Kis-Magyarország

Fogdába küldték, tisztázta magát

A Békéscsabai Városi Ügyészség a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslata ellenére nem látta megalapozottnak a vesztegetést egy gyulai orvos ellen – akit a rendőrség verziója szerint tetten értek –, így megszüntette ellene a büntetőeljárást. Közel két és fél évvel ezelőtt e történet országos hír volt.

Csalás miatt nyomoznak

Csaknem félezer pomázi ingatlantulajdonos szembesült minden nagyobb esőzés alkalmával azzal, hogy telkeiket, pincéjüket és az utat elönti a hegyoldalról lezúduló eső. Ezen próbáltak meg évekkel ezelőtt változtatni a vízelvezetés kiépítésével. Az eredmény kiábrándító, ráadásul sokba is került.
  • Zimre Zsuzsa
  • 2012. március 23.

Csak az igazgató politizálhat

Különös levél köröz a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban. Az intézményvezetők szerint figyelemfelhívásról, míg több alkalmazott, köztük orvosok és ápolók szerint fenyegetésről van szó. A levél az állítólagos munkahelyi politizálásról, s főként mellőzése szükségességéről szól.

Marakodás a Dunakanyarban

Bizalmatlanság, rosszindulat, egymás sértegetéséig fajuló ellentétek – ezeket az okokat sorolták a visegrádi képviselők a február 29-i testületi ülésen, ahol végül megszavazták az önfeloszlatást. De mi vezetett ide?
  • Matkovich Ilona
  • 2012. március 21.

Csapás a megyére

Az április közepétől megszűnő több mint négyszáz vonatjárat 15 százaléka érinti Békés megyét. A többi megyéhez képest aránytalan járatcsökkentés legnagyobb vesztese Békéscsaba, Battonya és Mezőhegyes.

„Elvitetlek megint a rendőrökkel”

Bilincsben vittek el egy férfit Mohácson az önkormányzat hivatalos március 15-ei megemlékezéséről, miután lediktátorozta Szekó Józsefet. Az eset csepp a tengerben: a polgármester régi, szélsőjobboldali ellenlábasával szemben nem habozik akár a hatóságokat is felhasználni.
  • Stemler Miklós
  • 2012. március 19.

Átmelegszik a ház

Kázsmárkon szűkös bevételeikből havi 3-5 ezer forintot tesznek félre a családok, hogy féláron kályhát vásároljanak. Miért? Kitől?
  • Orosz Andrea
  • 2012. március 19.

Még több politika a POSZT-ban

A pécsi Fidesz korábbi elnökét a helyi közgyűlés a színházi találkozó lebonyolításáért felelős cég társügyvezetőjévé nevezte ki. A döntést Vidnyánszky Attiláék készítették elő - mindeközben a kritikusokat szépen kitolják a rendszerből.
  • Stemler Miklós
  • 2012. március 16.

„Itt a dajkák mind cigányok”

A dél-baranyai faluban 95 százalékos a munkanélküliség. Egy katolikus lelkész és a Tan Kapuja Buddhista Egyház középiskolája próbál kiutat mutatni a teljes reménytelenségből. A közös célok önmagukban azonban még nem garanciák a konfliktusok kiiktatására.
  • Matkovich Ilona
  • 2012. március 14.

Reagál az alpolgármester

Úgy gondolom, hogy a vélemények szabad megnyilvánulása fontos érték - írta a narancs.hu-nak az orosházi alpolgármester, miután korlátozta annak az általa létrehozott facebook oldalnak az elérhetőségét, amelyen Orbán Viktort a hozzászólok negatív kritikával illették.
  • narancs.hu
  • 2012. március 14.

Gyorsan elrejtették Orbánt a Facebookon*

A látogatóba érkező Orbán Viktort népszerűsítette volna egy Békés megyei alpolgármester, ám a helyiek kommentjei lesöpörték a netről a kormányfőt. Szó szerint: a nem várt reakciók miatt hamar törölték a dörgölőző oldalt a széles publikum elől.
  • Bod Péter
  • 2012. március 12.

Elgondolkodik lemondásán Schmitt

Odament a tüntetőkhöz, és megígérte nekik, hogy megfontolja a lemondást. A diákoknak pedig elmondta, hogy nézhetnének ki még jobban. Nem is maradt el a hála: az iskolások csípik Pali bát!
  • Kupi Györgyi
  • 2012. március 10.

Megvédte fiát a polgármester

„A fiam (...) önálló felnőttként éli életét. Így ő saját elhatározásából, szabadon gazdálkodik, vásárol – törvényesen – gazdasági társaságban üzletrészt – válaszolta Vantara Gyula békéscsabai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő a helyi MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra, amelyekről a narancs.hu írt elsőként. Kár, hogy a felvetés nem erről szólt.