A legfrissebb Narancsban részletes cikket olvashat arról, hogy miféle kavarások zajlanak a bonyhádi templom maradványai körül. Elég ellentmondásos a helyzet: úgy tűnik, a döntéshozók nem akarnak sokat foglalkozni a maradványokkal, igaz, még nem is biztos, hogy kell. Vagy mégis? Jöjjön a cikk azon részlete, amely a régészszakmát faggatja erről.
A régészek egy része szerint csak akkor érdemes megmutathatóvá tenni egy ilyen emléket, ha azt a közösség akarja, hiszen fenntartása nagy terhet ró az önkormányzatra. Mások úgy vélik, az egész ügy L. Simon akciója volt, amivel meg akarja mutatni a szakmának, ki az úr a házban. Az örökségvédelmi ügyek ugyanis L. Simon államtitkárságához tartoznak, ő dönthetne a templom védelméről. Megint mások – bizonyos személyes szálakra – komplett összeesküvés-elméleteket építenek. Ami biztos: L. Simon leviharzott Bonyhádra, és kiosztotta a szakmát, mondván, „sok száz hasonló értékű alapot ismerünk, ezeknek a 99 százaléka nem látható”, és a bonyhádi templom nem képvisel akkora értéket, hogy a helyszínen érdemes legyen bemutatni.
Marosi Ernő akadémikus szerint „fel kell tárni és dokumentálni a leleteket, de ez esetben igaza van L. Simonnak, a térdig érő romokat értelmetlen bemutatni”. A neves művészettörténész ugyanakkor hozzáteszi, nem tudományos, inkább szociológiai jelentősége van az ügynek: egy többször megalázott, kifosztott szakma tiszteletre méltó tiltakozásáról van szó, és arról, hogy a kormány számára mennyire fontosak valójában a helyi történeti, identitásképző értékek. Török László akadémikus ellenben azt mondja, „régészként mindig aggodalommal figyeltem, amikor másod- vagy harmadrendű okok miatt elvész a nemzeti vagy az egyetemes múlt egy darabja”. A neves régész, ókortörténész az MTA Régészeti Bizottságának elnöke is, ám ebbéli minőségében nem nyilatkozhatott a sajtónak, ahogyan érvelése szerint a bizottságnak sincs módja a kérdésben nyilvánosan véleményt formálni. Más forrásból annyit tudunk, hogy a bizottság a Magyar Régész Szövetséggel együtt megvizsgálja az ügyet.
A teljes cikket a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.
