A Fidesz lenézte a Jobbikot, a balosok rá szavaztak – Így vették be Ózdot

  • Kovács István
  • 2014. október 15.

Kis-Magyarország

Jószerivel csak a városon kívül élők lepődtek meg a vasárnapi választás eredményén. Ózdon a Jobbik polgármesterjelöltje, Janiczak Dávid 66 szavazattal verte a 2010-ben megválasztott kormánypárti Fürjes Pált, így az eskütétel után az ország legfiatalabb polgármestereként kezdheti meg munkáját. A váltás az ózdi emberek Fidesszel szembeni elégedetlenségét tükrözi, akiktől négy éve még munkahelyeket és fellendülést reméltek. A kohászváros azonban továbbra is lejtmenetben van.

„A változás benne volt a levegőben, senki ne csodálkozzon” – nyilatkozta a magyarnarancs.hu-nak az ózdi Berki Lajos, és azt is közli velünk, hogy 16 évet dolgozott a cigány kisebbségi önkormányzatban, három cikluson át pedig az elnöki tisztet töltötte be. Baloldali elkötelezettsége miatt nem volt jó kapcsolata a fideszes vezetőkkel, ám a helyi Jobbik munkája szerinte figyelemre méltó volt. „Az emberek látták, hogy itt vannak, látták, hogy aktívak.”

Vona Gábor ózdi kampánya: sikeres volt

Vona Gábor ózdi kampánya: sikeres volt

Fotó: MTI

Amikor Ózd utcáin arra próbálunk választ kapni, vajon mi volt a helyi Jobbik titka, többen válaszolják ezt: a feltűnő aktivitás. (Noha a pártszervezetet két éve feloszlatták helyben. Az újjáépítés tehát elég jól sikerült.) A Jobbik ugyanis 2010-től sokszor megmutatta magát különböző ügyekben az ózdi embereknek és az ország nyilvánosságának, különösen az úgynevezett cigánysátor Ózdra építése ellen szervezett akciójukkal állítottak maguk mellé többeket (erről mi is többször írtunk, a Jobbik végül átvette az irányítást az ügyben, és a kormánypárt is hozzáidomult később – a szerk.), köztük állítólag több romát. Berki több roma családot ismer, aki a Jobbikra szavazott, „mert ők is változást akarnak”. Szerinte elmúlt az az idő, amikor a Jobbiktól félni kell. „Az új polgármester, Janiczak Dávid rendpárti ember, programja pedig a városra nézve jó, a fiatalok köréből jelentős támogatást élvez. Hallottam, hogy máris félre akarják állítani, de nem szabad magára hagyni, mikor ő építeni akar. Úgy érzem, a városban élők többsége is így gondolja, és a várható fideszes trükkök ellen szerintem összefog majd a lakosság” – fejtette ki Berki Lajos.

Dicső múlt, lehangoló jelen

Ózd a helyi vaskohászat 1991-es bezárása óta nem tér magához. Az egykor 13 ezer embert foglalkoztató gyár és a környékbeli szénbányák biztosították a térségben élők munkahelyeit, ám az üzemek bezárása után, aki tehette, elköltözött. A város 1980-ban még közel 50 ezres lakossága mára 32 ezerre csökkent. A teljes összeomlástól a General Electric és a SAIA Burgess (ma Johnsson Electric) munkahelyei mentették meg Ózdot, ám az 1-2 ezer között ingadozó munkahelyek csak némileg jelentettek megoldást a foglalkoztatási gondokra. A létbizonytalanságot az évek során tovább fokozta a bűnözés növekedése, és mindez az ingatlanok elértéktelenedéséhez vezetett.

Azt, hogy a kormánypárt elbukhatja az őszi önkormányzati választást, a tavaszi voksolás már előrevetítette, itt Riz Gábor ugyanis csak pár százalék különbséggel tudta megelőzni a jobbikos

Még két fiaskó

Ózdon a Manda sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket – erről itt írtunk részletesen. A tavalyi elhíresült vízcsapelzáráskor egyik riportalanyunk ki is mondta: 2014-ben biztos, hogy nem szavaz már a Fideszre.

Egyed Zsoltot. Ennek ellenére nyugodtnak tűnt a helyi Fidesz–KDNP vezérkara, hiszen az egykori szocialista iparvárosban a baloldal szétesett, és csak az októberi választások előtt három hónappal tudták megnevezni polgármesterjelöltjüket (a pedagógusként és röplabdázóként is ismert Veres Zoltánt). „A Jobbikot viszont nem tartották méltó ellenfélnek a kormánypártban – tudtuk meg egy Fideszhez közel álló informátortól –, mivel tagjait fiatalnak és tapasztalatlannak ítélték meg.” Az ugyanakkor tény, hogy a helyi alapszervezetnek összesen 27 „igazolt” tagja van, és inkább a szimpatizánsok tömege jelenti számukra az igazi erőt.

Janiczak Dávid

Janiczak Dávid

Fotó: A szerző felvételei

„Folytassuk!” – ez volt a Fidesz választási jelszava, miközben az eredménylistájuk túlságosan szegényesnek bizonyult. Megszüntették a fizető parkolást, ami Ózd esetében tényleg életszerű intézkedés volt – ám ezzel a sikerek sora véget is ért, mert az adósságrendezést a kormány végezte, a rendőrség létszámát a Belügyminisztérium növelte, de állítólag megvédték a meglévő munkahelyeket is. Szerintük növekedett a foglalkoztatás, csak éppen kevesen tudhatnak róla, mert látványos áttörésről senki nem adott számot. A helyi választók közül végül 39,15 százalék adta le a voksát valakire, az urnák lezárása és a számolás után derült ki, hogy a Jobbik polgármesterjelöltje 4214 szavazatot kapott, és 66 szavazattal megelőzte a Fidesz helyi elnökét, az addigi polgármester Fürjes Pált. A képviselő-testületbe nyolc fideszes, öt jobbikos és egy MSZP-s képviselő került, azaz itt megmarad a kormánypárti többség. Ami okozhat még kellemetlen pillanatokat az új polgármesternek, aki a napi politikába most kóstol bele először.

A helyiek véleménye

A Jobbik a kampányban „hazabeszélt”, és meg tudta szólítani a helybelieket. Szóróanyagaikon „Az

 

A legfiatalabb polgármester

Janiczak Dávid 27 évesen nyerte el Borsod megye második legnagyobb városában a szavazók bizalmát. Ózdon született, iskoláit a városban kezdte, majd Miskolcon, a Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskolában tanult. Diplomáját Egerben, az Eszterházy Károly Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán szerezte. Tizenkilenc évesen lengyel kisebbségi önkormányzatot alakított Ózdon, amit négy éven át vezetett. A 2010-es választások után bekerült az önkormányzat turisztikai és egészségügyi bizottságába külsős tagként, ám nem nézte tétlenül, hogy a csőd szélén álló városban néhány vezető jókora jutalmakat kap, munkahelyet pedig csak a polgármester feleségének teremtettek egy átszervezés révén. Ezeket az észrevételeket a közösségi oldalakon rendre megosztotta. Többször nyilatkozta: figyelmeztették a kormánypártiak, hogy fejezze be az ekézésüket, de az ellenkezett volna a lelkiismeretével. Ezért 2011 áprilisában kirúgták a bizottságból, miközben önkormányzati határozat született a szólásszabadság korlátozásáról. Ezután megpályázta Arló községben a Suvadás liget ügyvezetői posztját, amit közel 30 pályázó közül elnyert. Hazánk egyetlen suvadással képződött tava egykor nagyon népszerű volt a térségben, ahol fürödni, csónakázni, horgászni lehetett, de sokáig nem volt igazi gazdája. Janiczak újra látogatottá tette, számtalan koncertet, rendezvényt szervezett a festői környezetbe. Csakhogy Zsigray Árpád polgármestert a járási hivatal élére helyezték, az új polgármester pedig nem nézte jó szemmel, hogy Janiczak politikai megmozdulásokon vesz részt, ezért új pályázatot írt ki. Ő is pályázott, de most már a Szilvásvárad Idegenforgalmi Egyesület irányítására, amit elnyert a híres kirándulóhelyen. Az országgyűlési választások óta a Magyar Országgyűlés Hivatalában dolgozott 2014. október 12-ig.

ózdiakért és Ózdért”, valamint a „Szeretjük Ózdot” szlogenekkel hívták fel magukra a figyelmet. Célkitűzéseik között szerepel valós munkahelyek teremtése, a helyi tömegközlekedés javítása, fiataloknak ingatlan biztosítása, az önkormányzati vagyon megóvása, az idős emberek védelme, az építő emberek megbecsülése és a rongálók kizárása a közösségből. A helyi termelőknek kedvezve a város hipermarketjeibe juttatnák termékeiket, de a kulturális élet formálása is fontos, akárcsak a turizmus fellendítése vagy a nappali tagozatos felsőoktatás Ózdra szervezése.

„Gyorsan hiteltelenné váltak a 2010-ben megválasztott képviselők” – ezt már Éva mondja, aki könyvelőként tíz éve nem talál munkát a térségben. Hallott a vezetők viselt dolgairól, hogy Fürjes Pál a polgármesterség mellett megtartotta ügyvezetői állását is a Spal Kft.-ben, amelyen keresztül ingatlanokban érdekelt az ipari parkban. Érdekes módon oda épül majd meg a régóta hangoztatott digitalizációs központ (MaNDA) is, holott a város közepén hatalmas üres területek vannak. A 45 éves asszony hozzátette: gyomorforgató volt az a stílus, amit a városi televízió által közvetített testületi üléseken előadtak a fideszesek, mert ott a nagyképűség és a hatalmi fölény keveredése sok ózdi embernél kiverte a biztosítékot. „Ők nem a várost vezették, hanem uralkodtak.” A Jobbik viszont az elmúlt években visszafogottabb lett, és szimpatizánsai között már romákat is fel lehet fedezni Ózdon.

László abban a térségben él, ahol az országgyűlési képviselő és több korábbi városvezető. Szemtanúja volt annak, ahogyan Vitális István kabinetvezető értékes házat vásárolt a Zalai úton, ahol közmunkásokat dolgoztatott. Esetében egy vagyonosodási vizsgálat néhány érdekességet talán feltárhatna, vagy talán fideszesek esetében ilyenről nem illik még beszélni sem? – tette fel a kérdést.

A magát baloldali elkötelezettségűnek valló Lőtte Ferenc szerint azért nyert Janiczak Dávid, mert az ózdiak nagy része nem felejt. Nem felejti el azt a 2010-es tévévitát, amiben Fürjes Pál volt polgármester azt mondta, hogy nagyon sok vállalkozó és vállalat áll Ózd határában, akik csak arra várnak, hogy ő legyen a polgármester. „De hol vannak? A mai napig keressük őket!” Hozzáteszi: „Tudja, mi nem várhatunk a Pintér-féle két hét múlva rend lesz szlogenre, ezért tenni kell a közbiztonság erősítéséért. Nagyon jó Janiczak ötlete, hogy a rászorultaknak és az öregeknek gyors segélyhívót akar biztosítani. Használja a fejét, és a választók bíznak benne, hogy nem egy marionettbábu lesz, mint az elődje, akit külsős emberek rángattak kötélen.”

Akár a népakarat ellen is

„A kormánypárti túlsúly számos kérdést vet fel” – nyilatkozta az MSZP polgármesterjelöltjeként indult és a képviselő-testületbe került Veres Zoltán. Gyengébb saját szereplésüket abban látja, hogy az országos politika Ózdra is begyűrűzött, ami szerinte rontotta az esélyüket. Ennek ellenére négy képviselői helyben reménykedtek, amiből végül egy maradt. Most attól tart, hogy ismerve a helybeli fideszesek mentalitását, többségük tudatában második Esztergommá változtatják a várost. Ő azt ígéri, végig Ózdért fog dolgozni, és a jó ötleteket támogatja majd, akármelyik oldalról érkeznek.

Ózdi kilátás

Ózdi kilátás

 

Fürjes Pál ózdi Fidesz-elnököt, a leváltott polgármestert többszöri próbálkozás ellenére sem értük el, viszont nyilatkozott a HírTv-nek. Ott elmondta, hogy Janiczak ígéretei, amiket a szavazók elhittek, 65 milliárd forint kiadást jelentenének a városnak. Ezt ők többségben nem fogják hagyni, és „minden héten meg fogjuk kérdezni, hol vannak a lépések” – mondta végül.

A város új polgármestere egyelőre kivár. Érkeznek hozzá a hírek, hogy a Fidesz újraszámoltatja a szavazatokat, meg hogy úgyis kezdeményezni fogják az új választás kiírását. Hat hónapig erre nem kerülhet sor, ha pedig „bojkottálnák a munkát, mindjárt kiderülne, hogy mennyire érdekli a kormánypártiakat Ózdnak a sorsa”. Mindenesetre arra készül, hogy október 27-én leteszi az esküt, majd rövid időn belül meghirdeti programját, és kíváncsi lesz annak fogadtatására.

Figyelmébe ajánljuk