A fullasztó csirkecomb (Kovalik Balázs rendező)

szerző
- zab -
publikálva
2003/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Ha a fenti állítások igazak, szinte önként adódik a kérdés: miért nem pályázta meg a Magyar Állami Operaház igazgatói székét?

Beszélgetőpartnerem a mai Magyarországon szinte az egyetlen, aki "alternatív" operarendezőnek számít, olyasvalakinek, aki szemben áll a régi, kissé levitézlett operajátszással. "Fiatal vagyok és tehetséges" - nyilatkozott két éve önironikusan.

Kovalik Balázs: Mert nem vagyok tehetséges... (nevet) Komolyan: egy igazgatósághoz annyi minden szükséges, ennek annyi összetevője van, hogy egyelőre még nem érzem magam tehetségesnek. Egyébként az ilyesmit nem is lehet egyedül csinálni. Kellenek hozzá karmesterek, korrepetitorok, díszlettervezők, jelmeztervezők, dramaturgok, nem beszélve a pénzügyi vagy píár tevékenységet értő szakemberekről. Egy ilyen pályázat csapatmunka, és erre még nem jött el az idő.

Aztán vegyük a magyar pályáztatási rendszert. Ez Európában elképzelhetetlen. Egyik volt németországi tanáromat 2000-ben nevezték ki a drezdai opera élére, de csak 2003-tól foglalhatja el állását. Tehát három éve van rá, hogy kidolgozza a részletes programját, megismerje az adott házat, szerződtessen, munkatársakat keressen stb. Nálunk kiírják a pályázatot novemberben, megjelenik decemberben, a beadási határidő január, februárban döntenek, és az új ember áprilistól már bele is ülhet a székébe. Ez abszurdum.

A operajátszás hosszú távú dolog. Nálunk négyévente kicserélődik a teljes politikai-kulturális gárda. Ilyen körülmények közt az érdemi, átgondolt munka szinte lehetetlen. Én most mindenekelőtt rendezni szeretnék, az opera mint ház, mint intézmény egyelőre túl nagy csirkecomb nekem, ha beleharapnék, félek, megfulladnék.

MN: Akkor félő, hogy nem történik semmi változás. Ha belegondolunk, azt kell mondani, hogy az Opera mai állapotában amolyan öregek napközije. Szinetár Miklós az igazgató, Petrovics Emil a fő-zeneigazgató - egyikük sem fiatal, ráadásul mindketten voltak már igazgatók. Ugyanakkor azt látni, hogy az operajátszás Nyugaton az egyik legdinamikusabb, leginnovatívabb műfaj lett, míg nálunk ijesztő a konzervativizmus. Az ember úgy sejti, válság van, pontosabban a hetvenes-nyolcvanas években kezdődött krízis most ért a csúcspontjára. A kérdés: mi lehet az oka?

KB: Az operajátszás kultúrpolitikai kérdés. A Magyar Állami Operaháznak már a nevében is benne van, hogy állami intézmény. A fő kérdés: Érdekli-e a magyar államot, hogy az állami operaházban mi zajlik? A magyar államot ez manapság nem érdekli. Két nagy korszaka volt az Operának, az egyiket nevezzük mondjuk mahleri szakasznak, ez a XIX. századtól nagyjából Otto Klemperer 1949-es távozásáig tartott. A másik a hidegháborús korszak Operája. Ekkor a magyar állam elszigetelten létezett, és elszigetelt volt az operaház is. A magyar államnak érdeke fűződött az Operához, mert röghöz kötötte a nagy művészeit, és amikor elengedte őket olykor külföldre, akkor valutát tudott keresni velük, hiszen részben elszedte az ott keresett pénzüket. És a hidegháborús bezártságból akarva-akaratlanul létrejött egy nagyszerű társulat, egy nagyszerű repertoárszínház, hiszen az utóbbi létfeltétele, hogy egy társulat huzamos ideig együtt maradjon, ezt pedig a bezártság garantálta. Ez nem önkéntes művészi vállalásból fakadt, hanem politikai terrorból, de művészileg egy ideig kétségkívül sokat hozott a konyhára.

Később, már a nyolcvanas években, a nemzetközi nyitás miatt ez a társulat szétesett, és ezt a rendszerváltás megpecsételte. A repertoárszínház formájában megmaradt, de minőségében leromlott, mert a jövő-menő énekesek csak a színpadon találkoztak, a próbákon szinte soha.

MN: Beszéljünk egy kicsit a repertoárról. Ma a világban mindenütt Janacek-reneszánsz van, Händel-reneszánsz, Monteverdi-divat, és még sorolhatnánk. Nálunk ennek nyoma sincs, a műsor elavult. Lehet-e változtatni, frissíteni a repertoárt?

KB: Lehet változtatni, természetesen. Egyébként úgy tudom, lesz egy Janacek-bemutató, a Jenufa, és ha lesz is, az persze nem fogja elhozni a megváltást. Tíz év alatt a negyedik Denevér, negyedik Rigoletto, semmi Prokofjev, Sosztakovics, semmi barokk opera, amely ugyancsak a reneszánszát éli külföldön. Ez az a satnya, sunnyogó, porosodó világ, amelyből néha szeretne elmenekülni az ember. De lehet, hogy ez nálunk senkit sem érdekel. Szexuális praktikákról olvasnak, szakácskönyveket tanulmányoznak, a tévékukkolásról, és a vécéillatosítók beható tanulmányozásáról nem is beszélve. Ha az emberből kihal a vágy egy új világ megismerésére, az emberiség elsatnyul, elsivárosodik. És ez részben már meg is történt nálunk is. Egyébként ne felejtsük el, hogy mi magyarok egy kicsit balkániak vagyunk, felszínesebbek, csiricsárébbak, slamposabbak, mint a Nyugat nagy része. Ez amolyan latinos, déliesebb mentalitás, amely szerencsés esetben persze jól ellensúlyozza a németes, fegyelmezettebb szellemet. Jó esetben tehát nem kell szégyellni balkáni mivoltunkat. A magam munkájában sokszor érzem e szellemiség termékeny hatását. De azon sem lehet csodálkozni, ha épp ez fogja ki a szelet europaizálódásunk vitorláiból. El kell dönteni, akarunk-e arra tartani, vagy csak szeretnénk. Vagy még csak azt sem...

MN: Végezetül szeretnék hallani valamiféle vallomást. Egy fiatal ember számára mi olyan vonzó az opera műfajában?

KB: Csak nagyon bizonytalan válaszra vagyok képes. A szöveg és a zene drámai feszültsége, ereje olyan utat tud mutatni, vagy olyan segítséget nyújt a világ, az ember, az emberi kapcsolatok megismeréséhez, amit például a prózai színház nem tud megadni. A zene érzelmi és a szöveg értelmi összekapcsolódása számomra izgalmas kutatási terület. A zene ősibb, talán ösztönösebb kifejező formája volt az emberiségnek mindig is. A ritmus, a dallam, a hangzók használata megelőzi a tanult nyelv jelrendszerét. A legprimitívebb ritmus vagy zene is gyakran több információt hordoz, mint a szöveg. A kettő együtt pedig hihetetlen távlatokat nyit.

- zab -

szerző
- zab -
publikálva
2003/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...