Cikkünk után fordulat: mégsem konferenciázik Matolcsy-pénzen a kamudoktor az MTA-n

  • -ngm-
  • 2016. november 19.

Kis-Magyarország

Miután hírt adtunk róla, az addig nagy erőkkel szervezett esemény egyszerűen elmarad! De akkor hogy költik el a Matolcsy-alapítvány pénzét?

Még szerdán számoltunk be róla, hogy valami egészen ördögi és bizsergető dolog készül az MTA-n, tudniillik az országosan is nagy ismertségre szert tevő Kertész-Bakos Ferenc kamudoktor, főlovag stb. az Akadémia falain belül fog észt osztani, ún. kollégáival együtt – mégpedig az egyik Matolcsy-alapítvány támogatásával. (Abból, hogy a kamudoktor közel 30 millió forintot kiszipkázott az MNB-alapítványokból, áprilisban derült ki, Kertészről akkor többen is írtak – de csak utánunk, mert addig mi már két alkalommal is foglalkoztunk ezzel a gogoli szélhámosokat idéző figurával.)

Szerdai hírünkben pedig arról számoltunk be, hogy december 2-án az MTA-n a Kertészhez köthető John Henry Newman „Intézet” a következő programot hirdette meg: az „argentin szuverén adósság kezelésének alternatív módszertana és annak tanulságai a magyar párhuzamok tükrében című kutatási program eredményeit a kutatási programban részt vevő és meghívott nemzetközi szakértők közreműködésével szakmai zárókonferencián mutatjuk be december 2-án”. Az esemény tényét az MTA szerdán meg is erősítette a magyarnarancs.hu-nak.

Kertész-Bakos a táblánál

Kertész-Bakos a táblánál

Fotó: Forrás: kmfap.hu

 

Ehhez képest pénteken az MTA arról tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t, hogy az esemény elmarad.

Sőt! Kertész-Bakosék saját honlapjukon pedig azt írták, szintén pénteken: a „2016. december 2-i időpontra meghirdetett Monetáris politikai innovációk című konferenciát a Newman Központ lemondta. A konferenciával érintett azonos című magyar–angol nyelvű szakmai tanulmány december elejétől díjmentesen letölthető a Newman Központ weboldalának »szakirodalmi könyvkiadás« című menüpontjából.”

Mivel indoklást egyik féltől sem kaptunk, csak arra tudunk gondolni, hogy az ismét országos figyelmet kiérdemlő kamudoktor a magyarnarancs.hu-n nyilvánosságot kapott hír miatt lépett vissza – vagy egész egyszerűen az MTA gondolta úgy, hogy Kertészék nem méltóak az MTA falai közé.

Most már csak azt kell elképzelnünk, hogy az MNB által támogatott konferencia mégis mire fogja elkölteni az MNB-től kapott közpénzt – netalán visszautalják azt? Esetleg talán máshol tartják meg a tömegeket vonzó eseményt?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.