A Fidesz-közeli vállalkozó leugatta a parlamenti képviselőt – Szájkarate a Narancs cikke miatt

  • - ngm -
  • 2016. szeptember 24.

Kis-Magyarország

Mi történik, ha az ellenzéki képviselő gyanús ingatlanügyekkel kezd foglalkozni? Jön Kövér László egykori csatártársa, és elküldi a búsba. Hajmáskéri cikkünk zilált utórezgései.

Az e heti Magyar Narancsban hosszú cikket közöltünk a hajmáskéri laktanya szomorú sorsáról. Ennek a történetnek röviden az a lényege, hogy jó száz éve épült egy egészen kivételes laktanya Veszprémtől nem messze, jobban mondva inkább egy egész katonaváros tóval, színházzal, kaszinóval és minden egyébbel, ám sajnos ez a különleges épületegyüttes ma már meglehetősen borzasztó, sőt helyenként életveszélyes állapotban van, tekintettel arra, hogy akik megmenthették volna, azok magasról tettek rá akkor, amikor még meg lehetett volna menteni, akihez pedig a ’90-es évek végén odakerült a laktanya a korábbi állami tulajdonból, azaz a hajmáskéri önkormányzathoz, annak nem volt sem ereje, sem ihlete megmenteni. Ami végtére nem is számít akkora csodának, hiszen egy alig 3000 fős településről beszélünk. A lerohadás emiatt lett törvényszerű.

Rohad, omlik

Rohad, omlik

Fotó: Németh Dániel

A hajmáskéri laktanya jelenének azonban volt/van egy politikai szála is. Ez mondjuk nem egy nagyon bonyolult történet: adott a hajmáskéri Fidesz korábbi elnöke, a megye egyik erős vállalkozója, Irmes Zsolt, aki korábban vett itt egy ingatlant, a korábbi laktanya Lovarda épületét, amit pár éve, 2014 márciusában az önkormányzat, minisztériumi pénzből visszavásárolt tőle. A történetről azért írtunk, mert jelenleg úgy tűnik, semmi értelme nem volt a két és fél évvel ezelőtti biznisznek, ami 152 millió forint közpénzbe került, mivel az épület jelenleg üresen áll, bár az önkormányzat szeretett volna tornatermet létrehozni benne, de ez eddig nem sikerült. (Ettől persze még sikerülhet.) Másrészt az is különös volt, hogy az általunk végzett gyors összehasonlításból úgy tűnt, az önkormányzat, jobban mondva a Belügyminisztérium igen bőkezű volt a visszavásárláskor, ugyanis hasonló paraméterű ingatlanok a környéken jóval olcsóbba kerülnek. Aztán amikor megkérdeztük a polgármestert, hogy készült-e értékbecslés az ingatlanról, melyre támogatást az önkormányzat kért a Belügyminisztériumtól, a hajmáskéri településvezető csak annyit mondott: nem. Ráadásul Irmes Zsolt családja – ezt épp mi írtuk meg anno – elég szépen tarolt a trafikpályázatokon, boltot nyithatott egyetemista fia is. Summa summárum: egyáltalán nem ez az ingatlanbiznisz volt mostani hajmáskéri cikkünk főcsapása, de azért szenteltünk neki egy kis helyet, annak bemutatására, hogy azért nem feltétlenül járt mindenki rosszul a laktanya lerohadása közben. Tudni kell jókor lenni jó helyen, ez a lényeg!

Cikkünk online előzetese fel is keltette Hajmáskér országgyűlési képviselőjének, Kész Zoltánnak a figyelmét, ő ugyanis megosztotta ezt a saját FB-oldalán. Lett is ebből egy kis haddelhadd! Kész ugyanis így vezette fel a posztot: „újabb Fidesz-közeli korrupciós botrány Veszprém környékén.” Ez pedig kiverte a biztosítékot, mert a megosztás után gyorsan megjelent maga Irmes Zsolt, aki simán lezolikázta Kész Zoltánt, aztán hosszan osztotta az országgyűlési képviselőt. Olyan csodálatosan tette ezt, hogy kénytelenek vagyunk idézni most Kövér László gimnáziumi csatártársát.

„Téves adatokat és hazugságokat osztottál meg Zolika!” – írja Irmes Kész Zoltán képviselőnek. De a folytatás se rossz: „Korrupcióról biztos azért írogatsz, mert te így csinálnád, ha tehetnéd”.

Irmes Zsolt Navracsics Tiborral kampányol

Irmes Zsolt Navracsics Tiborral kampányol 2010-ben

Fotó: MTI

Kész Zoltán minderre aztán így reagált: „Akkor gondolom, most perled a Narancsot, mert valótlanságot állít. Én hiszek az ártatlanság vélelmében. Hajrá! Erre vannak a bíróságok. Nem csak a Facebookon kell állandóan a másikat lezolikázni, hanem be kell perelni az újságot. Én ezt tettem az elmúlt másfél évben minden egyes alkalommal, amikor baromságot írtak rólam tényként, s minden pert megnyertem. (…) S nem zsoltikáztam azokra, akik a megjelent híreket megosztották, hanem a bírósághoz fordultam. Amúgy még mindig nyitott vagyok bármilyen politikai vitára…”

Gyorsan jött a riposzt:

Irmes: „Te ebben élsz! Besározol valakit, aztán várod, mit reagál. Veled, vita? Bármikor, bármiről, ha lesz időm hülyeségekkel foglalkozni. A károkozáson, a provokáción kívül semmit nem tudsz felmutatni! (…) Korrupciót a magadfajták között keress, hátha sikerül jobb találati arányt elérni!”

Egy másik hozzászóló is kritikával él Irmessel szemben, aki ezzel kapcsolatban azzal rukkol elő, hogy mennyi támogatásban is részesítette ő Hajmáskér intézményeit. Ami ugye épp azért érdekes lépés tőle, mert pont alátámasztja azoknak az érvelését, akik szerint a hajmáskéri önkormányzat nagyon, de nagyon rendes volt Irmessel...

Az egyik hozzászóló, Gábor a történet kapcsán meglehetősen indulatosan fogalmozott: „Irmes Zsolt, a magafajták ott vannak mindenütt! Haveri, baráti alapon lopják szét az országot! Mind a Fidesz csókosai! Minden településnek megvannak a maga Némedi Lajosai, Irmes Zsoltjai. Hoppá, szabadulna a haver a korábban bagóért megvett lovardától? Hát vegye meg a település sokszoros áron! Majd állam bácsi nyom egy kis pénzt, hogy a község legalább ne menjen csődbe. Igaz, az is a MI PÉNZÜNK!” Irmes erre csak azt válaszolta: „Ajjaj! Ebből a kis állításból gond lesz Gábor!” (Itt alighanem egy perrel fenyegetéssel van dolgunk.)

Akit még érdekel ez mélységesen hazai szócsata, amiben folyton előkerül az az érv, hogy „Te ne ugass, te nem csináltál semmit”, az itt követheti, vagy várhatja a folytatást.

Figyelmébe ajánljuk