Jövőre csúszhat a jászberényi időközi választás

Kis-Magyarország

Nem hív össze rendkívüli ülést a jászberényi polgármester a képviselő-testület feloszlatásáért, hogy ne decemberben kelljen időközi választást tartani a városban. 

Nem lesz időközi választás egyelőre Jászberényben, mert nem hívja össze a polgármester az erről döntő rendkívüli testületi ülést – ezt jelentette be csütörtökön délután Budai Lóránt jobbikos polgármester, egy nappal azelőtt, hogy lejárt volna az erre szabott 15 napos határidő.

A képviselő-testület feloszlatására vonatkozó előterjesztést a Fidesz-frakció adta be a DK-s képviselővel, Gedei Józseffel együtt, a rendkívüli ülés összehívására 15 nap állt rendelkezésére a polgármesternek. Budai azonban úgy döntött, nem hív össze erről szavazó soron kívüli ülést.

Mint írta, lesz erről szavazás, de csak a soron következő ülésen, így október 19-én tárgyalnak majd meg. 

A városvezető azt is elmondta, hogy miért döntött így: a testület feloszlásának időpontjára tekintettel kell majd az időközi választás napját kitűzni, s ez sok szempontból lényeges, máris elindult a sakkozás az időpontokkal.

Budai Lóránt szerint ugyanis a Fidesz – különösen Pócs János fideszes országgyűlési képviselő – nem titkoltan decemberi választást szeretett volna, ezért akarták már az előző ülésen sürgősséggel tárgyalni a kérdést. Ha ugyanis akkor oszlottak volna fel, a választás vagy aranyvasárnapra, vagy karácsony első napjára, december 25-ére esett volna.

Amennyiben a héten oszlana fel a testület, a kampányidőszak, kopogtatás, standolás, ajánlásgyűjtés zajlana az adventi időszakban, a polgármester szerint viszont ez a lakosság türelmét jelentősen megterhelné, nem beszélve a polgármesteri hivatal véges erőforrásairól, hiszen a kötelező népszámlálás is most zajlik. 

Éppen ezért csak október közepén veszi napirendre a kérdést, így a képviselő-testület feloszlása egy jövő évi januári-februári választási időpontot eredményez majd a helyi választási bizottság döntése szerint.

A polgármester megjegyezte: "Úgy gondolom, a kérdéshez tartozik és nem szabad elhallgatnom, hogy Gedei József DK-s önkormányzati képviselő korábbi beadványának eredményeképpen a kormányhivatal fegyelmi eljárás megindításával fenyegetett meg, ha nem leszek engedelmes, együttműködő polgármester. Ki tudja, mi vár tehát ránk. Én mégis hiszem, hogy olyan döntést hoztam, amely lehetővé teszi, hogy önök a következő, még nehezebb év előtt nyugalomban élhessék meg az adventi és a karácsonyi ünnepi időszakot."

Hozzátette, döntése tudatos volt, amelyért teljes mértékben egyszemélyben felelve áll elébe akár egy újabb kormányhivatali vizsgálatnak is.

A jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásának ügye régóta napirenden van, de az utóbbi időben ennek kérdése egyre inkább előtérbe került. A lavinát a volt alpolgármester, Gedei József DK-s képviselő indította el, és állt mögé a Fidesz. Minden érintett úgy fogalmazott, legyen oszlatás és időközi választás, de ezt a legutóbbi testületi ülésen mégsem vették napirendre. 

A jászberényi iszapbirkózásról többször is írtunk már: 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.