Nem így kezdődött. A gimiben ugye A ló meghal a madarak kirepülnekkel bombázták az agyunkat. „a kerekek többet nem fordultak visszafelé / az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol az élet beleharap a saját farkába / a semmibe / ó dzsiramári / Ó lébli / ó BUm BUmm / a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony / s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat / ez volt az első keresztbevágott nap az életemben / fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek / papagallum / ó fumigó / papagallum / a partokon huszas csoportokban vörösréz madarak kukorékoltak / a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak”.
Mit kezdjen ezzel egy kamasz? Röhög, természetesen. Persze, mint megtudtam, nem véletlenül támadott a korabeli kultúrpolitika ezzel a szöveggel, hogy oké, ne hagyjuk ki Kassákot a tananyagból, inkább tegyünk be olyan szöveget a kötelezők közé, amivel csak egy dolgot tudnak tenni. Mi például képregényeket gyártottunk Kassákról, és azt ajándékozgattuk egymásnak, az én legjobban sikerült munkámban Kassák és a Mutter szervkerekedők voltak… Csak a véletlenen múlt, hogy a viccelődések kellős közepén egy komoly ember azt tanácsolta, mielőtt megfulladnék a nevetéstől, olvassam el az Egy ember életét. És utána a nagy verset, sőt az egész figurát másképp látom majd. Igaza lett. Belemerültem, belecsavarodtam, belebolondultam az életműbe.
Három album van állandóan kitéve nálam, az egyikben a Kassák-fotográfiák vannak. Ha elgyengülnék, ha azt érzem, nincs bennem elég kitartás, vagy éppen bánt, hogy minden fronton meg nem értésbe ütközöm, a képekből próbálok erőt meríteni. És az egész Kassák-életmű ott sorakozik minden lakásban, mindig a fő polcon. És nem tudom megérteni, miért nincs neki ma is rajongói köre, miért nem hat a kortársakra? Mikor ismerik el és meg végre? Ellenmondásaival együtt. mert ugyancsak ellentmondásos személyiség volt. De számomra ez is nagyon izgalmas benne…
László Károlyt is Kassák kapcsán ismertem meg, annak idején azért figyelt fel rám, mert a már említett versekben foglalkoztam Kassákkal, aki neki – jobb szavam nincsen rá, holott ez nem pontos – a barátja volt. (Kedves emlékem, hogy egyszer tizennégy óra kocsiút után hulla fáradtan érkeztem meg Károlyhoz Bázelba. Kérdezte, milyen volt az utam, mire előtört belőlem, hogy alig állok a lábamon. Károly csak ennyit mondott: „Kassák gyalog ment Párizsig, és nem panaszkodott!”) Az évek folyamán sokat beszélgettünk Kassákról, párszor jegyzeteltem is. (Ezek egy része még sehol nem jelent meg.) A poszt végére beidézek pár gondolatot azokból, amiket Károly mondott nekem, róla.
(Megismerkedésükről, az együtt töltött időről)
Először Vasarely Viktort ismertem meg Párizsban, amikor a geometrikus és konstruktív művészettel foglalkoztam. Kassák és Vasarely jóban voltak, annak ellenére, hogy Vasarely Bortnyik-tanítvány volt, akit Kassák nem szeretett. Egy nap Vasarely azt mondta Kassáknak, hogy kellene neki – mármint Kassáknak – egy ügyes ember, aki nyugaton foglalkozik az eladásaival, a munkái megismertetésével – így kerültem én a képbe. Kassák olyan ember volt, hogy vele vagy nagyon ment a kapcsolat, vagy nagyon nem. Olyan, hogy kicsit ment, nos, ilyen nem létezett. Nekem nagyon ment. A szúrós modorával sem volt problémám, nekem ez kellemes volt. Egyrészt bennem is vannak ilyen hajlamok, másrészt ő mindig ott volt goromba vagy kemény, ahol gorombának vagy keménynek kellett lenni. Soha nem tapasztaltam, hogy szenvedélyből rosszindulatú lett volna. Voltak persze erős emóciói, és volt világnézete. Kassáknak mindenről megvolt az álláspontja, és még akkor is kiállt mellette, ha az neki nagyon előnytelen volt. Sokat éhezett, sikere alig volt, de elfogadták. Igaz, sokan ellenségnek – létezéséről, munkálkodásáról nem lehetett nem tudomást venni. Vele nem lehetett beszélgetni. Ő mondott valamit. Kinyilatkoztatott. Prédikált. Ez a hajlam persze mindenkiben ott lapul, csak ő ki is tudta teljesíteni. Többször előfordult, hogy más véleményen voltunk. Ő ilyenkor meghökkent, szúrósan rám tekintett, majd odavetette: „Ez a maga véleménye.” Ilyenkor, ha nem is szívesen, de elfogadta, amit állítottam. Egyébként nem is volt sok vitatkozni valónk. Ő is utálta a gyerekeket, én is, szerette, ha valaki pontosan megmondja, mit akar, ezzel én is ugyanígy vagyok. Nem emlékszem nagy nézeteltérésre. Ahol lehetett volna nézeteltérés, az az ő személyes történelme volt. Politikailag szembeállt a kommunistákkal, azok meg lefasisztázták. De egyébként is mindenkivel össze volt veszve. Ezeket nem is feszegettük olyan nagyon. Volt egy oldala, amely nagyon imponált nekem, de ezt volt a legnehezebb kezelni. Erkölcsös ember volt. Minden igaz vagy nem igaz, mellette vagyok vagy ellene – nem létezett számára kétes nyilatkozat. És ugyanarról a dologról mindig ugyanazt mondta. Aki a kommunista pártban aktív volt, azzal nem állt szóba. Nem adott kezet. Az egész mögött egy végtelen erős erkölcs, vallás nélküli erkölcs állt. Nekem kicsit túl sok volt ez, az életben fontos a kompromisszum. Ő viszont hihetetlenül kategorikus volt. Mindemellett azt gondolom, hogy Kassák megengedhetett egyes dolgokat magának, amit más nem. Konfliktusai ellenére sem ült börtönben. A kommunista miniszterek között régi tanítványai voltak, ezek nem mentek neki. Ezt ő kicsit ki is használta. Mindig is magányos volt. Nem tudom elképzelni, hogy neki akár egyetlen barátja lett volna. Neki fegyvertársai voltak, akikkel együtt küzdött…
(Kassák és a nők)
Kassák a nőket keményen lefektette. Azt mondják, de ezt nem tudom bizonyítani, hogy az egész csoportban joga volt a nőkhöz, bárki nőjéhez, de nem vette komolyan őket. Hetvenéves lehetett, amikor azt mondta nekem: „A nőügy el van felejtve. Ez nem megy tovább. Be van fejezve. Nincs.” Az első házassága Simon Jolánnal tragédiával végződött, a második felesége egy nagy hülye volt. Ma azt mondanánk Kassákról, hogy macsó. Imádták a nők. Azt tapasztaltam, hogy az a férfi, aki a nőknek tetszik, az nem a csinos vagy a jó külsejű férfi. Fontos a lenyűgözés, a letiprás – Kassákban rengeteg agresszivitás volt. Ő egy vezér volt! Beszélgettem egyszer egy nagyon idős hölggyel, aki Kassák munkásdalárdájának a tagja volt, nagy kommunista, Kassáknak viszont elnézte, hogy nem volt párthű, és könny gyűlt a szemébe, mikor emlékezett rá.
(Kassák kései képeiről)
Én azt képviselem, hogy Kassáknak a korai művek az érdekesek, a későbbiek nem. Kassáknak magának is ez volt az álláspontja. Bár kereskednek drágán kései Kassákokkal – és ehhez joguk van –, én nem tenném bele ezeket a munkákat a gyűjteményembe. A fő az, hogy a rossz munka meg legyen semmisítve. Ne tudja meg a világ, hogy Kassák rossz képeket festett. Ezt meg is beszéltem vele, és ő beleegyezett, mivel ugyanígy látta a problémát. Ám a felesége nem semmisítette meg ezeket a kései műveket. Kassák speciális eset volt, őt jól ismertem, nem mindenkivel beszélhettem arról, hogy meg kellene semmisíteni a művei egy részét. Ez elég nehéz téma. Kinek lenne kellemetlen, ha megsemmisülnének? A világ ítélkezésről szól. Ha mindenki egy véleményen van, akkor miért gondolnék arra, hogy tévedhetek? A dolgoknak megvan a sorsa. A festés maga is radikális tett, rossz képeket festeni is radikális gesztus, ráadásul nem büntetik, mert nem is lehet. Pedig az volna az igazán radikális, csak éppen nem lehet kivitelezni. Rendkívül fontos, hogy felhívják a figyelmet arra, mi rossz és mi jó. A legtöbb művésznek van csúcsteljesítménye, és vannak kevésbe sikerült alkotásai. Hogy mi zseniális, nehéz megmondani, de hogy mi a jó, azt meg lehet.
Végül pedig a legkedvesebb versem másolom ide. Ezzel még az is meg tud barátkozni talán, akinek idegen ez a keményfejű, akaratos ember, ez a hatalmas, több műfajban nagyot alkotó, meg nem értett művész.
Egy fényképem alá
Nem szeretek tükörbe nézni,
nem kívánom látni,
mi épül, mi omladozik rajtam.
Fényképész barátom rávett,
álljak a gépe elé.
Ez vagyok hát, amit a kép mutat,
állapítom meg csodálkozón.
Egy ember,
kegyetlenül megformált ember
furcsa kalappal a fején.
80 évesen. Megtöretlen.
Igazi csavargóhoz, vadnyugati farmerhez,
vagy a kiközösített hívőkhöz hasonló.
Valahova a világ végére került.
Mintha egyedül élne a földön,
mintha nem is a földön élne.
Mély szemei, összezárt szája mögé bújt.
Ez lennék én?
Istenemre mondom, ez vagyok.
