Rejtélyes szállodaügy: valakik csőbe akarják húzni Szombathely ellenzéki vezetését?

  • Kupi Györgyi
  • 2020. január 23.

Kis-Magyarország

Vevő jelentkezett az évtizedek óta üres Savaria Szállóra a vasi megyeszékhelyen. Hogy valódi-e a befektető szándéka, vagy a Nemény András irányította ellenzéki városvezetést akarja valaki csőbe húzni, hamarosan kiderül. A közgyűlés nem élt az elővásárlási jogával, így a vevőnek hamarosan ki kell perkálnia a nettó 470 millió forintos vételárat.

A hajdani Kovács Szálló a belváros közepén áll, és nem kevesebb, mint húsz éve zárta be a tulajdonosa, a később felszámolás alá került IGN Zrt. A helyieket erős nosztalgia fűzi az egyre romló állagú szecessziós műemlékhez, mozgalom is indult a megmentéséért.

A szombathelyi városvédők örültek a szocialista Nemény András őszi kampányban tett kijelentésének. A polgármesterjelölt – aki időközben a város vezetője lett – akkor azt nyilatkozta: a városnak meg kell vásárolnia az épületet, majd szakmai befektetőt kell keresni a hasznosításra. A felszámoló, a Cél-Org Kft. tavaly novemberben sokadszorra bocsátotta árverésre az ingatlant, amelyre ezúttal érkezett egy érvényes ajánlat. Nettó 470 millió forintért vásárolná meg az épületet a Krosnow Property Kft.

Nem él a jogával

Az önkormányzatnak az épületre elővásárlási joga van, áfával együtt 600 millió forintot kellene fizetnie érte. A szerdán tartott rendkívüli szombathelyi közgyűlésen az a döntés született, hogy a város nem él az elővásárlási joggal. Így a szálló, legalábbis elméletileg, a Krosnowé.

A Savaria Hotel belülről

A Savaria Hotel belülről

Fotó: youtube.com

Zavaros hátterű vevő

A 2013-ban alakult, főtevékenységként épületépítési projekt szervezésével foglalkozó, három millió forintos törzstőkével bejegyzett Krosnownak 2018-ban egy fillér bevétele, egyetlen alkalmazottja nem volt, és közel 3 millió forint veszteséggel zárta az évet, saját tőkéje 5,8 millió forint. A Krosnow tulajdonosa a BK-West Invest Kereskedelmi Szolgáltató Kft., amely gyakorlatilag egy üres cég: 2014 óta nincs bevétele.

Mindkét cég ügyvezető igazgatója egy békéscsabai férfi, Bencsik Pál, aki a BK-Westet 2014-ben vette meg egy Kuala Lumpur-i cégtől.

A 75 éves Bencsik Pál az Opten szerint közel húsz vállalkozáshoz köthető ügyvezetőként illetve tulajdonosként, ezek közül hatot kényszertörléssel vagy felszámolással szüntették meg, három jelenleg áll hasonló eljárás alatt. Bencsik cégeinek cégeinél is hasonló a helyzet.

Megkezdődött a kampány?

Nem csak a Krosnow zavaros háttere ad okot gyanakvásra, hanem az is, hogy a 420 millió forint becsértéken meghirdetett épületre 470 millió forintért jelentkezett vevő, éppen a választások után két hónappal. (Eddig 13-szor pályáztatta a felszámoló az épületet, sikertelenül.)

A közgyűlésen nem, de nyilvános fórumokon felmerült: nem arról van-e szó, hogy az ellenzéki várost lehetetlen helyzetbe akarja hozni valaki? Biztosan állítható, ha megvenné a szállót a városi szombathelyi önkormányzat, akkor ebbe a város belerokkanna, Nemény pedig politikailag bele is bukhat a milliárdos felújítási költségek miatt.

Ha viszont nem veszi meg a szállót az önkormányzat, akkor Neményt lehet azzal vádolni, hogy nem tartotta a szavát. A baloldali polgármester ekézése már a közgyűlés előtt megkezdődött a fideszes médiaalapítványhoz tartozó Vas megyei napilapban, bár cikkükből az is kiderül, hogy olvasóik 13 százaléka ért egyet azzal, hogy a város vegye meg az épületet. (A városvezetés közvélemény-kutatásában még ennél is kevesebben voksoltak a vásárlás mellett.)

A fideszes képviselők viszont már a közgyűlésen felhánytorgatták, hogy nem ezt ígérte Nemény. Ugyanakkor a Fidesz-KDNP frakció sem támogatta az üzletet, tartózkodtak a szavazásnál, utána pedig kemény hangütésű sajtóközleményüket bírálták a döntést.

11 milliós licitbiztosíték

Amennyiben beigazolódik, hogy a vásárlási szándék kamu, a közgyűlés hivatalos vizsgálatot kezdeményez a felszámoló, Cél-Orggal szemben.

Tényleg ilyen súlyos a helyzet?

Tényleg ilyen súlyos a helyzet?

Fotó: hirlevelplusz.hu

A vevők szándékának komolysága azért is megkérdőjelezhető, mert egy többmilliárdos befektetésbe úgy vágnának bele, hogy meg sem kérdezték az önkormányzatot, milyen feltételeknek kell megfelelniük, tudnak-e például valahova parkolót építeni?

Ha kamu volt a szándékuk, akkor összesen 11 millió forint licit-biztosítékot buknak. Szombathelyen többen úgy vélik, van, akinek megéri ennyi pénzt ez a helyzet. Hiszen így öt éven keresztül nyilvánosan emlékeztethetik Nemény András polgármestert – aki nemrégiben lett a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) elnöke –, hogy nem tartotta be az ígéretét, veszi hagyta a város ikonikus épületét.

(Címlapfotónk: a Savaria Hotel Szombathely belvárosában. A felvétel forrása: wikipedia.org.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.