Könyv

A tavaly elhunyt "antiszovjet" szerző talán az utolsó, aki idejétmúlt, ám roppant patetikus küldetést teljesített: "megírt" egy történelmi korszakot. Nem véletlenül mondták Akszjonov 1994-ben (nálunk 2002-ben) megjelent Moszkvai történetéről, hogy a "XX. század Háború és békéje": az 1200 oldalas, három az egyben családregény valóban tolsztoji aprólékossággal és elbeszélői módszerrel, ám a klaszszikustól harsányan elhatárolódva próbálta a sztálinizmus lényegét összefoglalni, a szerző briliáns elbeszélői képességének, jellemábrázolásának (és persze történelmi ismereteinek) köszönhetően "korszerűtlensége" ellenére is bravúrral.

Nem túl szerencsés kezdés amatőr fércművel indítani a Nobel-díjas írók sorozatát. Ahogy az sem lehet véletlen, hogy a kiterjedt irodalmi munkássággal rendelkező Churchillnek a Savrola maradt az egyetlen fikciós próbálkozása, amelyet igen fiatalon, huszonhárom éves korában írt, hogy aztán óva intsen mindenkit az elolvasásától. A nem éppen félénk és túlzottan szerénynek vagy bizonytalannak sem nevezhető szerző soha többé nem kalandozott a szépprózai vizeken. Mellesleg a Nobelt sem ezért a zsengéért kapta, hanem történeti munkáiért, elsősorban a második világháborúról írott hatkötetes öszszefoglalójáért, amelynek csak a rövidített változata olvasható magyarul. De hiánypótló lett volna valamely színes önéletrajzi művének megjelentetése is.

A Magyar Narancs irodalmi sikerlistája - világirodalom.

Öt év kihagyás után két kötete jelent meg nemrég: A csöndet úgy naplóképeket, a Kemény Istvánnal közös Amiről lehet kettejük baráti beszélgetéseit tartalmazza. Az újdonságok mellett az alkotó felelősségéről, a fikció és a valóság kapcsolatáról és az elborult aggyal írás veszélyeiről is beszélgettünk.

Most már biztos, hogy a múlt század végének egyik legjelentősebb amerikai prózaírója, az 1988-ban, ötvenéves korában, tüdőrákban meghalt Raymond Carver okkal hihette, amit a Csendes-óceánra néző sírkövére vésetett: "És megkaptad, / amit az élettől akartál, mégis? / Megkaptam. / És mit akartál? / Hogy elmondhassam, szeretnek, / hogy szeretve érezhessem magam a földön."

Volt a cselédnóták világforradalmára és magyar szocialista Heine, élces humorista és divatos színpadi szerző. Ma a legtöbben alighanem a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska révén ismerik a munkásságát, ámde súlyos tévedés lenne, ha ezért Gábor Andort szimpla operettkommunistának vagy netán afféle csiribiri írónak vélnénk.

Száz éve született, de mindössze 19 éve, 1991-ben halt meg. És mégis feltehető a kérdés: melyik dátum van messzebb tőlünk? Más megfogalmazásban: szellemi értelemben melyik a nagyobb szám, a száz vagy a tizenkilenc?

A nagyság egyik legfontosabb jegye, hogy nem veszi magát túlságosan komolyan. Magukra a nagy emberek is reflektálnak, de saját nagyságuk ténye hidegen hagyja őket, ezért a környezetükhöz fűződő viszonyukban nyoma sincs nagyságtudatnak. Mernek kicsinek és esendőnek mutatkozni, ezáltal megközelíthetőnek és szerethetőnek maradni, felvállalva a gyengeségeiket is. Nem mintha Angelusz Róbertnek, akiről ezeket a sorokat írom, túlságosan sok gyengeségéről tudnék. Számomra, egykori diákja számára Angelusz maga volt a testet öltött professzor-ideáltípus. Úgy képzeltem, valahogy így festhettek a múlt század elejének német történelem- és szociológiaprofesszorai, a klasszikus német filozófiai hagyományt modern társadalomtudománnyá formáló, fegyelmezetten elhivatott géniuszok.

Hogy ki volt ez a Vas, aki 100 éve született, az úgy-ahogy kiderül abból a hat vitrinből, melyek az OSZK kézirattárának olvasótermi folyosóján hirdetik a művész... mijét is? Legszívesebben azt mondanánk: hát azt, hogy aki szépet és jót akar magának, az sietve beszerzi a Nehéz szerelem című önéletrajzi regényt, melyről, ha egy kedves marslakónak kéne gyorsan reklámozni, mondjuk bátran, hogy a huszadik századi magyar prózairodalom egyik legszebb...

Kritika a Matthew Shardlake-sorozat első három kötetéről.

Németország újraegyesítésének előtörténetéhez hozzátartozik Magyarország nyugati határának a megnyitása is, amely keletnémetek ezrei számára tette lehetővé, hogy biztonságosan távozzanak Nyugatra, emellett pedig lendületet adott a Honecker-rezsimmel szembeni lázadásnak.

Németország, a háború után. "Annyi regényt ismerhettél meg, ahány emberrel sikerült a mindennapinál valamivel bizalmasabb, mélyebbre hatoló beszélgetésbe merülnöd.

Pont mi ne közöljünk képregényt? E merőben költői kérdés az Élet és Irodalom hasábjain volt olvasható 1964-ben, és az olvasók válaszait meg sem várva a lap azonmód le is közölte A varázshegy 12 képkockás változatát (rajzolta Gyulai Líviusz). Egy kis kekeckedés, főleg ha az nem lenéző, inkább ironikus, és még meló is van benne, mint Gyulai 12 kockájában, sosem ártott a mára minden nagykorúsági teszten átesett műfajnak. Aggályok persze mind a mai napig felmerülnek, főleg, ha a képregény az irodalom térfelére merészkedik - egy-két jajkiáltásra ilyenkor azért bizton számítani, akár látatlanban is.

A "Kádár-korszak virágzása és romlása" alcímet is viselhetné az MTI fényképalbum-sorozatának legújabb darabja. A jóléti szocializmus évtizede sokak számára ma is mézes ábrándozások forrása, még csak el sem ítélhető módon.