Magyarországon az első világháború után, civil szervezésű segélyakció keretében vitték a gyerekvonatok a nélkülöző, éhség gyötörte gyerekeket Nyugatra (elsősorban Hollandiába), hogy befogadó családok feltáplálják őket, míg a hányatott sorsú anyaországban valamelyest rendeződnek a viszonyok, a második világháború után azonban, hiába volt hasonló a gyerekek helyzete, nem támogatták a kapitalista Nyugat segítségnyújtását, sőt a több száz gyerek sorsát befolyásoló program maga is tabutéma lett. (A témában lásd korábbi interjúnkat: „Napi öt-hat pohár tej”, Magyar Narancs, 2020. április 2.; online megjelenés: „Iszonyú nyomorból kerültek ki az első résztvevők”, 2020. április 19.)