A két szerző rendkívül szórakoztató, egyben tanulságos sztorik során át mesél - a téma komor súlyához képest kétségtelenül frivol hangon - arról, milyen meghatározó szerepet játszott az alkohollal vívott egyenlőtlen, mégis fordulatos küzdelem az emberiség tágan értelmezett kultúrtörténetében, s mennyi mindent köszönhet neki egy mai olvasó. Persze nem pusztán irodalmi szesztörténetet kapunk a kezünkbe, bár - ha csak egy-egy villanásra is - felvonul előttünk megannyi nagyivó szellemóriás, művész és történelmi nagyság. A sztorikkal, anekdotákkal könnyű kézzel bánnak, a forrásokat előzékenyen nem tüntetik fel (kinek is volna kedve véreres szemmel lábjegyzetek között bogarászni). Különben is: aki akar, utánanézhet valahány kedélyes és brutális tanmesének - mint azt jól tudjuk, a kocsmaasztalnál amúgy sem a filológiai pontosság a mérce, hanem a decispohár. Annyi biztos, hogy a tisztelt szerzők gondos zsűrizést végeztek a tollukra tűzött nagyivók kiválasztásában. Tintás görög filozófusok, borissza és züllött arab költők és megannyi szesztől és ambícióktól fűtött államférfi: Néró, Sztálin, Tito, Hruscsov vagy éppen ifjabb George Bush is leteszi a maga felespoharát az asztalra. És érkeznek az életüket folyamatos mámorban leélő literátus legendák: Baudelaire, Rimbaud, Verlaine majd Hemingway, Chandler, Bukowski, Simenon, Hunter S. Thompson, és a felsorolást a végtelenségig folytathatnánk. Néha kedvenc szerzőik bőrébe bújva, őket parafrazálva szólalnak meg - legyen bár a duktus forrása Bulgakov, Hrabal vagy éppen Moldova. A szerzők az analízist sem hanyagolják: Czeizel Endre nyomán számba veszik a magyar irodalom nagyjainak szenvedélybetegséggel kapcsolatos attitűdjét (táblázatos formában!), és a nagy alkoholista irodalmi legendák közül kitüntetett figyelemmel ajándékozzák meg Hajnóczy Pétert (különös tekintettel az önéletrajzi ihletésű regényhőseibe diktált, szó szerint halálos adag szeszekre).
De a könnyeden tárgyalt művelődéstörténeti nyersanyag pusztán a törzsanyag egyik felét adja - ehhez még 66 gondosan kiválogatott recept is társul, zömmel ínycsiklandó (s csak néha, s akkor is pusztán a másnaposan érzékeny gyomorra tekintettel émelyítő) ételek és italok, igencsak érzéki csomagolásban. Mindez természetesen üdvözlendő, hiszen mi sem segíti jobban a való világba való visszatérésünket, mint a szorgalmas konyhai elfoglaltság, melynek finoman illatozó jutalma alkalmas megkínzott szervezetünk őt megillető kényeztetésére. Abban már nem vagyunk biztosak, hogy a könyv lapjain sorjázó csemegék többsége tényleg oly sok segítséget nyújtana szervezetünknek abban, hogy felvegye a harcot az etil-alkohol, annak a máj által lebonyolított oxidációja következtében képződő acetaldehid, no meg az italainkban található többi alkoholféle együttes pusztító hatásával szemben. Víz, só, C-vitamin, B12-vitamin, tojás (jórészt a cisztein miatt) - ezeket biztosan igényli, a többi zömmel legenda és kedves kulináris hagyomány. De különben is: már az is segítség, ha finom és tápláló lesz az étel, mely visszatérít az életbe. (S ki ne hagyjuk: mennyire kívánjuk ilyenkor a savanyút!) Azonban szeretnénk mind a szerzők, mind az olvasók figyelmét felhívni arra, hogy a másnaposság tüneteit csak azoknál oldja (s náluk is csak látszólag!) a ráivás (lásd: gyógysör!), akiket amúgy is megkímélnek a macskajaj tünetei. A többiek (az italozók jó háromnegyede!) számára pusztán a tünetek súlyosbítására és napokra való elnyújtására alkalmas a rátöltés - de hát tudjuk: gyakorta ez is a cél.
Javított, bővített kiadás. Magvető, 2012, 347 oldal, 3490 Ft
