| ||
A tavalyi a menekültek éve volt, amelynek ez a könyv a maradandó krónikája. Az egész névtelen riportsorozatként indult tavaly augusztusban: az Átlátszón egy meg nem nevezett magyar újságíró blogbejegyzéseket tett közzé arról, ahogy a menekültekkel együtt megteszi az utat Görögországtól a szerb–magyar határig. Aztán felfedte magát a szerző, aki korábban számos külpolitikai szerkesztőségben bizonyított, majd nemzetközi szervezeteknél dolgozott, jelenleg pedig a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként politizál.
Vele együtt a menekülthullám is elérte Magyarországot, Kakuk pedig ott forgolódott a Keletiben, tudósított Röszkéről és egy sajtótájékoztatón szerb kollégájával együtt szimbolikusan átvágta a hírhedt kerítést. Ezután megint felkerekedett, és a szíriai menekültek útvonalát követve, Libanontól Kurdisztánon és Törökországon át visszajutott a görög–macedón határra, oda, ahonnan elindult. És közben végig írt, egy idő után főleg a Narancsba.
A fentieknek megfelelően három részre tagolt könyv műfajilag nem egységes és a színvonala sem egyenletes. A politikai kiáltványoknál érdekesebbek a történelmi esszék, az itthoni résznél a balkáni és a közel-keleti út, a tehetetlen EU és a gyűlöletkeltő nemzeti kormányok bírálata pedig a legtöbbször fölösleges, idegen test, vagy legalábbis túl sokszor ékelődik a tudósításokba.
De ez a lényegen nem változtat: a helyszíni riportok, a menekültekkel és a helyiekkel folytatott beszélgetések, a testközelből mutatott emberi szenvedés és emberi gyarlóság, a ritkán látott riporteri elszántság és empátia különleges dokumentummá teszik a könyvet.
Athenaeum, 2016, 220 oldal, 2990 Ft
