A szolnoki Reptártól nem messze, a Tisza-parton lévő, legalább másfélszáz éves vasúti épülethez október végén hívták a tűzoltókat. A tűzeset után a helyi közösségi oldalakon találgatások indultak. A stílusjegyeit még mindig őrző épület felhívta magára a figyelmet, többen aggódtak a sorsa miatt. (Érzékeny téma a vasút Szolnokon, amely vasutas városként is hivatkozik magára. Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye az elsők között volt a vidéki települések közül, ahol megjelent a vasút, már 1847-ben. Ezt követően az egyik legnagyobb munkáltatóvá nőtte ki magát. Nem túlzás azt állítani, a helyi identitás részévé vált; a múlt század hetvenes éveiben a legkorszerűbb vasúti csomópontja volt az országnak, és több évtizede még az volt az elképzelés, itt valósul meg a Vasúttörténeti Park.)
A tűzesetről a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleményében az állt, hogy a Mártírok útján lévő elhagyatott épületben felhalmozott ruhaneműk és hulladékok égtek, és a beizzott födémszerkezetet a tűzoltóság megbontotta. Portálunknak elmondták, a kár miatt nem nyomoznak tovább. A szebb napokat megélt vasutas ház és elhanyagolt környezete az utóbbi időben leginkább illegális szemétlerakóhelyként és drogtanyaként volt ismert.
Személyes emlékeket is őriz a kalandos sorsú, elhanyagolt épület
A Narancs.hu kiderítette, az eredeti funkciójában már régen nem használt épületet az 1920-as évek közepétől az 1980-as évekig vasutas család lakta. D’Arbela Zsuzsanna, aki személyes emlékek miatt nyomon követi a ház sorsát, sokat járt ide; a nagyszülei éltek a házban, nagynénje volt az utolsó lakója. Nagyapja az első világháború után a vasútnál kapott munkát, hét gyermeke közül a fiúk szintén a vasút alkalmazottai lettek. „Mozdonyvezetők, kazánkovácsok voltak, sőt itt laktak a nagyszüleim mellett. A ház szomszédságban már elbontott épületekben is vasutas családok éltek” – mesélt gyerekkori élményeiről.
Mielőtt a nagyszülei odaköltöztek, fürdőház működött benne. Azt mondják, amíg a Tisza Szállóban meg nem nyílt a fürdő, addig ide jártak a vasutasok. De bizonyítja egy régi levelezőlap is, amelyen a címzés mellé pontosításként odaírták, hogy „volt fürdőház”. A fürdőmedencéket bebetonozták, de volt egy, amelyet csak eltakartak. D’Arbela Zsuzsanna emlékei szerint a ház konyhájában, az asztal alatt volt egy nagy rácsos, tömör vaslap, amit ha felemeltek egy lépcső vezetett le az egykori medencébe. A családja ezt élelmiszertárolásra használta.
Azt mondta, miután lakatlanná vált az épület, sokáig nem tűnt fel senkinek, hogy értékes lehet. Észrevette, hogy amint elkezdett romlani az állapota az évek múlásával, többek számára egyre inkább érdekessé vált. „Persze sokat elhordtak belőle, és a környezete is egyre rosszabb lett, mert miután felszedték a síneket, ellepte a gaz a környékét. Ez zavarta a szolnokiakat. Volt olyan, hogy valaki magánakcióban levágta a füvet, kiszabadította a gaztengerből a házat” – mesélte D’Arbela Zsuzsanna.
Eredetileg őrház volt
Szikszai Mihály, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, aki több kiadványban és önálló kötetben is foglalkozott a szolnoki vasút történetével, a romos vasutas ház funkciójával és keletkezésével kapcsolatban azt mondja, kettős őrházról van szó, amely az 1870-es években épült. Ezt a Magyar Királyi Államvasutak 1875. évi üzleti jelentésére alapozza, illetve egy korábbi tanulmányában használt hivatkozására, miszerint: „A teherpályaudvar magas építményei a következők voltak: 1 gabona szín (88x10 m), 1 farakodó lejtő, 1 áruszín (12 m 6 kapuval), 1 lakóház, 1 kút, 1 gépház vízemelő géppel, 1 kettős őrház” – azt gondolja, ez utóbbi lehet a mai romos vasutas ház. „Feltételezem, hogy egyidős a Hatvan–Szolnok vasútvonal épületeivel, mivel a vonal szolnoki végállomásának teherpályaudvarához tartozik” – mondta a Narancs.hu-nak, hozzátéve, részleteiben nem kutatta ezt az épületet, pontosat nem tud mondani, de megerősítette: fürdőházként működött később.
Ezért lett fürdő, majd lakóház
Hogy miért veszíthette el nyílt vonali őrház funkcióját a vasutas épület, vagyis miért változott meg a településen a vasút nyomvonala, arra a főlevéltáros Jász-Nagykun-Szolnok megye közlekedéstörténete című kötetében találhatunk magyarázatot. A Szolnok–Debrecen vasútvonalat 1857-ben nyitották meg. Az első elképzelések szerint az egyvágányú pálya a Tisza-parton haladt volna. „Szolnokon a vonal építéséhez szükséges nagymennyiségű sínt és más építési anyagokat az Indóháznál (a jelenlegi Reptár- a szerk.) rakták le. Ez még az Osztrák Államvasút tulajdona volt, amely a tárolást csak magas bérleti díjért vállalta. Ezért a Tiszavidéki Vasút az indóház előtt mintegy 2 kilométerre egy leágazó vágányt létesített, ami a saját rakodótelepére vezetett. Ez utóbb meghatározta a vasút vonalvezetését is Szolnoknál. Amikor ugyanis a vasúttársaság árkalkulációt készített, kiderült, hogy az eredeti tervek a (Tisza-parti vonal) a kisajátítás és a töltésépítés miatt rendkívül megdrágítják a munkát” – írta könyvében Szikszai. Így a vasút a leágazó vágányt meghosszabbítva, a várost északról elkerülve érte el a Tisza-hidat. Ehhez a vonalhoz viszont már új állomásépület is kellett, amit a mai helyén létesítettek. Később a személyforgalom mellett a teherforgalom is ide került.
Kevesen tudják, hogy a romos ház vasúttörténeti kuriózum
Ezt már Áy Zoltán, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány önkéntese, vasúttörténettel foglalkozó kutató mondta a Narancs.hu-nak. Hangsúlyozta, a ház azért is építészeti és vasúttörténeti kuriózum, mert a hazai építészettörténetben rövid ideig alkalmazott romantikus stílusban épült. „A Császári és Királyi Szabadalmazott Tiszavidéki Vasúttársaságnak Bécsben volt a székhelye, így ezt a vasutas házat is ott tervezték” – mesélte lapunknak. Szerinte az épület keletkezése az 1850-es évek végére tehető. „A romantika tulajdonképpen csak 1857 és 1861 között volt jellemző a hazai vasúti építészetben” – mondta.
„Két társaság is alkalmazta ezt a stílust. Az egyik az 1856-ban alakult Tiszavidéki Vasúttársaság, a másik pedig az Első Erdélyi Vasúttársaság, de leginkább az előbbire volt jellemző a romantika a honi vasutas épületek esetében. A Tiszavidéki Vasúttársaság tulajdonában álltak a Szolnok–Debrecen–Tokaj–Miskolc–Kassa, valamint a Püspökladány–Nagyvárad és a Szajol–Arad gerincvonalak, így ezek mentén kell keresnünk a ránk maradt műemlékjellegű építészeti hagyatékot” – jegyezte meg Áy Zoltán.
„Nem csak a felvételi épületeket, más néven indóházakat építették romantikus stílusban, hanem az áruraktárakat, a nyíltvonali őrházakat, a fűtőházakat és a vízházakat is. A felvételi épületeket hat osztályba sorolták az adott település lélekszámához igazítva. A romantikában, de a korábbi egész hazai építészettörténetben sem találkozunk a Tiszavidéki Vasúttársaság tevékenységét megelőzően az épületek ilyen nagyszabású tipizálásával. Jász-Nagykun-Szolnok megyében áruraktárból egyetlen egy maradt meg Törökszentmiklóson, az indóházak közül pedig a karcagi, a mezőtúri és a fegyverneki ilyen stílusú, és ezek máig üzemelnek” – magyarázta lapunknak Áy Zoltán. Szerinte a szóban forgó szolnoki vasutas ház méretét tekintve átmenetet képez az őrház és a legkisebb méretű indóház között.
A szakember hozzátette, az épület kuriozitását növeli, hogy nemcsak az utca és a sínek felőli homlokzati sík, hanem az oldalhomlokzatok is gondosan kiképzettek, amely csak a nagyobb városok emeletes indóházaira jellemző. Mindezek miatt a ház kedvező összhatást kelt és bővelkedik a romantikára annyira jellemző festőiségben. A legtöbb esetben az eredeti építészeti formák a világháborús bombázások és a későbbi átépítések miatt tűntek el. Erre a sorsra jutott a Tiszavidéki Vasúttársaság szolnoki indóháza is, amely már a mostani pályaudvar helyén állt, és az 1900-as évek elején bontották el. A Tisza-parti vasutas őrháznak az volt a szerencséje a kutató szerint, hogy távol esett a nyílt pályától, így nem esett áldozatul sem átépítésnek, sem bombatámadásnak.
„Egykor innen koordinálták a folyami átrakodást, ugyanis a ház mellett, a teherpályaudvarként üzemelő szolnoki régi Indóháztól három iparvágány vezetett a Tiszához. Az 1960-as években készült műholdfelvételeken is jól kivehető, hogy ezeknek a rakodóvágányoknak a váltói a ház előtt helyezkedtek el. Valószínűleg ebből a házból irányíthatták a tolatási műveleteket” – mesélt Áy Zoltán a ház korabeli szerepéről.
Most kinek a tulajdona?
A mellőzött vasúti épülettel kapcsolatban a legfontosabb kérdés az, hogy kinek a tulajdona. Érdeklődtük a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságánál és mint kiderült, a ház 2013-ig az államvasút tulajdona volt, ekkor átkerült a magyar államhoz, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV). Megkerestük az MNV Zrt.-t, van-e tervük az épülettel. Azt a választ kaptuk, hogy az ingatlan Szolnok Megyei Jogú Város tulajdona. A városházától pedig azt válaszolták, hogy a telek, melyen a ház áll vegyes tulajdonú: egy része az önkormányzaté, másik része magántulajdon. A telek értékes, fejlesztendő terület, a szolnoki repülőmúzeum, a Reptár folytatását képzelték ide. Ez forráshiány nem időszerű, ráadásul azt sem tudni, hogy a magántulajdonos.
Amíg ez tisztázódik, addig az őrház tovább romlik. Akár menthetetlenül is. Ha elpusztul, Szolnok egyetlen romantikus stílusú vasúti épülete semmisül meg, a város vasúttörténetének egy kis szelete.
