Könyv

Ide tartanak

Hazai Attila: A maximalista (és más írások)

  • Sipos Balázs
  • 2016. június 5.

Könyv

Hazai Attila írta a kortárs magyar próza legeslegrosszabb mondatait. Ügyetlen akciókkal és dikcióval, már-már képtelen dilettanciával dolgozott.

Ez a permanens bénázás teszi a szövegeit váratlanul izgalmassá. A szóismétlő, belső rímes, hibásan egyeztetett mondatok komoly következetességgel vannak végigírva. Az sem kétséges, hogy mindent beleadott, hogy életét és vérét áldozta ezekért a borzasztó, a magyar prózanyelvet drasztikusan korlátozó mondatokért. Lehántotta az irodalmias díszítéseket, a csengő-bongó poézist. Az elviselhetetlenségig korlátozta a figurák világmagyarázó készségeit, történeti és társadalmi tudatát. Megvonta tőlük az önreflexió, az absztrahálás készségét. Mi maradt? A novellák kiindulópontja az illanó lét egy-egy kilátástalan csendélete: kódorgás a pesti Nagykör­út délutáni „híg fosában”, délelőtti pecázás a Lágymányosi híd lába körüli mocsokban. Aztán lesújt a külső hatalom. Majdnem minden novellának ez a szüzséje: a már elviselhetetlennek sem tűnő helyzet váratlanul tovább romlik.

Hazai egy növekvő társadalmi réteg fantáziáit képezi le. A szürke, kopogós minimalizmus nem formai truváj, hanem a városi alsó középosztály mentális állapota. Ezt a világtapasztalatot világosan artikulálja a szomorú kis vágyak kinyilatkoztatására szorítkozó nyelv, a „bármikor történhet valami végzetes szerencsétlenség” dramaturgiája és a permanens klausztrofóbiaérzet. A végeredmény dermesztő. Nincs költészet, nincs pszichológia, nincs filozófia, nincs politika, nincs történelem Hazai Attila szürke Budapestjén.

Néhány adat a szerző életében kötetben meg nem jelent novellák gyűjteményéből. A tizenöt novellából azoknak a száma, ahol valaki – saját akaratából vagy kényszer hatására – zárt térbe szorul: nyolc. Ahol egy állat láncra verve vagy bezárva jelenik meg: öt. Ahol az állatok szabadok: nulla. Ahol egy biztonságosnak hitt menedéket külső erő semmisít meg: hét. Valakinek váratlanul a fejére esik egy tárgy: kettő. Autókarambolok száma: négy. Felrobbanó szoba: egy. Takaró alá bújással záródó novella: három. Takaró alól kibújással induló cselekmény: három. (Nem ugyanaz a három.) Ahol a főhős ki sem jut a takaró alól: egy.

Az Ahogy Ági a férjét kicsinálta című novella sztorija a következő. Egy „ránézésre csinos és kedves nő”, a cipőbolti eladó Ági egy délután bezárja tisztálkodásmániás férjét a fürdőszobába, elmegy kutyát sétáltatni, este moziba egy férfival, éli az életét – és a rikoltozva pánikoló Lacit fél évig nem engedi ki. Akkor is csak azért, mert a szomszédok a „már egyre fokozódó [fél éven át egyre fokozódó!] hörgések és zajos, mozgalmas haláltusák [haláltusák?] miatt végre értesítették a rendőrséget”. Ezalatt Laci napi négyszer-ötször megfürdik, hogy „lenyugodjon”, ám „lelkileg és testileg” így is „tönkremegy”. A bezárás okairól, céljáról és technikai részleteiről (fél év!) az égvilágon semmit nem tudunk meg azon kívül, hogy Ági naponta háromszor nagyon gyorsan kinyitja az ajtót, hogy – mielőtt a férfi felocsúdna – ételt csúsztasson be. A zárás: „László most már újra egészséges, fizikailag és szellemileg is készen áll az új életre, jó állást és megfelelő társat szeretne mindössze!” Ági pedig „megbánta tettét, mindenkinek megígérte, hogy a jövőben megpróbál jóindulatúan, kedvesebben, összeszedettebben viselkedni, nem fojtja el a dühét, nem leplezi a gondolatait, érzéseit, hanem mindig világosan elmondja majd a problémáit, és soha többet nem fog, még csak közvetett formában sem, erőszakot alkalmazni.” A furcsán megfogalmazott befejezéssel Ági és Laci az olvasó felé bizonygatják, kétségbeesetten tettetik, hogy mindent rendbe fognak hozni. De miért gondolják, hogy ezt a bárgyú, hiteltelen fogadkozást várjuk tőlük?

A Hazai-életmű annak idején nem aratott sem kereskedelmi, sem szakmai sikert. Ennek érdekes oka, érzésem szerint, a narcisztikus olvasói szokásainkban rejlik. Elsősorban a saját kulturális, etikai, politikai előítéleteinkről szeretünk olvasni, a hősök konfliktusaiban a saját problémáinkat vágyjuk viszontlátni. Persze képesek vagyunk más osztályokról is élvezettel olvasni, ha megfelelő esztétikai kódok közvetítik a másságot. Izgalmas, megindító érzelmi kaland például Borbély Szilárd, Barnás Ferenc vagy Tar Sándor a városok peremén és falun élő szereplőiről olvasnunk. A nincstelenségük számunkra tragikusnak, egzotikusnak és meghatónak tűnik. Mondhatni, „lefelé” a pátosz és a melodráma enyhíti a különbözőséget, ez teszi megélhetővé, olvashatóvá a társadalmi másikat. („Felfelé” a komédia, a gúny kódjai működnek hasonlóan, lásd például Térey műveit.) Hazai, szemben a felsoroltakkal, a mi szűken értett világunk etikettjének és észjárásának elsajátítására képtelen, kulturális kódjaink között ügyetlenül mozgó figurákról írt: a velünk való szocializálódás kudarcairól. Ezek a hősök felénk tartottak valamikor. Igyekeztek megfelelni azoknak a kulturális kódoknak, amelyek többek között a kedves olvasó és e sorok írójának önérvényesítését szavatolják. Elbuktak. Nem heroikusnak vagy tragikusnak élik meg az elbukásukat, hanem bárgyúnak, otrombának, szégyentelinek. Hazai pedig ennek megfelelően ábrázolja őket, amivel megakadályozza, hogy a lesajnálás, az együttérzés, netán a katartikus borzongás enyhítse az idegenséget és a „mi és ők” („fent és lent”) feszültségét. Saját privilegizáltságunkról semmiféle érzelmi kaland nem tereli el a figyelmünket. Kellemetlen hallgatni Laci és Ági fogadkozását, rémesek a kiszólásként ható, bizonykodó felkiáltójelek, és nehéz elviselni a felénk forduló figurák szégyenkezését. Mert mit is válaszolhatnánk nekik?

Magvető, 2015, 144 oldal, 2690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.