A katolikus egyház botot dobott egy milliárdos fejlesztés küllői közé

  • Kupi Györgyi
  • 2018. december 6.

Kis-Magyarország

Felszedték, restaurálják az ókori Savaria európai jelentőségű műemlékét, a mozaikot. Ám nem tudni, hová kerül vissza. A szombathelyi romkert rekonstrukciójából kihátrált a város.

Nincs túl nagy szerencséje az elmúlt időszakban Szombathelynek a beígért fejlesztésekkel. Késik a vasi megyeszékhely és Kőszeg közötti gyorsforgalmi út építése, ahogy egy kapavágás sem történt a 86-os út négysávúvá tételéért Szombathely és Egyházasrádóc között.

De nincs előrelépés a helyi képtár rekonstrukciójában, valamint a megyeszékhely és a térsége lakóinak a közösségi közlekedését jelentősen megkönnyítő, több mint 4 milliárd forintra saccolt intermodális (többféle eszközt, módot kombináló – a szerk.) közlekedési csomópont megvalósítása ügyében sem.

false

 

Nagyon úgy tűnik, hogy a Járdányi Paulovics István Romkert felújítása is leáll. Úgy fest, hogy a katolikus egyház tett keresztbe a csaknem 1,2 milliárd forintos, még Orbán Viktor által beígért beruházásnak.

„Az utolsó utáni pillanatban”

A szombathelyi romkert felújításán évek óta dolgoznak a szakemberek. A rekonstrukcióra igencsak szükség lett volna, mivel itt található Pannónia, de egyben Közép-Európa legnagyobb egybefüggő mozaikfelülete, amely a 4. században Savaria helytartói palotájának auláját borította.

false

 

A mozaikot felszedték, restaurálásra a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumba szállították. Ahogy utóbb a szakemberek fogalmaztak: az „utolsó utáni pillanatban,” mivel a műemlék szó szerint rohadt. Mostanra elmondható, a műtét sikerült, a beteg viszont nem biztos, hogy túléli. Ugyanis jelen pillanatban még nem tudjuk, hol fogják lerakni az 50X7 méteres mozaikot.

A Romkert teljes rekonstrukciójára készült tanulmányterven legalább egy évig dolgoztak a szakemberek. A tervet Vasáros Zsolt építészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem docense jegyzi. Vasáros is mutatta be tavaly áprilisban a közgyűlésnek. A projektre még Orbán Viktor miniszterelnök Modern Magyarország programban pénzt ígért pénzt, amelyet végül a város tavaly uniós forrásból (TOP) kapott meg.

Az egyház nem adta áldását

Most, a decemberi szombathelyi közgyűlési előterjesztésből az derül ki, hogy az katolikus egyház nem adta áldását a fejlesztésre. A romkert az egyházmegye területén fekszik, a Püspöki Palota és a székesegyház tőszomszédságában, a múzeum csak a vagyonkezelő.

false

 

Az ugytudjuk.hu helyi portál értesülései szerint, az egyházmegye túl magasnak találta a védőépületet, az ablakából pedig belátnának a kollégiumba. Ugyancsak a helyi hírportál számolt be korábban arról, hogy hasonló indokkal a kormányhivatal is kifogást emelt.

Az előterjesztés szerint a romkerttel kapcsolatos minden közbeszerzést leállítanak, és a város a vagyonkezelői jogot is visszaadja az egyháznak. A Brüsszelből érkező és a Vas Megyei Önkormányzat döntési körében lévő, TOP-ból kapott 1,2 milliárd forintot most Szombathely városi utakra kívánja költeni. Legalábbis ezt a szerződésmódosítást kezdeményezi a megyei jogú város az eljáró hatóságnál.

(A fotókat a szerző készítette.)

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.