Kőszeg

Önsegítő hajléktalanok

  • Kupi Györgyi
  • 2011. december 24.

Kis-Magyarország

A kőszegi hajléktalanok felvették a kesztyűt, amit a sors dobott nekik. Munkát teremtettek maguknak, amiből reményeik szerint nemsokára munkahely is lesz. Sajátos út a munkába, külső kényszer, állami és uniós pénzek nélkül.

Civil szervezetet alakítottak hajléktalanok Kőszegen, akik így akarnak munkát teremteni maguknak. Az egyesületnek jelenleg tizenkilenc tagja van, köztük két szociális munkás, a többiek mind fedél nélkül maradt emberek – ők hozták létre két éve az Egy-másért Közhasznú Egyesületet. Induláskor a várostól földet is kaptak, amelyen először kertészkedni kezdtek. A munkáról, az eredményekről nemrég a kőszegi városházán beszéltek a nyilvánosság előtt.

A példa jó, erre bizonyíték az is, hogy az egyletnek gyorsan akadtak segítői is – hívta fel a figyelmet a konferencián Németh Zoltán. Az elnök elmondása szerint nem fura nevű uniós támogatásokra alapoznak, sokkal inkább magukra és a helyi erőkre. Miután például Kőszeg városától megkapták a földet, Németh az első tavaszi napon Michael Glavanovitshoz fordult – aki egy rohonci pékség el nem kelt áruját hordta a kőszegi rászorulóknak – azzal, hogy kerti szerszámokra lenne szükségük. Lettek szerszámok. Aztán vetőmag is, és egy komoly támogató is feltűnt, az osztrák Rotary Club Oberwart-Hartberg. A kőszegi polgárok is szívesen besegítenek, ha segítséget kérnek tőlük: ingyen fűrészel a helyi asztalos, fuvaroz a speditőr, a városi tévét üzemeltető vállalkozó pedig épp a sajtókonferencián tett egy felajánlást: dokumentálja az egyesület tevékenységét, és filmet készít róla.

Az egyesület most további beruházásokra gyűjt: műhelyt szeretnének a kézműves „divíziónak”, továbbá egy savanyítóüzemet, ahol saját termésüket és a kistérség kerti feleslegét  tartósítanák. A tervek közt egy kis farm is szerepel, ahol nyulat, kecskét, baromfit tenyésztenének.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.