Magyar Narancs: Szálasi személyét számos kisebb-nagyobb rejtély, legenda lengi körül. Utólag már az is nehezen érthető, miért épp állítólagos örmény felmenői miatt próbálták támadni?
Karsai László: Nehéz volt Szálasin fogást találni. Az életmódja, a viselkedése, a háttere, azaz hogy katonacsaládból származó, puritán életvitelű ember, hogy édesanyjával, nővérével egy szerény kis lakásban él, nagyon vonzóvá tette őt a közvélemény szemében. Úgy lett sikeres ellenzéki politikus a Horthy-rendszer viszonyai között, hogy nem volt földesúr, és nem is politikuscsaládba született. A „nép egyszerű gyermekeként” indult, így lett belőle előbb vezérkari őrnagy, de ott hagyta a fényes karriert, és vállalta az ellenzéki politizálással járó kockázatokat, majd elveiért a börtönt is. Megpróbálták ugyan ellene az örmény kártyát kijátszani, ám még a parlamentben is nagy botrány lett ebből. A vádaskodás már csak azért sem használhatott, mivel az örmények nem voltak népszerűtlenek az országban. Hívei egy percig sem hitték el, pártja következetesen tagadta, Szálasi ugyanakkor nem: 1945-ben a Politikai Rendőrségen úgy nyilatkozott, hogy bár nem tartja valószínűnek, lehetséges, hogy voltak örmény felmenői.
MN: Mások elméje épségét vonták kétségbe. Okkal?
KL: Valamivel hatékonyabb volt az a miniszterelnöki szinten is hangoztatott vád, hogy nem teljesen beszámítható, magyarul bolond. Ez ellen nehezebb volt védekezni, és tulajdonképpen máig tart a vita a szakirodalomban, hogy mennyire tekinthető önveszélyesnek. Meggyőződésem, hogy közveszélyesnek mindenképpen nevezhetjük az egész, alapvetően kártékony politikai pályafutását mérlegre téve. De hogy a szó orvosi értelmében elmebeteg lett volna, azt erősen kétlem. Megszervezte a Horthy-rendszer legnagyobb ellenzéki tömegmozgalmát, és ha rövid időre is, de sikerült egyesítenie a szélsőjobboldali pártokat, pártocskákat. Egy olyan emberről beszélünk, akiben nagyon sokan hittek. Ráadásul volt önkritikája, kellő öniróniával is bírt: amikor arra kérik, hogy ne beszéljen nyilvánosan, mert zavarosak a beszédei, így felel: „Kérem, én nem lehetek nagyobb, mint az Úristen, hiszen ő is káoszból teremtette a világot!” Más kérdés, hogy mi már jól tudjuk, ebből a káoszból mi született meg. Ahogy fejlődik Szálasi eszmerendszere, úgy – különösen a börtönből való 1940-es szabadulása után – zárja el magát minden olyan információtól, ami megzavarhatta volna egyre harmonikusabb, letisztultabb világképét. Például a II. világháború hadieseményeiről – s ezt a reményeim szerint az ősszel, a Magvető Kiadónál megjelenő naplói mutatják igazán – erősen szelektíven ír, fontos eseményeket egyszerűen meg sem említ. Ezzel szemben folyamatosan arról fantáziál, s még 1945/1946-ban, az Andrássy úti pincebörtönben, majd a Markó utcai zárkájában is az foglalkoztatja, hogy a háborút ugyan eldöntötte a fegyverek szava, de a békét még nem nyerte meg az antifasiszta szövetség. Szinte a felakasztása pillanatáig bízik abban, hogy ha Hitler vagy Mussolini már nem is, de a hungarizmus igazsága győzni fog, sőt, az ő mártírhalála ezt elő is segíti. Szálasi tényleg azt hitte, hogy Krisztus után az ő személyében és az általa megalkotott hungarista igazsággal elérkezett a második nagy korszak, amikor ez az eszmerendszer először az egyesített Európában, majd az egész világon diadalmaskodni fog. Ezt nehéz realista világnézetnek nevezni.
MN: Ha jól tudom, Szálasi önmagát Hitlernél nagyobb és mélyebb teoretikusnak tartotta.
KL: Mégpedig sokkal. A hungarizmust, amiről egyébként nagyon keveset és szűkszavúan ír, nem egyenrangúnak gondolta a német nemzetiszocializmussal és az olasz fasizmussal, hanem magasabb rendűnek. A nácizmus szerinte csak fajelméletet adott, a fasizmus csak államelméletet. Szálasi ehhez képest nem ismerte el az emberi fajok hierarchiáját, a zsidókat például el akarta távolítani Európából, de azt nem volt hajlandó elfogadni, hogy a magyar vagy bármelyik más nemzet alacsonyabb vagy magasabb rendű lenne a másiknál. Abban bízott, hogy a hungarizmus igazsága, miként a kereszténység tanítása, az egész világot meg fogja hódítani. Valóban azt gondolta, hogy amit ő megalkotott, az az egész világ számára egy olyasfajta evangélium, mint Jézus Krisztus megjelenése és tanításai. A fajelméletet elvetve, a fasiszta elméletből nagyon sokat átvéve, megalkotta az istenhiten, a nacionalizmuson és az erősen tervgazdálkodásos szocializmuson alapuló új világnézetet. Ez utóbbit az 50-es, 60-as, sőt a 70-es években a Szálasival és a nyilas rendszerrel foglalkozó történészek nem győzték agyonhallgatni. Meg kell nézni, hogyan képzelte el az új tervgazdálkodásos rendszert, ahol az árak, a bérek, a nyugdíjak központi megállapításán keresztül a szükségletek központi megszabásáig megtalálunk minden ismerős elemet.
| ||
MN: Sokszor emlegették akkoriban is, és manapság is előkerül, hányan igazoltak át a radikális baloldali munkásmozgalomból a Szálasi-pártba – például Péntek István nyilas ideológus vagy Kassai-Schallmayer Ferenc propagandaminiszter is onnan érkezett.
KL: Nem becsülném túl a baloldali múlttal rendelkező és a nyilasokhoz csatlakozó párttagok számarányát. Kétségtelen, a párt vezető testületeiben voltak néhányan, jöttek volt kommunisták, a szociáldemokrata vagy a kisgazdapárt politikájából kiábrándultak. Az 1939-es választási sikerük idején – 600 ezren szavaznak rájuk – sokan csatlakoznak a párthoz első generációs munkások, parasztok, főleg kisparasztok, radikális értelmiségiek, egyetemisták, városi kisegzisztenciák. Olyan emberek, akik sokat szenvedtek a – Szekfű Gyula kifejezésével élve – neobarokk, elavult társadalmi szerkezeti viszonyok között. Szálasi ezt a rendszert feudalizmusnak nevezte, és magát tartotta az antifeudális és antikapitalista küzdelem élharcosának.
MN: Igaz, hogy a hungarizmus fogalmát Prohászka Ottokártól vette át – még ha tartalmát erőteljesen meg is újította?
KL: Prohászkától nemcsak a hungarizmus fogalmát merítették a nyilasok, hanem számos érvet is az antiszemita diskurzushoz: például a klasszikus emberi jogi érvelésre, amely az emberek egyenlőségére hivatkozott, a nyilas Hubay Kálmán Prohászkát idézve úgy válaszolt, hogy a tyúk is állat meg a görény is állat, de a gondos gazda nem zárja a görényt, azaz a vérengző zsidót a tyúkólba.
MN: Amikor Szálasi belép a politikai térbe, már léteznek nemzetiszocialista politikai szervezetek a korai nyilas pártoktól Böszörmény Zoltán kaszáskereszteseiig. Adva van az összes jelkép és viseleti elem, a zöld ing, a nyilaskereszt – hogyan tudott mégis elébük vágni?
KL: Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy az egész szélsőjobboldali térfelet el tudja foglalni, és paradox módon ebben akkor volt a legsikeresebb, amikor börtönben ült. Szálasi 1935-ben lép nyíltan politikai pályára, 1936 őszéig viszonylag kevesen ismerik, amikor a sajtó felfigyel útszéli zsidózására, arra, hogy az antiszemita randalírozások most már kirakatok betöréséig, zsidók inzultálásáig terjednek, s ehhez olyan propagandaháború, röplaptevékenység társul, ami addig példátlan volt Magyarországon. A baloldali és liberális sajtó, például az Est-lapok csinált Szálasiból országszerte ismert embert, majd elkezdik őt újra és újra rendőri, ügyészi, bírói úton vegzálni. 1937–38 folyamán a folyamatos letartóztatásai, szabadon bocsátásai, az ellene hozott első-, majd másodfokú ítéletek még jobban megismertetik nevét az országban. 1938 augusztusától börtönben ül, a választások 1939 tavaszán zajlanak, és Szálasi nem tud, de nem is akar beavatkozni abba, mit csinál Hubay Kálmán, a helyettese, aki maga is újságíró és igen jó propagandista volt. A nyilas párt pedig, felmutatva a mártír Szálasit, hatalmas választási sikert ér el. Azt azért hozzátenném, hogy a Horthy-korszakban a választási rendszer, valamint az eljárási szabályok és módszerek mindig biztosították azt, hogy a kormánypártnak kényelmes többsége legyen. De Szálasi politikai mozgalma így is komoly politikai veszélyt jelentett, állandó szélsőjobboldali nyomás alatt tartotta a Horthy-rendszert.
MN: Szálasi a háború alatt folyamatos küzdelmet folytat a szélsőjobboldali konkurenciával, pártja külső, belső bomlasztóival. Miért nem tudta egyben tartani a nyilas gyűjtőpártot?
KL: Ahogy kijön a börtönből 1940 őszén, megkezdődik a nyilas mozgalom hanyatlása. Amikor úgy hitték Szálasi követői, hogy őt Németország hamarosan hatalomra segíti, jött egy fellendülés, de amikor látták, hogy a nácik szóba sem állnak vele, pláne nem pénzelik, akkor megindult az elvándorlás és a párt belső bomlasztása. Szálasi híveinek és vezetőtársainak egy része, főleg 1941–42-ben, amikor úgy tűnt, hogy Németország hadserege diadalmaskodik, elhagyta őt és Imrédy Bélához csatlakozott. Ezt Berlinben is pártolták, mivel Szálasi túlságosan is függetlennek tűnt, nem volt hajlandó lemondani a német nemzetiségű körzetekben a szervezkedésről és átengedni azokat a Volksbundnak, sőt választásokon is indított itt saját jelöltet.
MN: 1944 őszén végül szóba állnak vele a németek, hatalomra segítik, és ekkor Szálasi számos új elgondolással állt elő, például a zsidókkal kapcsolatos politikájában is.
KL: Az, hogy ő meggyőződéses antiszemita volt, bizonyított tény. De az, hogy Szálasi zsidópolitikája következtében jobb volt a zsidók túlélési esélye a nyilas rezsim idején, mint a Horthy által kinevezett Sztójay Döme kormánya idején, egy olyan megállapítás, ami még az akadémiai doktori disszertációm opponensi véleményeiben is sok kritikát kapott. Amikor először előadtam, hogy a számok bizonysága szerint is nagyobb volt a zsidók túlélési esélye Szálasi, mint Sztójay alatt, akkor felhívott egy fontos zsidó közéleti személyiség, és elmesélte, hogy őt nyolcévesen a Pozsonyi úti védett házból családjával együtt feltartott kézzel áthajtották a nagy gettóba. Erre úgy válaszoltam, hogy ez egy borzasztó történet, no de: mi történt a családoddal? Végül túléltünk a gettóban, habár szörnyű szenvedések árán – válaszolta. Feltettem neki a kérdést: elgondoltad valaha, hogy az én nagymamámnak milyen szörnyű lehetett az út Birkenauban a rámpától a gázkamráig? A vidéki zsidók emlékezetét is megsemmisítették velük együtt. A vidéki Magyarországnak nem is kellett tudomásul vennie, hogy mi történik a zsidókkal. Szálasi bírálja elődjét, a Sztójay-kormányt, mert az kiadja a munkaképes zsidókat Németországnak – hogy öregeket, betegeket, gyerekeket is deportál, az ellen viszont nem emelt szót. 1944 októberében Eichmann visszarepült Budapestre és követelte a budapesti zsidók eltávolítását, ám Szálasi november elejéig habozott, s csupán akkor adta ki a munkaképes korú férfiakat a németeknek, de november 21-én leállította a halálmeneteket. Ezután a németek akarata ellenére létrehozatta a nagy gettót és a nemzetközi gettót.
MN: Mi jellemezte a nyilasok zsidóellenességét?
KL: Szálasi esetében az antiszemita propaganda már a 30-as évek végén is része volt a teljes eszmerendszerének. Akit tudtak, lezsidóztak vagy lezsidóbérenceztek, de az antiszemitizmus nem csupán a zsidók ellen irányuló indulati elem volt. Arról beszéltek, hogy nemcsak a zsidó tőkésektől, bankároktól, földbirtokosoktól kell elvenni, ami nekik nem jár, hanem ugyanígy kell eljárni a nem zsidó tulajdonosokkal is: államosítani kell a bankokat, a gyárakat, a föld pedig legyen azé, aki megműveli. Ezt nem a kommunista vagy a parasztpárt mondta, hanem a nyilasok, és nekik elhitték. Baky László, aki 1944-ben belügyi államtitkárként deportáltatta a zsidókat, azt mondta, hogy hozzá hasonló antiszemita volt az 1939-ben megválasztott parlamenti képviselők kétharmada. Ebben a mezőnyben egy nyilas nem igazán tudott kitűnni, talán csak azzal, hogy kicsit többször követelték 1941 és 44 között a sárga csillag bevezetését, a zsidók gettóba zárását, sőt deportálását. De ilyet kormánypárti képviselők is folyamatosan mondtak.
MN: Szálasi az „egykézés” és az „egyse” elleni harcában a korabeli szinglikre, a nőtlen agglegényekre is lecsapott volna.
KL: Szálasi elképzeléseit is a nemzethaláltól való félelme vezette. Az agglegények büntetése tényleg furcsa az ő szájából, hiszen maga is az volt. Bár 1927-től 1945-ig volt gyűrűs menyasszonya, Lucz Gizella, akit végül el is vett, úgy gondolta, az ő igazi társa a mozgalom. Egy jólétben élő Magyarországot képzelt el, ahol bőségesen fognak születni a gyermekek. Fejlett iparral rendelkező parasztállam volt az elképzelése magas nyugdíjakkal, magas bérekkel, alacsony árakkal. Szerencsére nem volt se idejük, sem terük, sem elegendő számú szakemberük e nagyszabású átalakítások megvalósítására. A naplóiban maga is sajnálkozva említi, hogy a hadigazdálkodás körülményei között nem jutott idő nagy társadalompolitikai reformokra.
| ||
MN: A Szálasi-rezsimet a háború értelmetlen folytatása mellett az ország módszeres kirablásáért, értékeinek és emberanyagának Németországba szállításáért, valamint a nyilas uralom alatt mindenekelőtt a Budapesten főleg zsidók ellen végrehajtott szörnyű tömeggyilkosságok miatt kárhoztatják.
KL: Az ország kirablásában nem történik más, mint amit már Horthy jóváhagyásával a Sztójay-kormány idején elkezdtek. Szálasi mindezt folytatja. Persze úgy gondolta, hogy mindezt a magyar nép akaratából teszi, hiszen az Országgyűlés mindkét háza jóváhagyta, hogy magát „nemzetvezetővé” nyilvánítsa.
MN: De ott a másik érv, hogy Szálasi uralma szabadította az országra, azon belül is főleg a fővárosra a legaljasabb fegyveres csőcseléket, amit a nyilas kormány képtelen volt kontrollálni.
KL: Ezt úgy fogalmaztam meg a Szálasi-életrajzomban, hogy a nyilas rendszer képtelen volt olyan problémák megoldására, amelyek nélküle nem is léteztek volna. Ha egyes kollégák visszafogottabb becsléseit veszem figyelembe, akkor 2-3000 embert gyilkoltak meg Budapesten a nyilasok. Én ennél nagyobb, radikálisabb becsléssel dolgozom, és a mások kalkulációinak figyelembevételével végzett számításaim alapján a nyilas atrocitásokhoz köthető fővárosi, elsősorban zsidó áldozatok száma 8-10 ezer főre tehető.
MN: A Szálasi vezette magyar állam megmaradt utolsó csatlósként Hitler oldalán. De miért asszisztáltak ehhez annyian az államapparátusban?
KL: Ha nem Szálasi van hatalmon, Hitler és a németek akkor is körömszakadtukig védték volna. Az, hogy a felbomlóban lévő államapparátus Szálasinak az utolsó pillanatig engedelmeskedett, nem Szálasi érdeme, inkább rájuk vet rendkívül rossz fényt. Márainak van egy klasszikus bejegyzése a novemberi naplójában, azt követően, hogy mindenki letette az esküt a „nemzetvezetőre”. Persze, jegyzi meg nem kis gúnnyal, hiszen november lakbérfizetéses hónap, ilyenkor nem mondanak le, nem vonulnak vissza az emberek tömegesen.
MN: Meglepő, hogy mennyien hittek még akkor, a háború utolsó hónapjaiban is a német végső győzelemben, a csodafegyverekben!
KL: Amikor Dálnoki Miklós Béla 1944. július 21-én Hitlerrel tárgyalt, a jegyzőkönyv rögzítette Hitler monológját. A Führer úgy vélte, meggyőzte a magyar tábornokot arról, hogy készen vannak a csodafegyverek, amelyek megsüketítik és megvakítják majd az ellenséget.
A német legfelsőbb körök folyamatosan beszéltek erről, az újságok is elhintették az ezzel kapcsolatos információmorzsákat. Azt hiszem, 1944-ben még nagyon sok emberel akarta ezt hinni, mert éppen a zsidó vagyonok kiigénylésében, a zsidók feljelentésében, a közös bűnben osztozva érdekeltté váltak abban, hogy a rezsim győzzön.
MN: Szálasi hogyan reagált arra, amikor szembesült a bizonyítékokkal, hogy milyen szörnyűségeket követtek el nyilas karszalaggal, egyenruhában?
KL: Amikor még a nyilas uralom idején informálták ilyen esetekről, akkor egybehangzó vallomások szerint fenntartotta magának a megtorlás jogát – másrészt viszont volt olyan utasítása, hogy ilyen esetekben nem kell fellépni, ezt természetesnek tartotta: forradalom van, amikor kirobban a sokáig elnyomott népi elégedetlenség. Kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy megfékezze a banditákat. Elhitte, hogy a németek kiirtották a zsidókat, és megpróbálta ezt racionalizálni vagy mentegetni, elsősorban arra hivatkozva, hogy háborús viszonyok között ez természetes, hiszen egyébként az ellenség tömeges terrorbombázásai sem voltak jobbak, mint a zsidóellenes tömeggyilkosságok.
MN: Mennyire tekinthető jogi szempontból korrektnek az ellene lefolytatott népbírósági eljárás?
KL: Az lehet a legélesebb kritika, hogy nem tudták, mit miért csinált, és a vádak jelentős részét nem tudták bizonyítani. A vádiratban például szerepelt a két budapesti gettó létrehozása, holott szerintem ezt a védőügyvédeinek kellett volna előszednie. Biztosan nem az volt Szálasi célja, hogy az ezekben összeterelt zsidókat deportálják vagy legyilkolják, utóbbira semmilyen terv sem született, ez pusztán a világháború után született legenda, még ha némely történésztársam hisz is benne. Szálasinak éppen a zsidópolitikáját nem értették, ő pedig méltóságán alulinak tartotta, hogy erről bármit is mondjon. Az utolsó szó jogán elmondott hosszú beszédét leszámítva azért sem szólalt meg a bíróság előtt, mert Jankó Péter tanácsvezető bíró, aki később a Rajk-perben is elnökölt, mindjárt az elején elmebetegnek nevezte Szálasit, aki a foglalkozásával kapcsolatos kérdésre azt a választ adta: nemzetvezető. Felkészületlenség, egy a holokausztban személyesen is érintett bíró teátrálisnak is alig nevezhető stílusa, a népbírák egy részének elfogultsága jellemezte a tárgyalásokat. Talán igaza van Bibónak abban, hogy a holokausztban közvetlenül érintetteket ki kellett volna zárni a felelősségre vonás, a népbíráskodás egész rendszeréből, de ez akkor megvalósíthatatlan volt.
MN: Mit tudunk mondani Szálasi eszmei hagyatékáról? Gyakorta idézgetik kitekert szófordulatait, meredek neologizmusait.
KL: Ormos Mária professzor asszony egyszer sajnálkozva megjegyezte: látja, milyen sokat olvasom Szálasi amúgy meglehetősen csekély, egy karcsú kötetben elférő életművét, márpedig olyan Szálasit olvasni, mint homokot rágni. Sok minden nagyon nehezen érthető az írásaiban, és nemcsak a neologizmusai, a szóvirágai miatt, hanem mert a belső koherencia és az értelmes okfejtés is hiányzik. Már csak emiatt sincs öröksége, a mai szélsőjobb részben nem ismeri Szálasit, részben nem is érdekli, így azután kultuszt is lehetetlen kreálni a személye körül. Annál is inkább, mert nem lehet egyszerre két embert dicsőíteni: aki az „országgyarapító” Horthynak lovas szobrot akar, az annyit legalább biztosan tud, hogy őt a nyilasok zsidóbérenc hazaárulónak nevezték, és Szálasi bíróság elé akarta állítani, miután német segítséggel, puccsal megbuktatta Horthyt. Szálasi nevéhez semmilyen pozitív dolog nem köthető, csak a háborús vereség, az ország kifosztása, a rombolás, a pusztítás, a faji, etnikai diszkrimináció. A zsidóüldözések mellett a cigányok elleni első szervezett üldözés is az ő nevéhez fűződik.
