„Nem mérgező, de sárgás, büdös és ihatatlan” – tüntetnek Szigetváron a rossz ivóvíz miatt

Kis-Magyarország

Milliárdos projekt részeként csaknem másfél évvel ezelőtt adták át Szigetvár nyugati városrészében az ivóvízminőség-javító program beruházását. Azóta a teához és a vizelethez hasonlóan sárgás színű, nagyon kellemetlen szagú a víz, amivel főzni, mosni, fürdeni és fogat mosni nem lehet. Inni sem.

Helyi civilek ebből az állandósulni látszó lehetetlen helyzetből próbálják kimozdítani az ügyet, ezért gyűjtöttek össze 1300 tiltakozó aláírást és ezért demonstrálnak péntek kora délután Szigetvár nyugati városrészében. Az ivóvíz minősíthetetlen, de a szolgáltató nem tesz semmit. „Úgy tűnik, hogy a régóta megoldatlan probléma rendezéséhez a szigetváriaknak erőt kell mutatni, ehhez széles összefogásra van szükség. Emiatt szervezünk békés és higgadt, de határozott kiállású tüntetést” – indokolta a demonstráció okait Berkecz Balázs, a megmozdulás egyik szervezője. Tőle tudjuk azt is, hogy úgy fest, itt minden fordítva működik. A milliárdos beruházás előtt minden rendben volt a vízzel, de miután a Szabadics Zrt. végzett a projekttel, a víz ihatatlan és használhatatlan lett. Igaz, hogy egy hivatalos szakvélemény szerint nem mérgező. Mint megtudtuk, az egészségügyi hatóság semmi aktivitást nem mutat az ügyben, holott a helyeik szerint akadnak dolga az ügyben.

Az előzményekhez tartozik, hogy a víziközmű-szolgáltatás az idevonatkozó törvény alapján Szigetváron is a Nemzeti Vízművek Zrt. érdekeltségébe került. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szerint az állam képviseletében a Nemzeti Vízművek Zrt. jár el, mint az ellátásért felelős szerv, egyben gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás folyamatos, az előírt minőségi paraméterekkel történő biztosításáról. A felmerülő igen súlyos problémák miatt most a víziközmű-szolgáltató vezérigazgatóját arra szólítják most fel, hogy tegyen eleget a törvény által előírt feladatok ellátására és biztosítsa a felhasználók egészséges ivóvízzel való ellátását. Egyúttal azt is követelik: az elmúlt közel másfél évben a botrányos minőségű vízszolgáltatásának ellenértékét térítsék vissza az érintett háztartásoknak, továbbá követelik azt is, hogy a rossz minőségű víz miatt keletkezett egyéb károkat (bojlerek, mosógépek, mosogatógépek javítása, cseréje) is térítsék meg az érintetteknek.

„Szigetvár 9800 lakosából valamivel több mint háromezret érint a probléma. Egy teljes lakótelepet és a mellette található családi házas övezetet.

Az ihatatlan és mosásra, főzésre alkalmatlan vasas víz miatt hosszabb ideje lajtos kocsik szolgálják ki az itt élőket, de a harmadik vagy negyedik emeletre nagyon nehéz felcipelni a 10-20 liter vizet, arról nem is beszélve, hogy ebben a körzetben sok idős ember él” – mondta a Narancs.hu-nak Berkecz Balázs. Hozzátette, hogy a balul sikerült projektet az állam vitte végig, de az átadását és elkészültét tanúsító teljesítés-igazolást a szigetvári polgármesternek, Vass Péternek is alá kellene írnia, ám ő addig ezt nem hajlandó megtenni, amíg nem lesz kifogástalan víz ebben a városrészben is.

 
Fotó: Berkecz Balázs

„Mi lehet az oka, hogy a milliárdos ivóvízminőség-javító program után minősíthetetlen lett a víz ebben a szigetvári városrészben?” – kérdeztük Berkecz Balázst. „Találgatásokba nem szeretnék bocsátkozni. Annyi biztos, hogy hivatalos információ és magyarázat máig nincs, miközben a probléma lassan másfél éve keseríti meg az itt lakók életét. Annyit ugyan kimutattak a vízről, hogy nem mérgező, de ihatatlan, a mosdón, a kádon és a WC-ken sárgás nyomot hagy. Nemrégiben az energiaügyi minisztérium egy magas rangú képviselője járt itt, akit megkínáltak ezzel a vízzel. Jelzésértékű volt, hogy nem kóstolta meg” – tudtuk meg Berkecztől.

 
Fotó: Berkecz Balázs

A szigetvári tüntetés a Gyár utca 1. szám előtti közterületre, a Nemzeti Vízművek Zrt. leányvállalata, Baranya-Víz Zrt. épülete előtt tartják, ahol átadják a tiltakozó petíciót.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.