Fizetni kell Balatonaligán, ha a hívők templomba akarnak menni, mert épp ott egy NER-ingatlan van

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 7.

Kis-Magyarország

Megváltozott a kis templom környezete. A NER-es vállalkozó szerint amennyiben az egyházak igazolják, hogy valaki istentiszteletre érkezett vagy azon vett részt, ingyenesen parkolhat.

Balatonaligán csak a magaspartról a tóhoz vezető szerpentin felől közelíthető meg az az 1938-ban épült templom, amit a reformátusok és az evangélikusok közösen használnak. Mivel a szerpentin áthalad az egykori pártüdülő, ma már a NER-elit birtokában lévő Club Aliga területe. A templom a pártállam idején nem volt megközelíthető. Ma bár nincs elzárva, annak, aki autóval menne oda, fizetnie kell – írja a Népszava.

A Club Aliga, amely egykor a Mészáros-Tiborcz érdekeltségű Appeninn Nyrt., majd Jellinek Dániel, végül Balázs Attila érdekeltségébe tartozó Pro-Mot Kft. tulajdona, olyan megállapodást kötött az önkormányzattal, hogy bár a Club Aligán ingyen át lehet hajtani, de 15 percnél hosszabb ott tartózkodás esetén óránként 600 forint a parkolási díj.

És hiába mondják a hívők, hogy nem a partra mennek, hanem istentiszteletre, tőlük is elkérik a parkolási díjat"

– írja a lap. Megjegyezi, így egy istentisztelet általában 1200 forintos költséget jelent a híveknek, hiszen az több mint egyórás. De volt olyan is, aki egy rendkívüli képviselő-testületi ülésen arra panaszkodott, hogy 3000 forintjába került a családjának egy vasárnapi istentiszteleten részt venni.

A lapnak nyilatkozó helyiek szerint

Takács Károly polgármester annyit mondott a panaszokra: hagyják a magasparton az autókat, és sétáljanak le a templomhoz.

Csakhogy a partra vezető szerpentin melletti járda használhatatlan, helyenként nem is látszik, az autóforgalom viszont jelentős – jegyzi meg a lap. Hozzáteszik "a hívők egy része ráadásul idős ember, nehezebben mozognak, nem tudnak ennyit sétálni". Állítólag volt, hogy a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezőkkel is megfizettették a parkolási díjat.

A lapnak Balázs Attila azt nyilatkozta, hogy

a hivatalos egyházi személyek "a két érintett egyház korábbi kérésének megfelelően" ingyenesen hajthatnak be a területre, mert ezt kérték korábban. "Mások ingyenes beengedését nem kérték, ám amennyiben az egyházak igazolják, hogy valaki istentiszteletre érkezett vagy azon vett részt, akkor az igazolással rendelkezőknek minden további feltétel nélkül biztosítjuk az ingyenes behajtást és parkolást"

Az újság érdeklődött a református egyháznál, hogy tudnak-e a problémáról, tettek-e a lépéseket annak megoldására, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.