„Sajnáljuk, ha megtörtént” – Elnézést kért a Fidesz a kampányba csábított kislánytól

  • Stemler Miklós
  • 2014. február 25.

Kis-Magyarország

A kormánypárt hivatalosan is elnézést kért a Magyar Csapatba invitált pécsi iskolástól. Ahogy mindenki mástól, aki szintén akarata ellenére kapott meghívót. A Fidesz szerint lehetséges, hogy valaki provokálja őket a rossz címekkel.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy a 13 éves Ági (a nevet a család kérésére megváltoztattuk) is meghívót kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől és Csizi Péter képviselőjelölttől a Fidesz pécsi rezsifórumára. Történt mindez annak ellenére, hogy a szülők állítása szerint sem ők, sem kislányuk nem írt alá korábban semmit a pártnak. Arról is írtunk, hogy az eset nem egyedi: Szekszárdon és Szigetváron is olyanok kaptak meghívókat, akik elmondásuk szerint nem adták oda személyes adataikat a pártnak.

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI

Mindez azért érdekes, mert a Magyar Csapatba szóló meghívók elvileg célzottan mentek ki, azaz csak olyanok kaphattak volna ilyen levelet, akik korábban aláírásukkal jelezték, hogy egyetértenek a rezsicsökkentéssel. Mindezt a múlt héten kérdésünkre a Fidesz sajtóirodája is megerősítette, ám arra nem adtak választ, hogy ebben az esetben hogyan kaphattak mások is magyar csapatos leveleket.

Jogsértő eset? Visszaélés?

Ha ön vidéken él, és környezetében visszaélést vagy jogsértést tapasztalt, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárnunk.

Február 25-én az E14–PM és az MSZP közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet az esetre, illetve a Fidesz pécsi elnöksége pedig sajtóközleményben kért elnézést a rossz helyre címzett meghívók miatt. Mint írják, a kölcsönös bizalomra építenek, és az aláírásgyűjtés során nem ellenőrzik a megadott adatok valódiságát, így előfordulhat, hogy valaki más nevét és címét adja meg – akár szándékos provokációképpen.

„Sajnálatunkat fejezzük ki és elnézést kérünk az illetékes családtól, ha az említett esetek valóban megtörténtek, természetesen nem célunk meghívókat küldeni azoknak, akiket nem érdekel vagy nem nézik jó szemmel a rezsicsökkentést, vagy nem értenek egyet a Fidesz politikájával” – zárul a párt közleménye.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.