Az Európa Tanács elismerését kapta a település, ahol csaltak egy EU-s pályázaton

Kis-Magyarország

Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet (ELoGE) kapott a Békés megyei Méhkerék. A település fideszes polgármesterét nemrég első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat folytatólagos felhasználása miatt. Egy EU-s pályázaton csaltak a község vezetői.

Választás. Az állampolgárok részvétele, tisztességes lebonyolítása, a képviselet összetétele, válaszkészség, eredményesség és hatékonyság, nyitottság és átláthatóság. Jogállamiság, etikus magatartás, hatáskör és kapacitás, innováció és nyitottság a változásra, fenntarthatóság és hosszú távú elhivatottság, megbízható pénzügyi irányítás, emberi jogok, kulturális sokszínűség és társadalmi kohézió, elszámoltathatóság – ez az Európa Tanács „Innovációs és a Helyi Szintű Felelősségteljes Kormányzásról szóló Stratégiája” által meghatározott „Jó kormányzás” tizenkét alapelve a helyi önkormányzatokban, amelyeket a pályázati eljárás során ellenőriztek. 

Az ellenőrzést azonban megelőzte a jelentkezés, hiszen az erről szóló pályázat immár elérhető Magyarországon is. A kiírás szerint „azok a demokrácia iránt elkötelezett polgármesterek, akik nemcsak jól vezetik a településüket, hanem ezt szívesen meg is mutatják mindenkinek, az idén jelentkezhettek a Védjegy elnyeréséért”. Méhkerék önkormányzata, élén Tát Margit (Fidesz-KDNP) polgármesterrel nem tétlenkedett. Sőt láthatóan az az óvatos megfontolás sem győzedelmeskedett, hogy bizonyos kínos előzmények miatt ennek a kis, román határ mellett található viharsarki településnek, nem biztos, hogy szerencsés volna jelentkeznie erre a pályázatra. A kiírás szerint október 15-ig jelentkezhettek az önkormányzatok, az ünnepélyes díjátadót a múlt héten tartották.

Európa tanácsi akkreditáció

Mint a Narancs.hu megtudta, az Európa Tanács 2024 júniusáig ELoGE-akkreditációt adott a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége részére, amely így a Belügyminisztériummal, a Magyar Faluszövetséggel, a Kisvárosok Szövetségével és a Homo Oecologicus Alapítvánnyal együttműködve ítélheti oda évről évre az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet a felhívásban meghatározott feltételeket teljesítő magyarországi helyi önkormányzatoknak.

Az Európai Kiváló Kormányzás Védjegy egy általános minőségi megjelölés, amelyet a programban résztvevő államok

azon települései nyerhetnek el, amelyek a „Jó Kormányzás” fentebb már említett tizenkét alapelvének megfelelően működnek és ezt bizonyítják.

Az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet a legjobb európai gyakorlatot folytató helyi önkormányzatok kaphatják két évre. A díj egy dodekaéder kristály, aminek 12 oldalán a jó kormányzás 12 alapelve található. A címet múlt szerdán – más települések mellett – megkapta Méhkerék is. A viharsarki község önkormányzatának első embere vette át a védjegyet a Belügyminisztériumban, s erről közösségi oldalán büszkén beszámolt.

Elkerülte a figyelmüket?

Minden valószínűséggel a védjegy pályázati ellenőrzése, értékelése és a díj odaítélésekor a döntésben részt vevők figyelmét elkerülte egy fontos történés. Méghozzá az, hogy néhány hónappal ezelőtt, május végén a Gyulai Járásbíróság jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat folytatólagos felhasználása miatt első fokon bűnösnek mondta ki a Gyulai Járásbíróság ítéletében Tát Margit méhkeréki fideszes polgármestert és hét társát, azért mert a település nem a célnak megfelelően használt fel egy elnyert EU-s forrást.

A bűnösségét végig tagadó Tát Margit felfüggesztett börtönbüntetést és közel egymillió forintos pénzbírságot kapott, ám a bíróság előzetesen mentesítette a büntetett előélet hátrányai alól. Az ítélet azért nem vált jogerőssé, mert a vádlottak felmentésért és enyhítésért, míg a Gyulai Járási Ügyészség azért fellebbezett, hogy a bűnösség kimondása ellenére ne kapjon mentességet a büntetett előélet alól a polgármester.

Lapunk többször beszámolt arról, hogy Tát Margit és hét társa költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt állt a Gyulai Járásbíróság előtt. Egy, az EU finanszírozta, gyerekeknek szánt bűnmegelőzési projekt forrásait, összesen 31 millió forintot ismeretlen célra használtak fel. Nem kevesebbet állított a vádirat, mint hogy: „Tát Margit elsőrendű vádlott a támogatási szerződés aláírásakor fennálló valós – az írásban lefektetett megtévesztő nyilatkozatától eltérő – szándéka az volt, hogy a legfeljebb 31 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást az engedélyezett felhasználási cél megvalósítása nélkül jogtalanul megszerezze, és azt más, az eljárás során ismertté nem vált célra fordítsa”. 

Csak papíron volt rendben

A nagyon aprólékos bizonyítási eljárás elhúzódott, ezért csak az idén tavasz végén hirdetett első fokon ítéletet a Gyulai Járásbíróság, amely döntően a vádirattal megegyezően ítéletében és annak indoklásában kimondta, hogy a programok döntő része nem valósult meg, igaz, „papíron minden rendben volt.” A bíróság ítéletében azt is kimondta, hogy

„a vádlottak padján ülőknek a kezdettől fogva nem állt szándékában a pályázat megvalósítása, szinte minden tevékenységük azt szolgálta, hogy azt a látszatot teremtsék meg, mintha a bűnmegelőzési program megvalósult volna”.

A járásbíróság szerint a projektben dokumentált programok döntő része a valóságban csak írott malaszt maradt, valós teljesítés nélküli számlák sokaságát állították ki.

Jóllehet 2013-2014-ben történtek a vádbeli és később a bíróság által is büntetett események, de mindennek még ma sincs vége, hiszen az ügyet hamarosan másodfokon kezdi tárgyalni a Gyulai Törvényszék.

(Címlapképünkön Tát Margit méhkeréki polgármester. Forrás: Tát Margit Facebook)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.