Az olvasóban így kettős elvárás ébredhet: vajon sikerül-e a szerzőnek újabb meghökkentő sztorival előrukkolnia, és vajon kellő mélységben járja-e körül a virtuális és a valóságos világ közti problematikát.
Az első kérdésre egyszerű a válasz: Mécs könnyedén tálal elénk újabb és újabb kapcsolati problémákat, olyannyira, hogy egyik novellája sem hasonlít a legkisebb mozzanatában sem az első kötet változatos történeteihez. Sőt, az új, pároldalas novellák akár hosszabb történetek kiindulópontjai is lehetnének. Az első, Robbantott halak című történetben például egy olyan lányt ismerünk meg, aki édesanyjának segít a Tinderen bepasizni, miközben ő maga is beleszeret az egyik kiszemeltbe, az Örökpanorámában a különélő szülők Skype-olnak külföldön tanuló gyerekükkel, míg az abszurd hangvételű Váltsuk le Nagypapát! címűben egy család tagjai online elnökválasztást tartanak. A személyes hangvételű sztorikban a szerző nem finomkodik, nyíltan és szókimondóan beszél szexualitásról, szülő-gyermek kapcsolatról, elidegenedett házastársakról, valamint az időskorral járó testi és lelki problémákról, ahogy azt már a Gyerekzárban is megszokhattuk.
A Kapcsolati hibában külön üdítő, hogy a több tucat szereplő, akiket összeszámolni is nehéz, más-más hangon szólal meg, mozog és viselkedik – még a mellékszereplők is! Mécs mindeközben nagyfokú empátiát is mutat: a melankolikus hangú A megértés puffjai című történetben például egy idős beosztottal beszélget a munkaadója, kifogásolva a viselkedését a cég belső chatüzenetei, illetve a helytelen emotikonhasználat kapcsán, s mert nőnapi üdvözletet küldött kollégáinak. Mécs azonban nem tör pálcát, ahogy a többi novellában sem mond ítéletet a szereplőiről, csupán bemutatja a kínos és abszurd helyzeteket, amelyek a legtöbbször önmagukért beszélnek.
A kötet tehát az első elvárásnak eleget tesz, de mi a helyzet a virtualitás kérdésével? Mécs úgy tűnik, alaposan beleásta magát az internetnek és a technikai eszközöknek az identitásra és a személyközi kapcsolatokra gyakorolt hatásaiba, és szinte katalógusszerűen sorolja fel az összes létező problémát, amelyeket a novellákban a szereplők (nem kizárólag az Y és Z generáció tagjai) átélnek. A virtualitás továbbá nemcsak a történetek szintjén, de a szereplők érzékelésében és gondolkodásában is szerepet kap: egy lány a hosszú alagútban autózva úgy érzi, mintha egy számítógépes játék versenypályáján hajtana végig (A sirály), míg egy számítógépfüggő fiú pontszámokkal látja el családtagjai személyiségét, az életerő, intelligencia, a termékenység és a varázserő skáláján (Save game), egy idős nő pedig úgy hajtja rollerét a körforgalomban, mint „atomok a nagy részecskegyorsítóban”, majd úgy ütközik frontálisan egy busszal, mint amikor „protonnyalábok csapnak össze” (Szelekció).
A sztorik azonban nemcsak bemutatják az adott problémakört – úgymint virtuális társkeresés, szexuális távkapcsolat vagy internetes kihívásoknak való kényszeres megfelelés –, de örömmel figurázzák ki azt, sőt Mécs nem ódzkodik a figuráit nevetséges helyzetbe hozni vagy karikatúraszerűen ábrázolni. Egy, a „műanyagmentes július” nevű netes kihívástól például egy lány annyira kiakad, hogy mérgében műanyag termékkel kezdi el dobálni a boltban a beképzelt férfiismerősét (Műanyagmentes falafelgolyók).
Ezen felül egyes szövegek – túlfutva a kínos szituációk ábrázolásán – a virtualitás problémáját a groteszk végkifejletig is elviszik. Ebből a szempontból kiemelkedik a Ti-ti-ti című novella, ebben a hatvanöt feletti Magdolna bőre alá épített „arcmozgató applikációról” olvashatunk, amelyet a hölgy a mutató- és hüvelykujja összeérintésével tud működésbe hozni. A Ha Anyukát is felokosíthatnám című történet pedig egy okosotthonban botorkáló nőről szól, akit annyira felidegesítenek a különféle kütyük, hogy végül mérgében kalapáccsal szétveri a routert, míg a Szerény javaslat újságírója egy publicisztikájában azt ajánlja, hogy vágják le az emberek lábát, mivel így az emberiség össztömegét csökkenteni lehetne, ami hosszú távon mérsékelné a klímakatasztrófát. Egyes novellák még ezen a szinten is túllépnek: van, amelyben feltűnik egy Yuko nevű hologram popénekes, míg a másikban egy Japánból érkezett robotpap. Mind közül a legerősebb mégis a Drexit című szöveg, amelyben a méhnyakrákkal diagnosztizált, Londonban élő Dorottya elhatározza, hogy megszakítja kapcsolatát családjával, és Instagram-profilján tizenöt évre előre legyárt egy fiktív történetet, hogy legalább a húga és édesanyja boldognak higgye őt.
A virtualitás mint téma azonban helyenként hátulütője is a történeteknek: olykor túl nagy hangsúly esik rá, így ezekben a szövegekben a személyes kapcsolatok érzékeny leírása, ami a Gyerekzárnak a fő erőssége volt, kevesebb fókuszt kap.
Scolar, 2020, 160 oldal, 2999 Ft
