Alsószentmártoni kilátások

„Itt a dajkák mind cigányok”

  • Matkovich Ilona
  • 2012. március 14.

Kis-Magyarország

A dél-baranyai faluban 95 százalékos a munkanélküliség. Egy katolikus lelkész és a Tan Kapuja Buddhista Egyház középiskolája próbál kiutat mutatni a teljes reménytelenségből. A közös célok önmagukban azonban még nem garanciák a konfliktusok kiiktatására.

Matty felől érkezünk a horvát határtól három kilométerre fekvő, 1200 fős Alsószentmártonba. Az egykor impozáns parókiaépületet a római katolikus templom lábához építették. Érkezésünkkor éppen főznek: a parókián mindennap 90 emberre készítenek ételt. Az ingyenkonyháról nemcsak Alsószentmártonba, hanem másik két faluba, Oldra és Siklósnagyfaluba is visznek ételt. „Ragyogó nagy konyhánk van a tíz éve épülő közösségi házban, de ott még folyamatban van az engedélyeztetés” – magyarázza Lankó József, Alsószentmárton és a pécsi egyházmegye cigányságának plébánosa, aki elmondja: anélkül fogtak építkezésbe, hogy a bekerülési összeg egytizede meglett volna, és kitartó pályázással csak most nyertek pénzt a befejezéshez.

A kezdetektől a caritasig
Lankó – ahogy ő mondja – „a bajjal együtt” érkezett 1980-ban a régióba. „Amikor Siklósra kerültem, szinte mindenki járt dolgozni 100 kilométeres körzetben. Romák és nem romák mindennap találkoztak egymással, új családi kapcsolatok alakultak, a szakmunkás egzisztenciálisan előbbre jutott. Kilenc évre rá, amikor beköltöztem Alsószentmártonba, egymás után szűntek meg az állami munkahelyek, és ezáltal soha nem látott munkanélküliség köszöntött a helyi cigányságra. A munkanélküliség most 95 százalékos. Súlyos probléma az alkoholfüggés, a drog, az uzsora. Kis uzsorások most is vannak előzetesben, itt azonban ők inkább segítik a túlélést, hiszen itt szinte mindenkinek van banki adóssága, mivel korábban a bankok fedezet nélkül is adtak áruvásárlási hitelt.”

Lankó József


Lankó József

Fotó: Matkovich Ilona

Egyelőre a katolikus egyház jelenléte a biztosíték arra, hogy sosem válik a helyzet teljesen reménytelenné. Az itteniek főként a német katolikus egyházzal ápolnak szoros kapcsolatot. A Dortmund melletti Wittenben alakult is egy egyesület, amely rendszeresen küld segélyszállítmányt. Ellentételezésül az ottani, bérmálkozás előtt álló gyerekek egy hetet töltenek Alsószentmártonban.
Az egyre növekvő számú feladatok intézményesítésére 2000-ben létrehozták a Szent Márton Caritas Alapítványt. Az alapítvány folyamatosan pályázik a szentmártoni mellett a gilvánfai, adorjási, kórósi és siklósnagyfalui tanodája fenntartásáért. „A lelkipásztori szolgálatnak része egyfajta caritasmunka. Ha egy papírt kell kitölteni, vagy megérteni, miről szól egy határozat, az alapítvány jogsegélyszolgálata segít, de ha orvosért kell telefonálni, akkor is tőlünk várnak segítséget. Korábban nyári táborokat szerveztünk, ahol együtt voltak a mi cigány fiataljaink, egy-két magyar és német fiatal, és például muzulmán cigányok Boszniából. A táboroztatáskor kifejezetten azt próbáltuk tanulni, hogyan lehet a másikat elfogadni, megismerni. Erre a felnőttek körében is történt itt helyben egy példaértékű eset. A mi falunk sokác (horvát) falu volt régen, így nem mindenki örült a sokácok közül annak, hogy az ő templomuk a cigányoké lett. A templom építésének 200 éves évfordulójára meghívtuk a falu régi lakóit, akik el is jöttek. A mise egészen döbbenetes volt, három nyelven énekeltünk. Az asszonyaink kalácsot sütöttek, és a mise után mindenkit körbekínáltak vele. Apró gesztus, de akkor a sokácok közül többen is kimondták: itt volt az ideje, hogy a régi feszültségeinket elfelejtsük, és elfogadjuk az új helyzetet” – meséli a lelkész.

 

Kistigrisek
A Szent Márton Caritas Alapítvány öt éve 130 millió forint uniós pénzt nyert Baranya megye egyik legszínvonalasabb óvodájának megépítésére. A pécsi egyházmegye fenntartásában lévő, 100 gyermek fogadására alkalmas óvoda vezetője, Jovánovics Ágnes elmondja: mivel a családok otthon cigányul beszélnek, a gyermekeknek a televízióból elsajátított passzív szókincsét az óvodai foglalkozásokon teszik aktívvá. „Nálunk nem kötelező a délutáni alvás, mi egész nap foglalkozunk a kicsikkel. Két férfi dadánk is van, így az apák is látják, hogy nem szégyen a gyerekkel való törődés.”    
Egy lány testvérpártól az óvoda előtt megtudjuk: ők is óvodában szeretnének dolgozni. „Amikor az első cigány óvónőt kinevezték óvodavezetőnek, mindenki meghökkent. A cigány polgármester nyilatkozta is, hogy milyen intézmény ez, ahol cigány a vezető és magyarok a beosztottak! De jól sült el a dolog, mert több lány elkezdett óvónőnek tanulni, és most mindegyik csoportban van cigány óvónő, és a dajkák mind cigányok” – magyarázzák.


Fotó: Matkovich Ilona

A lányok tavaly a helyi gimnázium, a Tan Kapuja Buddhista Egyház fenntartásában lévő Kis Tigris Gimnázium és Szakiskolában érettségiztek. Annyit megtudunk tőlük, hogy a katolikus pap, a „kistigrises” tanárok és a polgármester egytől egyig különbözőképp gondolkodnak az oktatásról.
Erről, valamint a leghátrányosabb kistérség kategóriába sorolt település aktuális nehézségeiről, a kötelező közmunka megvalósíthatóságáról szívesen tudakozódtunk volna Vas Péter polgármesternél, de mivel elvétettük a sorrendet, és nem őt, hanem a papot kerestük először, az interjúadás megtagadtatott.
A Kis Tigrisben azonban készségesen nyilatkoznak. Szalai Gyulától, a Tan Kapuja Buddhista Egyház képviselőjétől megtudjuk, hogy a hét éve működő és most az új egyházi törvény miatt bajba került intézetben mintegy négyszáz mélyszegénységben élő fiatal tanul. A gimnáziumnak van nappali és esti tagozata is, felvételi egyik tagozatra sincs: ide bekerülhet az is, akinek nincs meg a nyolc osztálya, ők felzárkóztató képzést kapnak
A faluban egyébként négy éve nincs általános iskola, a gyerekek a közeli egyházasharaszti vagy a siklósi, többé-kevésbé szegregált katolikus általános iskolába járnak. A középiskolás korúak közül alig néhányan engedhetik meg maguknak a Pécsre való ingázás luxusát, legtöbbjük a helyi Kis Tigrist választja.  A Kis Tigrisben szerzett tudás hasznosíthatóságáról azonban megoszlanak a vélemények. Állítólag olyan diákok is érettségihez jutnak itt, akik „csak izzadva tudják leírni a nevüket”. Kérdés persze, hogy más oktatási intézmény milyen szintre lenne képes felhozni az egyforma szegénységben élő gyerekeket.
Lankó József egyébként mindig is arra törekedett, hogy a szülőket meggyőzze, ne szentmártoni iskolába járassák gyermekeiket. „Azért nem jó a Kis Tigris, mert a cigány közösségben felnevelkedő gyerekeknek létkérdés, hogy minél hamarabb megismerjék a külvilágot, megtanuljanak abban mozogni, ne jöjjenek haza az első konfliktusnál. Ezt nem lehet felnőttként elkezdeni megtanulni, erre gyerekként kell szocializálódni” – mondja.

Jöttek ide az adóellenőrök is
A parókia felé visszakanyarodva lebetonozott utcákon haladunk. Egymás mellett hivalkodó új ház, elaggott épület és a legszegényebbek bevakolt házacskái, egy tömbben. Feltűnően sok a faluban a személyautó, többségükben elöregedett Ladák. Az autó itt időnként jövedelemhez juttatja gazdáját. A kedvezőtlen közlekedési viszonyok miatt sokan kénytelenek „fuvart venni”, ha elintézni valójuk akad a megyeszékhelyen vagy a környéken.
Sz. Krisztián most érkezett fuvarból, rokont vitt orvoshoz, úgyhogy csak a benzin árát kérte el. A fiatalember feleségével három gyermeket nevel. A család kosárfonásból, alkalmi munkákból, segélyből és a gyerekek után járó családi pótlékból gazdálkodik. „A kosárfonásnak lassan vége, korábban többször is megbüntettek szállítás vagy árulás közben, mert nem volt kiváltva az ipar. Most már annyira nincs forgalom, nemhogy büntetésre, benzinre se telik” – meséli a férfi.
A falusiak emlékezetében élénken él az adóellenőrök emléke. „Két úriember jött, kérdezték, hol kapnak kosarat, beküldtük őket az egyik legjobb mesterhez, ott kiválasztottak két kosarat, és megkérték a háziakat, hozzák ki az autóhoz. Ott mutatták be az igazolványt” – idézik fel a tavalyi esetet. „A törvény mellettük áll” – kommentálja az eseményt Lankó plébános. „A falopás is bűn, de felmerül a kérdés, erkölcsös-e egy 1200 fős falut bezárni úgy, hogy nem tartozik hozzá egy legelő, egy szántó se, mert ami kevés volt, azt mind értékesítette az önkormányzat.”
Előfordulhat-e éhséglázadás ebben az önmagába zárt faluban? – kérdezzük végezetül. Erre a pap azt válaszolja: egyelőre több olyan telefonszáma is van, amelyen segítséget kérhet, ha elfogy az ennivaló. „Úgy hat-hét évvel ezelőtt az önkormányzat nem tudott segélyt fizetni, akkor nagy volt az éhség. Mi égen-földön segítséget kerestünk, és kaptunk 500 kiló »selejtes« Pick szalámit Iványi Gábor közreműködésével. Olyan volt a sok keményítőtől, hogy bárkit agyon lehetett volna ütni vele, de ha az ember betette néhány órára hideg vízbe, ragyogóan helyreállt a minősége. Miután kiosztottuk, utánunk futottak, hogy adjunk még, mert ilyen finomat soha életükben nem ettek.”

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.