Az eredeti cím (Lizard Music) úgy hangzik, mintha John Lurie kisegyüttesének, a The Lounge Lizardsnak a lemeze lenne, de szó sincs ilyesféle áthallásról: Daniel Pinkwater 1976-os keltezésű ifjúsági regényének nincsenek átvitt értelmei. Valóban eljön a pillanat, amikor a gyíkok zenélni kezdenek. Pinkwater könyve igazi családregény, amennyiben a hüllők nagy családjában játszódik - a szerző józan belátását dicséri, hogy nem veszi sorra valamennyi családtagot. 't leginkább egy kiskamasz és egy fantasztikus gyíkkolónia találkozása érdekli; minden szellemessége, vélt vagy valós, arra fut ki, hogy a sokat tévéző kisembert, aki szüleit kijátszva egyedül uralja a lakást, a frizsidert és a távirányítót, némi viszontagság árán összehozza a csak sokat tévéző kiskrapekoknak megjelenő zenélő gyíkokkal. Pinkwater e célból nem átall olyan alantas eszközökhöz folyamodni, mint a szóviccelés, és félúton elköveti a műfaj főbűnét. Mert ha állatnevekkel vicceskedő könyvet vesz kezébe az olvasó, egy kérdést még olvasás előtt tisztázni kell. Ugye, még csak véletlenül sem játssza ki a szerző (vagy fordítója) a Tarajos Goethe kártyát? Sajna Pinkwater kijátssza: 63. oldal, 3. bekezdés. Súlyosbító körülmény, hogy kijátssza az El Gekkót is. Ennek fényében elég ijesztően hangzik, hogy a könyv végére biggyesztett bemutatkozásban az író e korai regényét jelöli meg egyik legkedvesebb műveként. De hogy jót is mondjuk: Stark Attila borítórajza - szemben a tartalommal - elég jól sikerült.
Fordította: Pék Zoltán. Európa, 2013, 141 oldal, 2290 Ft
