Megmenekülhet két terület a beépítéstől a Balatonnál

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 19.

Kis-Magyarország

Csopakon és Dörgicsén is lépett az önkormányzat.

Csopakon és Dörgicsén is úgy tűnik, egyelőre gátat szabtak a felháborodást keltő beépítéseknek - derül ki a 24.hu cikkéből.

A lap azt írja, a csopaki Kerekedi-öbölbe tervezett rekreációs, turisztikai célú beruházás egyelőre azért nem valósulhat meg, mert a tulajdonosok nem kaptak engedélyt a hatóságoktól arra, hogy a területet kivonják a mezőgazdasági övezetből.

A Kerekedi-öböl egy 64 hektáros, eddig nagyjából érintetlen természetvédelmi terület Csopak és Balatonfüred között, amely 1992 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védettségét élvezi, az új Balaton-törvény azonban lehetőséget ad egy „viszonylag mérsékelt beépítésre” a Kerekedi-öböl közelében.

Civilek tiltakoztak az esetleges beruházás ellen, Ambrus Tibor polgármester pedig most azt közölte az önkormányzat Facebook-oldalán, hogy a hatóságok jogértelmezése alapján úgy döntöttek, hogy

ez a terület mezőgazdasági övezetből nem kivonható, így a tulajdonos által tervezett projekt ebben a formában nem megvalósítható.

A Balaton-felvidéken található Dörgicsén egy 25 éves budapesti befektető akart apartmanokat építeni a szőlőhegyre, a helyiek azonban aláírásgyűjtésbe kezdtek ellene, a polgármester falugyűlést hívott össze, ahol többen is a lemondását követelték.

Az önkormányzat most végül változtatási tilalmat rendelt el a település külterületén található ingatlanokra.

Jánó Levente polgármester a település honlapján azt írta, hogy "a település külterületére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatunk előírásait többen kimagyarázva, áthágva kívánnak építési és egyéb ezzel összefüggő előnyre szert tenni", az önkormányzat ezért új szabályzatot készít, de addig is szombattól változtatási tilalom lép érvénybe.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.