„Egyértelmű a hárítás holokausztügyben” – Tóth Péter a cserépfalui zsidódeportálásokról

  • Kovács Péter
  • 2014. október 25.

Kis-Magyarország

Önszorgalomból állt neki a borsodi falu múltjával foglalkozni. Járt Izraelben, és sok mindent megtudott Cserépfalu holokausztvonatkozásáról. Amióta a témával foglalkozik, Tóth Péter fenyegetőző levelet is kapott.

magyarnarancs.hu: Miért éppen Cserépfalu?

Tóth Péter: Lehetne bármelyik magyar falu is. Úgy gondolom, ezek a kérdések és ezek a problémák bárhol előkerülnének, ahol egykor zsidó közösség élt. Egyébként meg azért, mert szeretem ezt a kis Borsod megyei falut, és tenni akarok érte. Mindig is jól éreztem magam itt, annak ellenére, hogy ottani ház nélkül még csak „gyüttmentnek” sem számítok. Máig „idegen” vagyok a helyiek szemében, de legalább már nem „gatya”, akinek egy pincéje sincs. Nekem az legalább már van.

Tóth Péter

Tóth Péter

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Továbbá egy „tiszteletbeli polgár” elismerés.

TP: Igen. 1990-ben keveredtem Cserépfaluba egy kirándulás alkalmával. Megszerettem ezt a kis,

Névjegy

Tóth Péter népművelő, amatőr kutató 1973-ban született. Gyermekkorát Tiszafüreden és Tiszaörsön töltötte. Diplomáját a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte 2000-ben, művelődési és felnőttképzési menedzser szakon. Dolgozott többek között rendezvényszervezőként és a budapesti Egyetemi Könyvtárban is. Jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár internetes és közösségi médiás kommunikációjában dolgozik. 2006-tól vezet blogot Cserépfalu történéseiről és történelméről.

ezerfős közösséget, a pincékben, a rendezvényeken gyorsan megismerkedtem a helyi közéleti emberekkel, és amikor kiderült, hogy mihez értek, a 90-es évektől sokat segítettem a falunak, többek között a honlap fejlesztésében. Minden érdekelni kezdett, ami az ott élőkkel történik, aztán lassan érdekelni kezdett a falu történelme is. 2006-ban kezdtem el blogolni róla. (A blog itt érhető el.) Páratlanul izgalmas történetű település: kezdve a subalyuki barlang ősemberétől a bronzkori és középkori váron át a szocialista átszervezések faluromboló hatásáig. (A falu történetéről lásd keretes írásunkat – a szerk.)

magyarnarancs.hu: És a holokausztig.

TP: Nem volt ez tervezett, hogy egyszer csak ehhez a témához érek. De mellbevágott, amikor helytörténeti kutatásaim alatt kiderült, hogy a községben zsidók is éltek egykor. Itt voltam több éve a faluban, és soha egy szót sem hallottam erről. Mindenféle sztorikat ismertem a baráti összejöveteleken elhangzott anekdotákból, katonatörténeteket, régi humoros eseteket, politikai nézeteket, de erről soha senkinek még csak egy elejtett mondata sem volt. Mintha ez a történet és ezek az emberek soha nem is léteztek volna a falu számára. Gondoltam, ebben is segítek: szép lassan elkezdtem gyűjteni az információkat, majd elhatároztam, hogy blogot vezetek a kutatásról.

magyarnarancs.hu: Mit szólt a falu a kutatáshoz?

TP: Különféleképpen viszonyultak a témához. Kezdetben sokan csak mosolyogtak, kicsit bogarasnak elkönyvelve legyintettek rám, aztán jöttek a figyelmeztetések is. Régi ismerősök szóltak, először finoman, aztán keményebben is borozgatás közben, hogy „Hagyjad már a picsába ezt a témát!”. Az 50-60 évesek korosztálya csak legyintett, inkább igyunk valamit, mondták. És amikor véletlenül eltévesztettem az egykori Groszmann-kocsma házát, valami nagyon feldúlt hangú mailt kaptam, fenyegetésekkel megfűszerezve, hogy mit képzelek én, hogy meggyanúsítom az ott lakó családot, hogy ők beköltöztek egy zsidó házba. Pedig erről szó sem volt.

A kutatás eredményei

– Az 1941-es népszámláskor 9 izraelita vallású személyt írtak fel a cserépi listára.

– Az oszlai tájházban zsidó deportáltak voltak a háború alatt.

– A Groszmann-bolt a katolikus templom mögött volt kettővel. Most is lakják.

– Schwartzék a mostani Coop-bolt utáni sarkon laktak. Nem lakik most ott senki, eladó a sarki ház.

– 1944. május 19-én Péterffy Béla utasításba adta, hogy az 1941-es népszámlálási adatok szerinti 9 cserépi zsidó származású ember május 22-ig költözzön a kövesdi gettóba.

– 1944. június 5-én a kövesdi gettóból a miskolci táglagyár területén kialakított gettóba vitták a cserépieket. Majd indultak a vonatok Auschwitzba.

– A budapesti Holokauszt Emlékközpont 8 áldozatról tud. Ők mind Cserépen laktak.

– A jeruzsálemi Jad Vasem központ további 16, Cserépen született áldozatot tart nyilván. Legalábbis ennyit raktam össze az információkból.

Forrás: http://cserepflau.kinja.com/groszmann-lili-1569206844

Az világosan látszik, hogy senki nem örül ennek a kutatásnak, és próbálnak lebeszélni róla. Ma a település abszolút jobboldali érzelmű, büszkék a fiatalok arra, hogy nincs a faluban cigány. Amikor ilyen témákat feszegetek a mindennapi érintkezésekben, mindig hozzáteszik, hogy könnyű Pestről okoskodni, ha itt élnék, megtudnám, hogy is van ez valójában. Bár egyértelmű a hárítás holokausztügyben, azt azért el kell mondanom, hogy vannak, akik végül elmesélik a történetet, ha nehezen kezdenek is bele, nehezen is nyílnak meg. Jellemzően ők a kortársak, a legidősebb generáció.

magyarnarancs.hu: Ők hogyan emlékeznek vissza?

TP: Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos dolgokban mennyire egységes az emlékezet, másokban pedig milyen sokféle verzió létezik. Alapvetően három dologról mindenki beszél. Egyrészt a beszélgetés elején kiemelik, hogy nagyon jó emberek voltak a helyi zsidók, az ő családjuknak soha nem volt velük semmi bajuk.

Szülezési anyakönyvi kivonat

Születési anyakönyvi kivonat

Forrás: Tóth Péter blogja

Másrészt fontosnak tartják, hogy a zsidóság helyi gazdasági fontosságáról beszéljenek a falu életében. Hogy Swartzék voltak a szódások, Groszmannék meg a kocsmárosok. Ez fontos mindenkinek, aztán jönnek a személyes emlékek. Itt kicsit igazságtalan az emlékezet. A családok tagjaiból azokra emlékeznek vissza elsősorban, akik valamiben az átlagtól eltérőek voltak. Például a 18 éves Groszmann Lillának (mindenki csak Liliként ismerte) „rossz volt a lába”. Az emlékek a konkrét eseménytörténetnél esnek szét. Van, aki a begyűjtésnél teherautóról beszél, van, aki lovas kocsiról, és van, aki gyalogmenetről. Eltérnek a helyszínek is, hogy kit honnan szedtek össze, a házukból vagy a falu különböző pontjairól. Meglepő módon néha egészen életszerű képek is felbukkannak. Egy szemtanú szerint az akkor alig tízéves Schwartz Györgyöt az iskolából rakták fel a környékbeli zsidókkal dugig tömött teherautóra. Előbb gázt adtak, majd fékeztek, hogy Györgyöt feldobhassák a platóra, hogy legyen helye. És ami szintén közös a visszaemlékezésekben: mindenki hangsúlyozza, hogy nem gondolta volna senki Cserépfaluban, hogy ez történik velük. Azt hitték, elviszik őket kicsit dolgozni, aztán majd valamikor hazajönnek, ahogyan korábban is. Megdöbbentek, hogy soha nem jöttek vissza. Viszont találkoztam olyan helyi legendával is, ami arról szólt, hogy egy zsidó család hogyan kínozta a felvett inasát.

A Groszmann-ház ma

A Groszmann-ház ma

 

magyarnarancs.hu: Lehet tudni, hogy mi lett az elvittek értékeivel?

TP: Nem voltak különösebben gazdag emberek, a hátrahagyott értékeik sorsáról nincs

Deportálások vidéken

Kiskunhalas és a holokauszt

Mohács és a holokauszt

Keszthely és a holokauszt

információm. Még csak most kezdem a házaikat feltérképezni, de nagyon kényes téma ez az egész. Többen szóltak is, hogy ne feszegessem ezt. Amikor pedig interjút adtam az ügyben, komolyan meg is fenyegettek páran a Facebookon. Persze, amikor legközelebb odautaztam Cserépre, tisztáztuk és megbeszéltük a dolgot szépen. Én senkit nem szeretnék megbántani, ezért is módosítottam a blog nevét Cserépfaluról cserepflaura.

magyarnarancs.hu: Nem általános, hogy a hagyományos kutatói cetlizés helyett azonnal közzéteszi az interneten a kutatás nehézségeit, eredményeit, sőt a tévedéseit is.

TP: Ennek több oka is van. Egyrészt úgy gondoltam, hogy mivel elfeledett történetről van szó, jó, ha mindenki a leggyorsabban találkozik az eredményekkel, másrészt hangsúlyozni kell, hogy én nem vagyok profi kutató. Népművelőnek tartom magam, aki az Országos Széchényi Könyvtárban

Cserépfalu

Cserépfalu „jegyzéke” a Jad Vasemben

 

az internetes kommunikációban dolgozik. Adott volt tehát a közlési terep, viszont egyáltalán nem volt adott a módszer. Hogy őszinte legyek, fogalmam se volt, hogyan kell elkezdeni a kutatást. A kollégáktól kértem segítséget abban is, hogyan kell rögzíteni az eredményeket, hová kell elmenni, mit kell megnézni. Azóta intenzíven levelezek intézményekkel, könyveket olvasok, levéltárba járok, és voltam Jeruzsálemben, a Jad Vasemben is. Ahogy gyűltek az adatok, fel kellett tennem az alapkérdést: mit akarok elérni, mi a cél? Az információk érkezésével kibomlott előttem, hogy a téma jóval szerteágazóbb annál, amit eredetileg gondoltam, jóval több egyszerű eseménytörténetnél.

magyarnarancs.hu: Pedig az eseménytörténet is kérdéses, ha jól tudom.

TP: Azt hisszük, hogy a tengernyi szakirodalom révén ismerjük a történéseket. Általában természetesen lehet tudni, hogy az adott járásokból melyik gettóba – esetünkben a mezőkövesdibe –, onnan melyik gyűjtőtáborba, majd a központi táborokból főleg Auschwitzba hogyan szállították a vidéki zsidóságot. De ha lemegyünk mikroszintre, akkor kiderül, hogy a még a magyar államgépezet dokumentációjából is nehéz kibogozni nemhogy egy-egy ember, de egy kis közösség, például a cserépi zsidóság tragédiájának történetét is. Vannak kérdőjelek az egyéni pályákban. Például nem mindenki volt itthon a vészkorszakban. Groszmann Zoltán a keleti fronton volt, ott is halt meg, György pedig valószínűleg túlélte a tábort. De hogyan? És mi lett velük később? Kik voltak ezek az emberek valójában? Hogyan néztek ki, hogy éltek a Groszmannok, a Kleinek, a Schwartzok? Érdekelni kezdett, hogy mi történt Cserépfaluban 1944-ben. A vagonírozás utáni sorsuk is kérdéses. Jelenleg úgy néz ki, hogy a férfiakat Mauthausenbe irányították, míg a gyengéket és a nőket érkezés után egyből megölték Auschwitzban.

magyarnarancs.hu: Mennyire lettek „személyes ismerősök” az áldozatok?

TP: Egyre inkább, ahogy elmélyülök az életükben, még ha fényképet nem is nagyon sikerült róluk találni. Klein Árminról van fotóm, aki ekkor már nem élt Cserépfaluban. Nekik egyébként a 10-es, 20-as években verték szét a kocsmájukat, talán ezért is költöztek el később. Érdekes, hogy a korszak iskolai tablóképein sem ismerték fel visszaemlékezőim a későbbi áldozatokat. További kutatást igényel az is, hogy a 20. század elején miért költöztek el nagy számban Cserépről az ott lakó népes zsidó kolónia tagjai, és miért olvadt az 1941-es népszámlálási adatok szerint nyolc főre. Kik voltak és mit tettek a helyi nyilasok? Érdekesség továbbá, hogy Schwartz Ernő is Tiszafüreden született; én is ott éltem, ezt amolyan személyes sorsként élem meg. Leginkább persze Groszmann Lili lett ismerős, akire sokan emlékeztek, róla tudjuk, hogy gyerekkorától húzta a lábát valamiért. Róla neveztem el a májusi megemlékezést és emléksétát is. Az egykori útvonalon átgyalogoltunk Cserépfaluról Mezőkövesdre, ahol a megemlékezés kövét elhelyeztem az egykori gettó területén.

Klein Ármin Károly 1899-ben született Cserépfaluban és 1945-ben Sopronbánfalván hunyt el

Klein Ármin Károly 1899-ben született Cserépfaluban, és 1945-ben, Sopronbánfalván hunyt el

 

magyarnarancs.hu: Hányan vettek részt a megemlékezésen?

TP: Ketten voltunk összesen, egy Cserépben házzal rendelkező „gyüttmenttel”. Útközben

Folytassa!

Ha Ön is vidéken él, és az 1944-es deportálásokkal kapcsolatban eddig ismeretlen mozzanatról vagy történetről tud, kérjük, írjon nekünk a kismagyarorszag@narancs.hu címre!

csatlakozott még egy öttagú család, akiket előtte figyelmeztettek, hogy megkövezik őket, ha jönnek. Kicsit komikus is volt, amikor a megemlékezés kezdetén a két főre három rendőr vigyázott. Pedig elküldtük a meghívót a sajtónak és politikusoknak is. Senkit nem érdekelt.

magyarnarancs.hu: A polgármestert sem?

TP: Őt sem. Jó viszonyban voltam a falu akkori polgármesterével, ki is tette a meghívót a honlapra, támogatott is a kutatásban információkkal, de nem jött el.

magyarnarancs.hu: Megéri mindez? Gyűjti a haragosokat, a saját szabadidejét és pénzét áldozza egy falu történetének kis szeletére.

TP: Én nem így látom. Egyrészt mindent szeretek, ami Cserépfalu, másrészt úgy érzem, ez nem olyan dolog, amit egyszer lezárok. Nagy hajtóerő, hogy szerintem a témáról mindenképpen beszélni kell. Amik nincsenek kibeszélve, azok titokzatosak és általánosításokhoz vezetnek. Cserépfaluban 1944. május 18-án két családban élt 9 fő, akik történetesen zsidók voltak. Június 16-án már nem éltek. Nem titkolhatjuk örökké, hogy mi lett velük. Nem élhetünk tudatlanságban, ha egyszer tudjuk, hogy mi történt.

Cserépfalu múltja – változatos história

A Borsod megye délnyugati részén lévő Cserépfalu történelme változatos. Bár első okleveles említése 1248-ra datálható, évezredek óta lakott terület. A község határában lévő Suba-lyuk barlangban 1932-ben Neander-völgyi leletet tártak fel. A szőlőtermesztésre kiváló klímájú vidéken az Anjou-korban épült várat még Zsigmond idejében is királynéi várként tartották számon, majd többek között a Perényiek, a Héderváriak és a Báthoryak birtoka lett, hogy aztán a 16. században a töröké legyen. A 18. században az egri püspökség próbálta megszerezni, ám egészen 1945-ig magánúri birtok maradt. A nagy gazdasági válság éveiben a falu legszegényebb lakói barlanglakásos kolóniát hoztak létre. A mezőgazdaság szocialista átszervezése után a falu lakosságának jelentős része elvándorolt, a község elöregedett. Az utóbbi években megnőtt a turisztikai, rekreációs céllal betelepülők száma, jelenleg ezer fő lakja.

 

Neked ajánljuk