Jeff Lindsay: Dexter dicsfényben

  • Svébis Bence
  • 2011. november 30.

Könyv

 


Lassan közhellyé forr a kijelentés, hogy bár a világirodalom második legszimpatikusabb sorozatgyilkosát (az első természetesen a gasztroínyenc pszichiáter, Hannibal Lecter) Jeff Lindsay író teremtette, mégis az immár hatodik évadjában járó tévésorozat tette igazán népszerűvé. A miami rendőrség vérelemzője, Dexter Morgan egy gyermekkori trauma következményeként lelketlen sorozatgyilkossá torzult, ám egykori mostohaapja – ki szintén a rendfenntartó erők kötelékében dolgozott – megtanította, hogyan legyen a város mészáros Robin Hoodja. Dex ugyanis, ha vágya előtör, csak olyanokkal végez, akik rászolgáltak a halálra. Vadászösztönénél csak álcája tökéletesebb: a klisék szerint működő emberi reakciók megjátszása. Hősünk felszínes köznapisága folytán tökéletesen illeszkedik a társadalom mozaikjába, és a Dexter-történetek ironikus élét a kiszámítható gesztusokat elemző, cinikus belső monológok adják.

 

Ugyanakkor sajnos éppen ez lett jelen könyv gyengéje. Ugyanis minden műfaji újítása ellenére ez alapvetően egy krimi, amelyben elsősorban a rejtélynek és az izgalomnak kéne dominálnia, ám Dexter vívódásai és társadalomkritikája ezúttal a történet rovására megy. A gondolatok harsánysága mögött elnémul a cselekmény. Miközben újszülött gyermekének sorsán és gyilkos énjének felszámolásán gyötrődik, a kannibálkolónia köré szőtt központi történet feszültségmentes és kiszámítható lesz. Lindsay képtelen lépést tartani a Showtime csatorna külön utakon járó forgatókönyvíró-csapatával, így az igazi Dextert még mindig nem a könyvek lapjain, hanem a kábeltévén érdemes keresni.

 

A kiadónak pedig elkelne végre egy hozzáértő szerkesztő, mivel a szöveggondozás ismét vállalhatatlan. Magyartalan mondatok, folyamatos szóismétlések, karakternevek felcserélése, s még sorolhatnám, hány sebből vérzik a fordítás. Mintha maga Dexter döfködte volna össze.

 

Fordította: Farkas Veronika. Agave, 2011, 352 oldal, 2980 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.