Besenyszögi tragédia: két héten belül halt meg koronavírus-fertőzésben a középkorú házaspár

Kis-Magyarország

Április 10-én lenne 49 éves az a férfi, aki a napokban hunyt el koronavírus-fertőzésben. Esete akár egy is lehetne a sok szomorú koronavírusos haláleset közül, ha nem hal meg nem sokkal később szintén a járvány miatt a felesége. A szülők két kiskorú gyermeket hagytak hátra, akiket a feleség nyugdíjas nagyszülei vesznek gyámság alá.

Egész Besenyszögöt megrázta a borzalmas hír, hogy koronavírus-fertőzésben meghalt egy helybeli házaspár. Csaba és Krisztina után egy nyolcadikos és egy kilencedikes kislány maradt árván. Szüleiket két héten belül vesztették el. Előbb a 48 éves apa betegedett meg, később a 41 éves felesége. Kórházba kerültek, de már nem tudták megmenteni őket. A lányaikat a besenyszögi nagyszülők vették magukhoz. A tragédiáról elsőként az RTl Klub Híradója számolt be.

Az esetnek még inkább drámai hangot ad a férj egy múlt év végi, karácsony előtti posztja. December 22-i Facebook-bejegyzésében azt írta, reméli, a következő hónapokban lezárul a hátrahagyott nehéz időszak, és minden rossz, amit hozott, mindenki életében jóra fog fordulni. Azt kívánta, hogy 2021 hozzon mindenkinek sikert, egészséget, és a maszkokat váltsa fel mindenhol a gondtalan mosoly.

Csaba ugyancsak nyugdíjas szülei Tápiószelén élnek, azt a települést is megrázta a tragédia. Mint Csaba édesanyja írta, fia mindent megtett a gyerekeiért, kizárólag csak nekik és értük élt, imádta családját. Ahogy az édesanya közzétette, kétdiplomás fiuk jó lelkű, segítőkész, kedves, jóindulatú, jóakaratú, egyenes jellemű, példás családapa volt. Elvesztése mélyen lesújtotta őket, halála végtelen nagy űrt és fájdalmat hagyott maga után, amin soha nem lesznek túl. 

Krisztina,

a feleség a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kórházban dolgozott szakápolóként, édesapja több mint 40 évig volt mentős, édesanyja szintén kórházi alkalmazott volt. 

A feleség májusban lett volna 42 éves. "Olyan gyorsan jött egymás után ez a két tragédia, hogy fel se ocsúdtak az egyikből, és már bekövetkezett a másik" - mondta a történtekről a kereskedelmi tévé hírműsorában a Szolnok melletti kisváros polgármestere, Balogh Zoltán.

A gyermekek megsegítésére számlaszámot nyitottak. A nagyobbik lány a szolnoki Verseghy gimnáziumba jár, testvére is ide felvételizett. Az iskola igazgatója, Pogány Gyula is felhívást tett közzé, hogy lehetőség szerint minél többen támogassák a családot. Mint írta, a leírhatatlan veszteség, a fájdalom csak nagyon lassan tud majd enyhülni, de emellett a hétköznapok nehézségeivel meg kell birkózniuk.

Kerestük a nagyszülőket, akik érthető okok miatt egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

Az elhunyt házaspár temetése a jövő héten lesz.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.