A testet öltött tehetség - Angelusz Róbert (1939-2010)

  • Ádám Zoltán
  • 2010. október 28.

Könyv

A nagyság egyik legfontosabb jegye, hogy nem veszi magát túlságosan komolyan. Magukra a nagy emberek is reflektálnak, de saját nagyságuk ténye hidegen hagyja őket, ezért a környezetükhöz fűződő viszonyukban nyoma sincs nagyságtudatnak. Mernek kicsinek és esendőnek mutatkozni, ezáltal megközelíthetőnek és szerethetőnek maradni, felvállalva a gyengeségeiket is. Nem mintha Angelusz Róbertnek, akiről ezeket a sorokat írom, túlságosan sok gyengeségéről tudnék. Számomra, egykori diákja számára Angelusz maga volt a testet öltött professzor-ideáltípus. Úgy képzeltem, valahogy így festhettek a múlt század elejének német történelem- és szociológiaprofesszorai, a klasszikus német filozófiai hagyományt modern társadalomtudománnyá formáló, fegyelmezetten elhivatott géniuszok.

A nagyság egyik legfontosabb jegye, hogy nem veszi magát túlságosan komolyan. Magukra a nagy emberek is reflektálnak, de saját nagyságuk ténye hidegen hagyja őket, ezért a környezetükhöz fűződő viszonyukban nyoma sincs nagyságtudatnak. Mernek kicsinek és esendőnek mutatkozni, ezáltal megközelíthetőnek és szerethetőnek maradni, felvállalva a gyengeségeiket is. Nem mintha Angelusz Róbertnek, akiről ezeket a sorokat írom, túlságosan sok gyengeségéről tudnék. Számomra, egykori diákja számára Angelusz maga volt a testet öltött professzor-ideáltípus. Úgy képzeltem, valahogy így festhettek a múlt század elejének német történelem- és szociológiaprofesszorai, a klasszikus német filozófiai hagyományt modern társadalomtudománnyá formáló, fegyelmezetten elhivatott géniuszok.

Diákként az volt a benyomásom, hogy Angelusz mindent tud a szakmájáról, és ezt a mindent képes szakszerűen és érthetően, hallgatóságára érzékenyen reagálva át is adni. Intellektuálisan elegáns volt, emberileg pedig nagyvonalú. Előttem a kép: ül az egyetemi szobájában az asztalánál, kezében az indexemmel egy viszonylag sikeresen abszolvált szigorlati felelet után, nézegeti a jegyeimet, érdekesen hullámzó teljesítményt nyújt, Zoltán, hümmögi maga elé, beírja a jegyet, aztán derűsen rám mosolyog, tekintetével azt üzenve, hogy nyugodjak meg, a világ nem fordul ki a sarkaiból, és előbb-utóbb minden a helyére kerül benne.

Intellektuális univerzuma a Lazarsfeld által fémjelzett empirikus szociológiai iskolától a társadalmi rétegződés, a hálózatkutatás és a tömegkommunikáció szociológiáján át a tudásszociológiáig és a politikai attitűdvizsgálatokig terjedt. 1972-től tanított az ELTE Szociológiai Intézetében, ahol tanszékvezető egyetemi tanárként 2006-ig vezette a szociológiaelmélet (később szociológia) tanszéket.

Angelusz nemcsak alapos és tekintélyes, hanem modern szociológus is volt, akinek elméleti munkássága nagyszabású empirikus kutatói teljesítményen alapult. Első nagy, összegző műve, a Kommunikáló társadalom 1983-as megjelenését tíz év kutatómunka előzte meg, aminek során a korszerű nemzetközi szakirodalom és statisztikai módszertan alapján térképezte fel a magyar társadalom kommunikációs rendszerét. A kötet így egyszerre szakirodalmi összefoglaló és helyzetkép a kor társadalmi viszonyairól. A nyolcvanas évek kivételesen izgalmas látlelete az 1989-es Félig-meddig, amely a közgazdász-társadalom reformattitűdjeit elemzi, többek között annak az optikai csalódásnak a magyarázatát keresve, hogy a hierarchikus szerkezetű társadalmi kommunikációs rendszer viszonyai között miért tűnik a valóságosnál kisebbnek a reformokat ellenzők tábora. A vélemények latenciájáról több mint húsz évvel ezelőtt papírra vetettek ma is segíthetnek a hivatalostól eltérő látásmódok társadalmi dinamikáinak - így például a szélsőjobb előretörésének - megértésében. Vagy ott van a Tardos Róberttel közösen jegyzett, 1991-es Hálózatok, stílusok, struktúrák, amely egyebek között az új parlamenti pártok szavazótáborának elemzésével foglalkozik, bemutatva a kialakuló pártrendszer mögött meghúzódó társadalmi viszonyokat.

Angelusznál pontosabban kevesen értették az elmúlt húsz év politikai folyamatait, mert kevesek ismerték nála jobban a társadalmi attitűdöket, amelyekre a pártok rezonálnak, és a kommunikációs csatornákat, amelyeken keresztül a választók és a pártok kölcsönhatása zajlik. Tudása alapján minden különösebb nehézség nélkül lehetett volna belőle mélyen a tévériporterek szemébe néző elemzőguru, őt azonban nem önmegvalósítási, hanem kutatási területként érdekelte a képernyő.

Látom, ahogy jön velem szemben, félrecsapott barettsapkával a fején valahol a Pollack Mihály tér környékén, ballonkabátban, bőrtáskával a vállán, siet, kicsit hunyorog, jó napot kívánok, feleli komótosan fogadva a köszönésem, megy a dolgára, fenntartani a világ rendjét, a magamfajta lézengő ritterek számára lecövekelni az intellektuális tájékozódás sarokpontjait, folytonosan újradefiniálva a világ jelentéssel teli percepciójának kereteit.

Vagy ül az egykori főúri palota lépcsőházának földszintjén elhelyezett, meghitten anakronisztikus kávéautomata mellett, és a Fidesz politikai főtanácsadójaként is tevékenykedő kollégájával vitatja meg a helyzetet. Közelednek a 94-es választások, a Fidesz nehéz politikai dilemmákkal néz szembe. Titokban lesem őket, szürcsölöm a műanyagpohár-ízű kávét, itt készül a tudományosan megalapozott liberális politika, gondolom. Angelusz arcán, akárcsak az előadásain, derű, intellektuális magabiztosság és érdeklődés tükröződik, igényesen összeállított, szelíden határozott körmondatokban fogalmaz, folyamatosan mérlegelve az érvek és ellenérvek súlyát.

Vagy ül a barátaival egy újlipótvárosi vendéglő teraszán, mellette a kéthetente ülésező szociológus-asztaltársaság törzstagjai: Somlai Péter, Surányi Bálint, Tardos Róbert és Vásárhelyi Mária - egymás iránt érdeklődő, szerető és szerethető társadalomtudományi klaszszikusok.

Ahogyan Ferge, Szelényi, Kolosi vagy Csepeli nélkül nem érthető meg a magyar társadalom elmúlt ötven évének fejlődése, éppen úgy nem érthető meg Angelusz nélkül sem. Amit az elmúlt évtizedekről tudunk, azt nem kis részben tőle vagy a közvetlen környezetében dolgozó, gondolkodásának hatását magukon viselő kollégáitól tudjuk.

A kor, amiben élt, nem mindig kedvezett a kivételes intellektuális teljesítményeknek, de nem hiszem, hogy túlságosan mostohán bánt volna vele. Szakmája, a szociológia befolyása a nyolcvanas-kilencvenes években érte el a tetőpontját, és ebben neki is komoly szerepe volt. Múlt hétfői temetése a magyar társadalomtudomány élő klasszikusainak seregszemléje volt. Egyikük meg is jegyezte: rendezhetnénk banketteket is, hogy ne csak ilyenkor találkozzunk egymással.

Rajta biztosan nem múlott volna.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.