott van az az általunk stilizáltan megrajzolt London-térkép. Az utcákat arannyal színeztük, mert ez a szín a pénzt, a gazdagságot jelenti. A folyók, a csatornák azonban vörösek, mert állandóan ott leselkedik a veszély, a vér veszélye. Most ez is hirtelen új, még erősebb értelmet kapott. Ott az a másik felirat: "I will not die alone! I will make sure, there will be somebody by my side!" (Nem akarok egyedül meghalni, biztos, hogy lesz ott még más is.) Soha ilyen aktuális nem volt, amit csináltunk! ´rület!

Gi: Azt kell látnunk, hogy minden, ami foglalkoztat bennünket, és amivel ma szembetalálkozunk egy nagyváros utcáján, egyszer csak koncentráltan szakad az emberiségre. A mi utcánkban nagyon sok muszlim vallású ember lakik. Azok a mondatok ott a másik képen az ő imádságaikból valók: "Drog, alkohol és szex teszi tönkre a gyerekeinket." "Tizenéves terhesség, szerelem és szeretkezés öli meg a lányainkat." Az iskolákban pedig a kereszténység, a homoszexualitás és az ateizmus ellen imádkoznak a gyerekek. Ezeket az embereket félrevezetik az őrült fundamentalisták, a vallásukat felhasználják, és teljesen kifordítják az eredeti mondanivalójából. Mindenképp ellenséget keresnek, amelyről azt tanítják, hogy a nyugati világban található.

MN: Ez a képsoruk a XX. század végén készült, közvetlenül az ezredvég előestéjén.

G: Igen, szándékosan olyan alkotást akartunk készíteni, amelyen minden rajta van, ami a XX. századot meghatározta, és amiről feltételezhető, hogy a XXI. században is érvényes lesz. Nos, hát majdnem túllőttünk a célon. Amit ábrázoltunk, mára még érvényesebb, mint valaha. Ez a pénz, a vallás, a rasszizmus és a szex.

MN: Gondolják, hogy a XIX. század fordulóján ez a négy fogalom nem határozta meg az emberiség állapotát?

Gi: De, dehogynem. Csakhogy mára már azt is tudjuk, hogy nem vagyunk képesek megküzdeni ezeknek a fenoméneknek a hatásával. Akkor még volt optimizmus az emberekben. Pedig ma is meg kell próbálnunk. Persze van a négyből olyan is, aminek a feldolgozásához kicsit közelebb jutottunk. Ez a szex. Sokak szerint túlságosan is "megbirkóztunk" a szexualitás problémáival. Én személy szerint nem így látom. Egyáltalán nem ez a helyzet a vallással. Illetve attól függ, milyen típusú vallásról van szó. Mert a keresztény hit egyre nyitottabbá válik, míg a keletiek vallása ugyanolyan zárt maradt, mint volt. Ezért az ellentét csak nő.

G: Még csak azt akarom hozzátenni ahhoz, amit Gilbert mond, hogy amikor a művészet érinti a politikát, a közönség azonnal tudni akarja, hogy a művész hol áll, melyik oldalon. Ez pedig nem jó kérdés, mert nekünk épp az a dolgunk, hogy ne mondjunk véleményt, hanem indítsuk el a gondolkodást. És szerintem sohasem volt olyan nagy szükség a dolgok végiggondolására, mint ma, 2001 szeptemberében.

Váradi Júlia

Gilbert & George

angol koncept-art művészek 1967-ben találtak egymásra a londoni St Martin School of Artban, ahol azt vették a fejükbe, hogy a világot "meg kell hökkenteni". Az ún. Singing Sculpture (Éneklő szobrok) című alkotásukban saját magukat állították ki egy tárlaton, élő szobrokként hökkentve meg a közönséget. A két név azóta világhíresen összeforrott. Közös műveikben a tabuk ledöntésére vállalkozva a szexualitást, homoszexualitást, az emberi végtermékeket és a vért állították művészi alkotásaik középpontjába. Performance-aikkal, happeningjeikkel bejárták a világot. Mára a két - legkonzervatívabb külsőt viselő - angol művészt a kedvesség, az őszinteség, a természetesség és a világ mindennapi történeteinek legpuritánabb tálalása jellemzi, bár továbbra sem adták fel polgárpukkasztó szándékaikat. Műveik a legnagyobb múzeumok, galériák legkeresettebb alkotásai közé tartoznak. Többször jártak Budapesten, ahol a Műcsarnokban nagy sikerű kiállítást is rendeztek a műveikből néhány éve.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.