Úgy adták el a földeket az akkumulátorgyár építéséhez, hogy a beruházó nevét sem tudták Kisteleken

  • narancs.hu
  • 2023. február 27.

Kis-Magyarország

Gyorsan kell dönteni, nincs ilyesmire idő.

Nemcsak a lakosság, hanem a képviselők sem tudhatták meg az 500 milliárdos projekt beruházójának nevét és a terv részleteit – írja a 24.hu. A lap szerint a sürgősséggel nyélbe ütött üzlet előtt nem is mérlegelték, hogy ki a beruházó, mit fog csinálni, és tevékenysége jelent-e majd környezeti terhelést a szóban forgó területtől 1,5–2 kilométerre fekvő településnek, a polgármester csak annyit árult el a képviselőknek, hogy egy miskolci vállalkozással, az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel tárgyalt a 12 hektáros terület értékesítéséről, mely egy „kínai-koreai befektető” számára keres megfelelő helyet.

A testület arra hatalmazta fel a polgármestert, hogy 1500 forintos négyzetméteráron kössön megállapodást a céggel.

Nagy Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) a lap kérdésére csak azt mondta el, hogy az emlegetett kínai-koreai cég a Mercedes és BMW beszállítója, a két német autógyártó számára készít akkumulátor-részegységeket.

Az egyetlen képviselő, aki az eladás ellen szavazott, Mészáros Gábor, aki a legutóbbi önkormányzati választáson Nagy ellenfele volt, egyetlen szavazat döntött köztük. Mészáros február 12-én a Facebookon kommentálta a képviselőtestület döntését: "Nem hiszem, hogy komoly szándék esetében, amikor már az elején, a földterületek megvásárlásával százmilliókat akarnak befektetni, ne legyen kidolgozott projekt-terv. Ezért nem értem, hogy miért nem biztosították, és kérésünk ellenére azóta sem kaptuk meg a szükséges anyagokat."

Az önkormányzat a polgármester közvetítésével összehozott előszerződést az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel (ECM) kötheti meg, mely Nagy Sándor szerint külföldre is kiajánlja majd a területet befektetők számára.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.