Meghalt Szörényi Szabolcs

  • narancs.hu
  • 2024. november 2.

Nekrológ

Az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa 81 éves volt.

81 évesen meghalt Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa – tudatta a család szombaton a távirati irodával

Szörényi Szabolcs 1943. szeptember 26-án Budapesten született. Testvérével, Leventével együtt a szülőkkel 1956 szeptemberében beíratták a szobi állami fiúnevelő intézetbe, ahol bekerültek az intézet mandolinzenekarába. Szabolcs gitározott, majd basszusgitárra váltott, és maradt is ennél a hangszernél. Két év múlva Vácra került a gimnáziumba, ahová Levente is követte, itt egy triót alakítottak. Az akusztikus hangszerekből házilag fabrikáltak elektromost, s Medirán nevű együttesükkel, angol testvérek mellett Kői Imre és Bajtala János is játszott, 1962-ben az országos Ki Mit Tud?-on az elődöntőig jutottak.

A már évek óta működő Illés együttesbe 1965 januárjában Levente vitte, és az év során kialakult a klasszikus felállás, a két Szörényi mellett a billentyűs hangszereken játszó Illés Lajos, a gitáros Bródy János és a dobos Pásztory Zoltán.

1966-ban az I. Táncdalfesztiválon megosztott második díjat nyert Még fáj minden csók című számuk, majd az 1968-as fesztiválon Amikor én még kissrác voltam című, népzenei gyökerű szerzeményükkel szinte minden díjat nyertek, a fődíjjal együtt. Szabolcs a két fesztivál között, 1967-ben néhány hónapot katonáskodott is, addig a zenekarban Bródy János helyettesítette hangszerén.

Az Illés második együttes a hatvanas évek felében és a hetvenes évek elején hihetetlen népszerűségre tett szert, csak az Omega és a Metró volt a vetélytársuk. Számaik zenéjének zömét Szörényi Levente és Illés Lajos szerezte, a Bródy János által írt, gyakran áthallásos, politikailag kényes szövegek az előző nemzedék magatartásmintái ellen lázadó ifjúság életérzéseit fejezték ki. Szörényi Szabolcs ritkán jelentkezett szerzőként, de ő írta többek között az Újra itt van, a Sárika, Az ész a fontos, nem a haj című dalt - utóbbit énekelte is jellegzetes basszus hangján -, és Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágerét, a Miszter Alkoholt.

Szörényi Szabolcs 1974-ben testvérével és Bródyval a Fonográf együttes tagja lett, ez a sokrétű, igényes zenét többszólamú vokállal megszólaltató zenekar egy évtizeden át dolgozott. 1984-ben a három búcsúkoncert házas Szörényi Szabolcs színpadi visszavonását is felfüggeszti. Ezt követően ott volt az Illés 1990-es, 1996-os, 2001-es fellépésein, ahogy a végső búcsúnak számító 2005-ös koncerteken is.

Az Illés Zenekar megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére 2014-ben Beatünnep címmel rendezett budapesti és vidéki koncerteken Szörényi Szabolcs részt vett, mint a Fonográf együttes 2004-es, majd 2018-as fergeteges sikerű koncertjén.

1990-ben szólólemeze jelent meg Lökd ide a...! Kocsmadalok címmel. Zenei rendezőként számos színpadi produkcióban és lemezen működött közre, például az idén negyvenéves István, a király című rockopera kétmillió példányban eladott eredeti hanganyagán.

Szörényi Szabolcs 2000-ben kapta meg a Kossuth-díjat, megosztva az egykori Illés együttes tagjaival, 2012-ben Budapestért Díjat vehetett át, 2018-ban a főváros XIII. kerületének díszpolgári címét adományozták neki. 2019-ben testvérével, Leventével együtt az óbudai Kobuci Kertben megrendezett negyedik Országos Beatles Találkozón a Höfner gitárgyár nemzetközi életműdíját vehette át.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.