Kolbászdemonstráció a Kossuth téren

Kis-Magyarország

Jövő pénteken tiltakozó demonstráció lesz a Kossuth téren a Gyulai Húskombinát megmentéséért.

A 144 éves gyulai húsüzem megszűnése ellen tiltakozik a húsos szakszervezet, ezért december 7-re gyertyás tiltakozó demonstrációt szerveznek Budapestre, a Kossuth téren található Vidékfejlesztési Minisztérium elé – tudta meg a magyarnarancs.hu Petrusán Györgynétől, a Gyulai Húskombinát szakszervezeti vezetőjétől. A megmozdulásra minden húsipari cégtől várnak kollégákat és szimpatizánsokat, egyben minden, a honi húsiparban érintett település polgármesterét is meghívják az eseményre.

A korábban közölt 30 mellett újabb, 300 fős leépítést jelentettek be hétfőn a megszűnés szélére sodródott Gyulai Húskombinátban, ahol a jövő év elejére így mintegy 50 főből álló karbantartó gárda marad csak foglalkoztatott.

Az október vége óta felszámolás alatt lévő, immár likvid forrásokkal, megrendelésekkel, piacokkal és bevétellel gyakorlatilag nem rendelkező cég napjai annak ellenére meg vannak számlálva, hogy korábban éppen a kormány ígért segítséget a nagy múltú és hungarikumokat gyártó cégnek. A magyarnarancs.hu megtudta: a tömeges elbocsátás bejelentését siettette, hogy a vevőktől befolyó több százmillió forint nem a céghez, hanem a társaságot korábban finanszírozó két bankhoz került. A korábbi bevételekből és a Bérgarancia Alapból még arra futja, hogy december 5-én és jövő január elején fizetést, valamint végkielégítést kapjanak a dolgozók.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.