Kényes ügy a posta ügye Kapolyon

Kis-Magyarország

A magyarországi kis falvakban nemigen van munkahely, ezért akinek van, félti az állását. Mert ha helyben nem, akkor csak nagy áldozatok árán, sok és drága utazással lehet munkához jutni más településeken. Az évtizedes kapcsolatok szövevényesek, a demokrácia sokadlagos szempont, fortélyos félelem igazgat. A Somogy megyei Kapolyon jártunk, ahol mindezek ellenére mégis vannak kritikus hangok.

„Ha egy összefonódásokkal, kölcsönös függési viszonyokkal terhelt falu képviselő-testületébe megérkezik a kétely hangja, az ott úgy kell, mint halnak a bicikli, mint üveges tótnak a hanyattesés. Pontosabban nem a falunak, hanem a polgármesternek meg a jegyzőnek. Gyerekek, eddig itt az ment, hogy »jóvanazúgy«. Aztán jön valaki, aki megkérdezi, hogy miért lenne jó úgy. Miért ne lehetne másként? Na, az mifelénk nem egy sima ügy” – mondja egy neve elhallgatását kérő falubeli a kialakult helyzetről.

Amikor először jártunk a Balatonföldvártól nem messze lévő Kapoly község képviselő-testületi ülésén, alig akartuk elhinni, amit tapasztaltunk. Ezért elmentünk másodszor, és ugyanaz történt. A testület sokadszorra leszavazta a „Kérdések, észrevételek” napirendi pontot, amit Jámbor Péter képviselő javasolt. Az ok: a testület egyes tagjai attól tartottak, hogy a szóba hozza a posta kényes ügyét és az így jegyzőkönyvbe kerülne. Az utolsó elfogadott napirendi pont után a jegyző utasította a polgármestert, hogy zárja be az ülést, majd kikapcsolta, zsebre tette a diktafont és nagyon gyorsan távozott. A polgármester és az alpolgármester is sietős léptekkel menekült kérdéseink elől.

 
A polgármester és az alpolgármestre távozóban
Fotó: A szerző felvétele

De miért? Mi félnivalója van egy kis falu elöljáróinak a sajtótól? Kapoly mintegy 700 lelkes kis falu Somogy megyében, Tabtól 7 kilométerre nyugatra. Arról nevezetes, hogy itt töltötte gyermekéveit Kádár János. Egykori nevelőszülői házát hagyták lepusztulni. Felmentünk megnézni. Láttuk a kaput, az ajtót, az ablakot, ahonnan a kis Csermanek Jancsika kinézhetett hatéves koráig. Aztán Budapesten élt, a többi pedig már történelem.

 
Ebben a kapolyi házban gyerekeskedett Kádár János
Fotó: A szerző felvétele

Minket azonban Kapoly jelene érdekelt. Többek között az, hogy miért szűnt meg a postaszolgálat a posta épületében, és mi a helyzet azzal, hogy egy milliárdos árbevételű nagyvállalkozás évekig nem, vagy alig fizetett iparűzési adót a falunak, mert a hatóság valami okból rosszul értelmezte az iparűzési adóról szóló rendeletet és miért gond, hogy súlyos teherautóik naponta többször végigrobognak a falun.

Azt is szerettük volna megtudni, milyen következményei lettek annak, hogy a jegyző a 2019-es önkormányzati választás után Jámbor Péterről hétoldalas gyalázkodó iratot juttatott el a körjegyzőségébe tartozó minden önkormányzati képviselőnek és polgármesternek. Ebben a nagybetűs, indulatos szövegrészektől hemzsegő episztolában Hajas Endre közölte, hogy Jámbor javaslataitól nála „beállt az agyhalál”, értékrendjébe „az ostobaság nem fér bele”, bár „a hülyeség nem alaptörvény-ellenes”, ezért ő nem tud Kapolyon jegyző maradni. Aztán mégis maradt.

A település jegyzője nem válaszolt kérdéseinkre. 

A kapolyi testület öt főből áll. Vidus Lajos polgármester mellett alpolgármester az óvoda vezetője, Horváthné Pór Jolán. Az egyik képviselő felesége az óvoda alkalmazottja. Ez már önmagában is szép, de van más is. A jegyző, Hajas Endre több perben áll Jámbor Péter képviselővel, akinek becsületét közokiratban sértette meg. A közvádasan folyt eljárás elsőfokú ítélete a jegyzőt bűnösnek mondta ki. Volt és folyamatban van továbbá számtalan törvényességi felügyeleti eljárás. Az iratok alapján a hatóság nincs a helyzet magaslatán, már régen szankcionálhatták volna az önkormányzat törvénysértő gyakorlatát, ám ezt valamiért eddig nem tették meg.

A januári ülésre hosszasabb kinti fagyoskodás után jutunk be. Alig ültünk le hátul egy asztalhoz, a jegyző magasodik fölénk, jelenléti ívet tol elénk. Pedig egyszerű érdeklődők lennénk. Máshol elég a jegyzőkönyvnek, hogy x fő hallgatóság, de itt ha maradni akarunk, adatot kell szolgáltatnunk. Nem tudunk olyan jogszabálytól, ami személyes adat megadására kötelezné az önkormányzati testületi ülések hallgatóságát. 

Teljesen szabálytalan volt az is, amit a februári testületi ülésen láttunk. Jámbor Péter „Egyebek” napirendi pontot akart felvetetni hogy a posta ügyéről kérdezhessen, ám leszavazták a szokásos eljárás szerint. Vidus polgármester, az óvodavezető alpolgármester és az a képviselő szavazott ellene, akinek a felesége az óvodában dolgozik. Az utolsó napirendi pont után Jámbor az önkormányzati törvénynek valamint a szervezeti- és működési szabályzatnak megfelelően kérdéseket szeretett volna feltenni,

Hajas Endre jegyző azonban igen erélyesen rászólt a megválasztott polgármesterre: „Zárd be az ülést!” A polgármester pedig engedelmeskedett.

„Szerintem jó, hogy van a Péter, majdnem polgármester lett. Kavarja a slamasztikát, de van igazsága. Tanult ember, persze, hogy fúj rá a Vidus, aki függetlenként indult, de ha a fideszes hátszél narancssárgán látszódna, a Lajos soha ki sem látszana a ködből. Civilben őstermelő, nem egy nagy szám, a beszédét is alig lehet érteni.” Ez egy másik felubeli véleménye.

Jámbor Péter informatikus, fordító 2015-ben költözött haza Nyugatról. Több országban élt. Home office-ban dolgozik, vagyis többnyire Kapolyon tartózkodik.

– Miért csinálja? – kérdeztük a képviselőt.

– Amikor bekapcsolódtam a helyi közügyekbe, sokan kerestek meg azzal, hogy kétségeik vannak a település pénzügyeivel kapcsolatban. Voltak, akik konkrét korábbi esetekről számoltak be. Én pedig azt éreztem, hogy a helyiek érdekeit a polgármester nem megfelelően képviselte. Emiatt az elmúlt évek során olyan ellenállásba ütköztem, ami csak ösztönző erővé vált a számomra. Soha nem jutott a település annyi pályázati forráshoz, mint ezekben az években. De ezek sok esetben nem felelnek meg a helyi igényeknek. Nem akartam kézivezérelt bólogató lenni.

 – Mi a helyzet a postával?

– December 16-án többen is felkerestek azzal, hogy Vidus polgármester bezáratta a postát. Tudtam, hogy ez így teljesen nem lehetséges. Ezért aznap felhívtam a polgármestert, aki azt állította, hogy előző nap megbeszélte Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselővel, hogy január első hetében a posta épületének felújítására pályázhatunk. Ezért úgy döntött, hogy azonnal tervezőt, statikust von be, aki az épületet viharos gyorsasággal, már másnap életveszélyesnek nyilvánította. Az épület valóban felújításra szorul, azonban műszaki állapota évek óta változatlan (rossz), vis major esemény pedig nem történt. Vidus polgármester erről a szándékáról – mint oly’ sokszor – nem tájékoztatta a képviselő-testületet. A postabezárást előterjesztés, képviselő-testületi döntés nem előzte meg. Később kiderült, hogy ez a pályázati forrás nem is nyílt meg. Vidus polgármester ki tudja, miért, vagy nem a valóságnak megfelelő kijelentéseket tett, vagy olyan segítségre szorul, amit a Somogy Megyei Kormányhivatal már nem egyszer kénytelen volt nyújtani neki. Amennyiben nem lódított, akkor még zavarosabb a történet. Megkeresésemre Witzmann képviselő úr sem támasztotta alá Vidus verzióját. A posta azonban Vidus kamikaze akciója miatt azonnal be lett zárva. A képviselő-testület azóta három ülést tartott, de a posta ügye egyszer sem kerülhetett érdemben napirendre. Éppen ez indokolta, hogy legutóbb arról is kívántam kérdéseket feltenni egy javaslat előkészítésének részeként. Vidus polgármester a decemberi közmeghallgatáson is arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a postát fel kívánjuk újítani. Kényes a kérdés, hiszen ő maga nemrégiben – testületi ülésen kívül – arra kérte a képviselőket, hogy az ingatlan értékesítésének lehetőségét is mérlegeljék. A felújítással kapcsolatban továbbra sem tett előterjesztést.

 
Jémbor Péter
Fotó: A szerző felvétele

Egy a Narancs.hu által megkérdezett statikus szakértő az épületről azt mondta, életveszélyesség nem áll fenn. Egy centinél kisebb repedés van az épület sarkán, ami már akkor is ott volt, amikor mintegy hat éve a tetőt felújították. A repedés oka az egész Dunántúlra jellemző löszös talaj eső hatására létrejövő mozgása. A süllyedés megállítható és megszüntethető azzal, ha az esővíz-csatorna kivezetését a szabályoknak megfelelően 2 méterre viszik az épülettől.

 
A kapolyi posta épülete
Fotó: A szerző felvétele

Kapoly postaszolgálatát jelenleg Tabról naponta egy órára kijáró postaautó látja el. Szerettük volna megtudni Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselőtől, igaz-e, ami Kapoly decemberi testületi ülésének jegyzőkönyvében szerepel, miszerint nyilvánosan még meg nem jelent pályázati lehetőségről tárgyalt a polgármesterrel. Arról is érdeklődtünk, milyen szerepe van a posta bezárásában és egyéb furcsa pályázatokban, de nem kaptunk választ. Hasonlóképpen nem válaszolt nekünk Vidus Lajos sem akkor, amikor Kapolyon jártunk, sem más megkeresésünkre.

A község egyébként tele van Witzmann plakátjaival. Az egységes ellenzéki jelölt, Potocskáné Kőrösi Anita plakátjait ismeretlenek rendszeresen lelopják.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk