Tess Gallagher, akivel az alkoholizmusát leküzdő író élete ajándéknak tekintett utolsó tíz évében élt, húsz év harca után végre elérte, hogy megjelenjen annak az 1981-ben kiadott novelláskötetnek az eredeti szövege, ami megalapozta Carver hírnevét, pedig a szerzői jogokkal rendelkező kiadó szerkesztője kijelentette, hogy inkább az írót ássa ki a sírjából, mintsem a kérésnek engedjen. Gallagher így kívánt igazságot szolgáltatni holtában is szeretett férjének, akinek halála óta egyre terebélyesedett a pletyka, hogy a What We Talk About When We Talk About Love (Miről beszélünk, ha a szerelemről beszélünk) című kötetnek valójában Carver barátja, az akkoriban kiadói szerkesztőként dolgozó Gordon Lish a szerzője. Miután tavaly az író által adott Beginners címmel napvilágot látott a kézirat pontos szövege, azonnal kiderült, hogy Lish túlment minden határon, amit egy szerkesztő magának megengedhet. Nemcsak a címeket és helyenként a szereplők nevét változtatta meg, hanem némelyik szövegnek 50-70 százalékát is kihúzta, a párbeszédeket tőmondatokra redukálta, miközben új bekezdéseket írt bele. A legtöbb novellának a végét is átírta, amivel módosította az eredeti témát. Eljárásában nyilvánvalóan a rövid próza mesterének tartott, rég halott Hemingway jéghegyelméletét alkalmazta, aki úgy vélte, hogy az a jó írás, ha a szűkszavú, egymást félszavakból érteni vélő szereplők történetei mögötti történéseket és a valódi tartalmat az olvasónak kell kikövetkeztetnie. A mészárosként trancsírozó Lish eredményes munkát végzett: sikerült létrehoznia az 1980-as évek Amerikájának Hemingway-novelláját, minek következtében barátja a minimalista próza egyik fő képviselőjeként lett világszerte ismert, bár alsó középosztálybeli, másutt fizikai munkás szereplőinek banális, ismétléseket tartalmazó párbeszédei segítségével Carver éppen Hemingway minimalizmusát fejlesztette volna tovább. Most, hogy mindkét szövegvariáns rendelkezésre áll, a lóvá tett irodalomkritikusok sutba dobhatják eddig megjelent tanulmányaikat, s eltöprenghetnek, tényleg minimalista írónak tekinthető-e Carver, s vajon maguk miért nem vették komolyan az írót, amikor tiltakozott e skatulya ellen, mert úgy találta, hogy a minimalizmus jellemző vonása "a látásmód és a kivitelezés egyfajta kisszerűsége".
A filológiához vonzódó magyar olvasóknak is van mit bogarászniuk: a Barabás András kiváló fordításában Kezdők címmel a Magvető által most kiadott tizenhét autentikus elbeszélésből a Kalligram 1997-es Nem ők a te férjed című válogatásában nyolc, Lish-féle kurtításokat tartalmazó, és két, a szerző által később helyreállított elbeszélés is szerepel. Jó esetben tehát a két angolt két magyarral is össze lehet vetni, mint például a Tell the Women We're Going címűt, aminek Lish-féle változatát Szólj az asszonyoknak, hogy elmegyünk címmel fordította le Rupp Anikó, a cenzúrázatlant pedig Csak beszólok a csajoknak, hogy elhúzunk címmel Barabás András. A két verzióból jól látszik Lish és Carver a novella műfajáról vallott esztétikai nézeteinek, s általában véve szemléletmódjának a különbözősége. A történet az északnyugati Washington államban élő két barátról szól, akik a húszas éveik elején járnak, és áruházi részlegvezető-helyettesi, illetve tejszállító vállalkozói keresetükből tartják el máris népes családjukat. (Carver is ott nőtt fel, alig tizenkilenc évesen nősült, s húszévesen már két gyerek apja volt.) Vasárnaponként összejárnak, s egy családi kerti grillezésből lelépnek néhány sörre. Fel akarnak csípni két kiskorú lányt, akik egy hegyi ösvényen próbálnak elmenekülni. Jerry előbb megerőszakolja, majd brutálisan meggyilkolja az egyiket, a megfontoltabb Bill, aki a magáét futni hagyja, elszörnyedve talál rá a holttest mögött álló barátjára, és megérzi, hogy ez a gyilkosság mindkettőjük életét örökre tönkretette. Lish a kéziratot több oldalnyival megnyirbálta; az ő változatának végén mindössze néhány sor szól a bűntényről, s Jerry mindegyik tinit megöli. "Jerry ugyanazzal a kővel intézte el mindkét lányt, először a Sharon nevezetűt, aztán pedig azt, amelyiknek Bill jutott volna" - zárja a történetet. Carver részletesen leírja a folyamatot, ahogy a kilátástalannak érzett élete menetéből egy délutánra kizökkenő Jerry elveszíti az önmaga feletti kontrollt, és magából kivetkőzve több fázisban végez áldozatával, holott nem is áll szándékában megölni; s elbeszélése az iszonyodó, a helyzetet megérteni próbáló Bill gondolatainak és részvétteljes gesztusának leírásával zárul, aki minden rettenete ellenére "elkezdte lapogatni, simogatni a másikat, s közben eleredtek a könnyei". Bár néhány esetben a szerkesztői beavatkozás a szöveg hasznára vált - ilyen például a Pie (Pite) című elbeszélésnek a vége -, Lish érzéketlennek látszó, egymással kommunikálni képtelen hemingwayi figurákat teremtett, holott Carver novelláinak középpontjában az önreflexióra való alkalmatlanság áll. Hősei nem értik, mi történik velük, de legalább megpróbálnak elgondolkodni a sorsukon, mint Bill az említett történetben. Nem tudják, pontosan mitől szenvednek, de sejtik, hogy nyomorúságuk valahogy a részvét és szeretet hiányával áll összefüggésben. A szövegeket szenvtelenre gyúró Lish alakjai legfeljebb sajnálatot válthatnak ki az olvasóból, Raymond Carver mély együttérzésből fakadó írásainak elnyomorodott lelkű szereplői részvétet és talán szeretetet.
Fordította: Barabás András. Magvető, 2010, 311 oldal, 2990 Ft
