Közmunkásokkal mosogattatnának a Balatonnál, annyira nincs munkaerő a vendéglátásban

Kis-Magyarország

A pincérek már Ausztriában vannak. Jöjjön takarítani a közmunkás! Az ötlet szinte mindenkinek bejön.

A tavalyinál is elkeserítőbb lesz a munkaerőhelyzet – mondogatják évek óta a balatoni vendéglátók minden szezon előtt, az idei elé sem néznek optimistábban. Jellemző, hogy egy szakmai szervezet minapi ötletét, miszerint foglalkoztathasson közmunkásokat a vendéglátó szektor, egyaránt üdvözli a tóparti büfés, a szállodatulajdonos és az érdekvédő.

Elmegy mindenki

„A nyolcvanéves édesanyámra és a hetvennégy éves Eta nénire azért feltehetően továbbra is szükség lesz a konyhában” – jegyzi meg Szili József, aki évtizedek óta üzemeltet büfét a zamárdi kishajókikötőnél. Ő már két éve azzal a szöveggel adott föl hirdetést, hogy „dolgozni szerető munkaerőt keres”. „Nem érdekel, hogy mi a végzettsége, majd megtanítjuk itt egy gyorstalpalón arra, amire szüksége lesz a három nyári hónapban” – érzékelteti, hogy az elmúlt években mennyire alacsonyra kényszerült tenni a mércét a munkaerő szempontjából. „Az úgynevezett OKJ-s tanfolyamról a balatoni vendéglátásba kerülőket is újra kell képeznünk, hiszen hiába a végzettség, sokan egy palacsintát se tudnak megsütni.”

false

 

Fotó: MTI

 

Szili Józsefet tavaly nyáron tizennyolc dolgozójából heten hagyták ott szezon közben, volt, aki két napot, más két hetet dolgozott, és nem is elsősorban külföldre mentek, hanem csak a vendéglátás taposómalmába untak bele. A büfés úgy látja: a hatvan-hetven évesek és a tapasztalatlan fiatalok dolgoznak, a középkorú generáció Nyugatra vándorolt. Különösen a szezonális egységekbe nehéz szakképzett szakácsot és pincért találni. „Örülni kell ma már, ha beesik egy intelligens, ügyes, tanulékony, még idegen nyelvet is beszélő, a tanárképzőn történelem–testnevelés szakon frissen végzett fiatalember, és elpincérkedik a nyáron. Azt már meg se látom, ha jobb oldalról teszi le a tányért a vendég elé.”

Két éve országos visszhangot kapott, amikor a nyári szezon elején sms-ben mondott föl a személyzet egy balatonszárszói vendéglátóhelyen, megüzenték a tulajnak, hogy a húst még bepanírozták, de a másnapot már Ausztriában kezdik. Egy patinás siófoki csárda vezetője meg azon döbbent meg: félmillió forintos fizetési ajánlattal sem tudta itthon tartani jó nevű konyhafőnökét.

Miért? Ön dolgozna 250 forintos órabérért?

Egy blogger (aki állítása szerint négy nyarat lehúzott a Balatonnál) összesítése szerint a balatoni vendéglátásban a munkaidő napi 11–14 óra. Az idénymunkásoknak mindez pihenőnap nélkül teljesítendő, miközben egy felszolgálóra havonta 310–380, egy konyhai kisegítőre 400, egy szakácsra 400-nál is több munkaóra jut. A dolgozókat sok helyen 4–6 órára jelentik be, minimálbérrel. Az alapbér pincér esetében 100-120 ezer forint, amire a főszezonban még jöhet ennyi, vagy kicsivel több jatt. Így is a pincér órabére a legjobb, ez talán 840 forintra is kijön. Szemben a konyhai kisegítők olykor 250–270 forintjával. És még nem beszéltünk a feketézésről... Tényleg csoda, hogy a magyar munkavállalók Nyugatra mennek?

 

Mosogasson a közmunkás!

Eredeti ötlettel állt elő nemrég a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, melynek lényege: közmunkásokat a vendéglátásba! Böröcz Lajos, az érdekvédő szervezet főtitkára arról tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t: javaslatcsomagot készítenek a kormányzat részére, miszerint közpénzből finanszírozott átvezető programmal tegyék alkalmassá a közfoglalkoztatásban ragadt állástalanokat a képzettség nélkül is ellátható konyhai, éttermi munkákra. Úgy vélik, az államnak néhány hónapos átmeneti időszakban vállalnia kellene az állástalanok átképzésének és felkészítésének anyagi terheit. Kapjon tehát közpénzt az a cég, amely közmunkást alkalmaz – ami persze nemcsak elkeseredett, hanem abszurd ötletnek is hangzik. Hiszen senki nem gátol meg senkit, hogy idénymunkára jelentkezzen – munkahely akad bőven –, ugyanakkor az talán még Magyarországon is furán nézne ki, ha az állam arra kötelezne valakit, hogy egy magánvállalkozás nyereségét növelje – más magánvállalkozók versenyterhére.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

A szövetség szerint azonban az elképzelés alkalmazkodik a kormány elképzeléseihez, hiszen maga Varga Mihály miniszter nyilatkozta a közelmúltban, hogy a jelenlegi 200 ezerről legalább 50 ezerrel csökkentenék a közmunkások számát, s az elsődleges munkaerőpiacra terelő programra 40 milliárd forintot szánnak. „A hazai vendéglátóiparban az átlagbér a nemzetgazdasági átlag 60 százalékát sem éri el, a német ágazati átlagbérnek pedig a hatoda” – érzékeltette Böröcz Lajos, hogy a hazai vállalkozások mekkora hendikeppel indulnak a munkaerőpiacon. Szerinte ezen enyhíthetne némileg, átmenetileg a közmunkások alkalmazása. „Én mosogatót sem, a szállodás takarítót sem kap, hiába keres, valós tehát a probléma, jöjjenek azok a közmunkások, még ha ez a pincér- és a szakácshiányt nem is oldja meg” – teszi hozzá Szili József.

A zamárdi büfés amondó, konyhai kisegítőként kiválóan lehetne alkalmazni őket, de kérdés, hányan vállalnák a három hónapos „hajtást”. További jelentős segítséget jelentene szerinte a szezonális egységeknek, ha legalább a magyarigazolvánnyal rendelkező határon túliak, romániaiak, szlovákiaiak, ukrajnaiak munkavállalását könnyebbé tennék idehaza. „Ha már magyarigazolványt adtunk nekik, ne írjuk elő, hogy csak tébé- meg adókártya birtokában vállalhatnak alkalmi munkát, mert annak a beszerzésével elmegy a nyár. Ausztriában is elég egy személyi igazolvány, azzal munkába lehet állni, a szükséges adminisztrációt menet közben is el lehet intézni.”

Takarítani jó lesz

„Előbb-utóbb hozzá kell szoknunk itthon is, hogy idegen nyelven rendelünk egy csirkepaprikást” – tekint a jövőbe Hoffmann Henrik, akinek Siófokon és Mátraházán is van szállodája, amúgy pedig elnöke a Balatoni Turizmus Szövetségnek. Hoffmann egyébként alapvetően optimista, egyáltalán nem látja borúsan a balatoni vendéglátás jövőjét. „Azért is nehéz képzett munkaerőt találni, mert hazánkban hosszú ideje nincs presztízse a szakmatanulásnak. Majdnem mindenki diplomát akar, ehhez képest van és volt is kétdiplomás recepciósom… A másik befolyásoló tényező az, hogy a vendéglátás életforma, nem nyolctól négyig tart a munkaidő, hanem amíg van vendég, s ezt kevesen vállalják. Ausztriában sem fizetik túl ezeket a munkaköröket, így aztán egyre kevesebb ott az osztrák pincér, helyet adnak például a magyaroknak.”
A turisztikai szakember úgy látja, elindult a bérek emelkedése, és egyetért azzal az egyre általánosabb vélekedéssel, hogy ha elérjük az ausztriai fizetés hetven százalékát, az lehet a „lélektani határ”, akkor már a mostaninál jóval kevesebben fognak vállalkozni egy „külföldi kalandra”. Hoffmann Henrik arról számolt be a magyarnarancs.hu-nak: érzékelhető mértékben, 10–30 ezer forinttal tudta emelni dolgozóinak a bérét az áfa- és járulékcsökkentésnek köszönhetően, jövőre tovább javulhat a helyzet, amikor a vendéglátás áfája a mostani 18-ról 5 százalékra csökken. „A kétkörös áfacsökkentés és a járulék csökkentése 2018-ra megteremtheti annak a lehetőségét, hogy a bűvös hetven százalék közelébe érjünk, ma annak a kétharmadánál járhatunk. Nyugaton egy jobb szállodában jattal együtt 1700–2000 eurót is megkereshet egy pincér havonta, de persze az 1200–1400 euró általánosabb. Amikor Ausztriában síeltem és a személyzet szinte minden tagja magyar volt, szintén azt hallottam tőlük, hogy az ottani bér hetven százaléka már elgondolkodtatná őket.”

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke is üdvözli a közmunkások foglalkoztatásának ötletét. „Mosogatáshoz, takarításhoz, kerti munkákhoz nem kell végzettség, tehát nem elvetélt elképzelés, hát még ha arra is lesz központi forrás, hogy át lehessen képezni a közmunkásokat, és megvalósulhat az átvezetésük a versenyszférába. Más tartalék amúgy sem maradt mostanra, aki ugyanis akart, az már dolgozik.”

Kételyek vannak

A kiskereskedők és vendéglátók érdekvédelmi szövetségének (Kisosz) somogyi társelnöke, Kertész Rezső arra hívja fel a figyelmet a közmunkások kapcsán: a vendéglátásban ma is nagyon sokat kell dolgozni, az idényjellegű egységekben ráadásul nagyon szélsőségesen, hiszen nagy a csúcsszezon terhelése, olyankor egy hétvégi napon ötször annyi a vendég, mint egy hétfőin. „Ezt mentálisan is bírni kell – így Kertész. – Reményt jelent azonban az elképzelés, hogy ilyen módon sokan átkerülhetnek a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. Szerintem ma már minden megoldás érdekli a szezonális vállalkozásokat. Egyre jellemzőbb volt egyébként az utóbbi években, hogy a belső-somogyi településekről mind kevesebben vállalták a korábban szinte egyedüli megélhetést jelentő napi ingázást a Balaton-parti szezonális éttermekbe, szállodákba, inkább elszegődtek közmunkásnak.”

„Lórúgásszerű béremelés kell, amihez vissza kell venni a profitigényből” – ahol csak tudja, hangoztatja ezt a véleményét Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója, aki szerint az állam a tehercsökkentéssel gesztusokat tesz a vállalkozók felé, hasonló gesztusokra van szükség a munkaadók részéről is, az oktatás pedig a minőségi szakképzést vállalja – akadnak elképzeléseik a szakács- és pincérképzés megújítására. De – tájékoztat a főigazgató – csak a Krúdy Gyula nevét viselő siófoki szakképző iskolájuk nyaranta már most is százhatvan gyakorlatos diákot, vagyis ha nem is képzett, de ingyen munkaerőt „ad” a vállalkozói szektornak.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.