Megteremtett egy figurát, Eraszt Petrovics Fandorint, ezt az éppoly furcsa nevű, mint amilyen különleges módon cselekvő és gondolkozó regényalakot, aki semmiképpen sem nevezhető tipikusan orosz jelenségnek, pusztán azért sem, mert kiváló ismerője a keleti, jelesül a japán kultúrának, beleértve a nindzsák harci művészetét. Egzotikus segítőtársa, úgyszólván Sancho Panzája vagy Doktor Watsonja mindebben Masza, ez a nőfaló, szamurájerkölcsű japán, aki előszeretettel viszi ágyába a rengő combú és keblű európai lányokat. Leleményes cselekményszövés, lenyűgöző miliőrajz, hibátlan logika, történelmi távlatok, humor, az ironikus szellem finom jelenléte szinte minden mozzanatban – úgy tűnt, Akunyin ravaszul ható receptet dolgozott ki, melyben a klasszikusok mellett megjelent a modern tömegkultúra is, Agatha Christie agyas Poirot-ja éppúgy, mint James Bond, a szuperhős, akinek minden regényben van egy bombanő kísértője. Akunyin hozzákeverte mindehhez az orosz irodalom roppant hagyományát; Puskin, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, továbbá a nálunk kevésbé ismert írók, költők művészete, gondolkodása teljesen természetesen épült be a regényeibe. Az egész hallatlanul üdítő volt, tanulságosan szórakoztató, egyszóval nemes irodalmi felüdülés.
Akunyin aztán valahogy kezdte túlsózni az egészet, és mint a nagyon sikeres szerzők túlnyomó része, nem fukarkodott a léha-felületes megoldásokkal; mintha elhitte volna, hogy neki már mindent lehet. Nem vette talán figyelembe Witold Gombrowicz tapasztalatát, aki rájött, hogy ponyvát éppoly nehéz írni, mint úgynevezett remekművet. Ebben a zsánerben a mértéktelenség lehet az egyik útvesztő: új kötetében Akunyin olyannyira halmozza egyrészt az eseményeket, másrészt, részben ebből következően, a cselekményben felbukkanó szereplők motivációit, hogy a végeredmény valami zavaros katyvasz lesz, és elvész a dolog tétje is, ami a legnagyobb katasztrófa. Ekkor ugyanis unalomba fullad a mégoly furfangosan bonyolított történet, bár erről esetünkben már aligha lehet beszélni: inkább mozaikos száguldás, semmint belső logikával rendelkező eseménysorozat. Mindezért legkivált a filmes alapelveknek túlzottan behódoló megformálás a felelős, ami egyébként is legfőbb múzsája a mai regényeknek, olyannyira, hogy ez még az úgynevezett magaskultúra epikus gondolkodását is áthatja, gondoljunk csak Bereményi Géza vagy Péterfy Gergely utolsó regényére.
Ami továbbra is érték, az a helyszínrajz, a fölényes helytörténeti ismeretek nagyszerű adagolása. Baku és annak olajkitermelő negyede, a „fekete város” eleven és izzó színekkel került a vászonra; a születő orosz kapitalizmus barbársága pedig valóban vérlázító, és remek a különféle etnikumok egymás elleni harcának bemutatása. De talán már Akunyin is érezte, hogy sok a jóból, és ideje eltüntetni hősét. A regény végén tesz is erre kísérletet, ám ezt elmesélni már poéngyilkosság lenne, és ennél még egy gyenge Akunyin is többet érdemel.
Fordította Szabó Mária. Európa, 2015, 478 oldal, 3490 Ft
