Újvidéki vasútállomás: elindult a vizsgálat a leszakadt tetőszerkezet ügyében

  • narancs.hu
  • 2024. november 2.

Katasztrófa

Vucsics szerb elnök a katasztrófa politikai és büntetőjogi felelőseinek felkutatását követeli.

Ivica Dacsics szerb belügyminiszter szombaton bejelentette, húsz embert hallgatnak meg az újvidéki vasútállomás leomlott tetőszerkezetének ügyében, és a felújítási munkálatokra vonatkozó dokumentumokat is átvizsgálják. A helyszín vizsgálata pénteken lezárult – írja a hvg.hu.

Újvidék (Szerbia) vasútállomásának tetőszerkezete pénteken omlott le. A helyi hírportálok eleinte egy halálos áldozatról írtak, később Ivica Dacsics belügyminiszter jelentette be, hogy legkevesebb tizenhárom ember meghalt és legalább harmincan megsérültek. Órákkal később Alekszandar Vucsics elnök jelentette be, hogy egy tizennegyedik holttest is előkerült a romok alól. Az áldozatok és sérültek felkutatása pénteken késő estig tartott, a tizennégy halott között négy fiatalkorú is volt, a legfiatalabb áldozat egy 6, illetve 10 éves testvérpár volt.

Az érintett épületet 1964-ben adták át, és 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, a munkálatok azonban 2024-ben is folytak. Goran Vesic építésügyi miniszter idén júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált. Akkor azt is elmondta, hogy a felújítás 16 millió euróba (közel 6,5 milliárd forintba) került.

Ez a vasútállomás a Budapest-Belgrád vasútvonal része. A Nova  helyi hírportál szerint a kínai kivitelezőcég végezte az épület felújítási munkálatait.

Az MTI korábban arról írt, hogy nem a kínaiak által épített rész omlott le, hanem az állomás tetőszerkezetének azon része, amelyhez 1965 óta nem nyúltak hozzá. Ebben azonban a helyiek egyáltalán nem biztosak. Miran Pogacar, a Bravo városi tanácsosa arról beszélt, hogy „négy évig a hatóságok kínai vállalkozókkal újították fel ezt az állomást. (…) Ők azt mondták, minden rendben. (…) Ez egy példátlan tragédia, példátlan bűncselekmény az újvidékiek ellen” – mondta.

Vesic pénteken közölte:

az elkövetkező napok során felkutatják a felelősöket, és kiderítik, miért nem újították fel a most leomlott előtetőt az épület többi részével együtt, és ki nyilvánította biztonságosnak a szerkezetet.

Továbbá, válaszokat várnak a közlekedési intézettől, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra állami vállalattól és a rekonstrukciós munkálatokat végző kínai kivitelezőktől. A kínai fél pénteken azt közölte, az előtető felújítása nem szerepelt a tervek között.

Az újvidéki műemlékvédelmi intézet szombaton közleményben tagadta, hogy köze lenne a katasztrófához. A közlemény szerint a műemlékvédelmi intézet nem tiltotta meg az előtető felújítását, csak azt kérte, hogy a felújítás során ne sérüljön az épület hagyományos megjelenése.

Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök péntek este a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében az ügy politikai és büntetőjogi felelőseinek a felkutatását követelte.

Szerbiában szombatra nemzeti gyászt hirdettek, Újvidéken és a Vajdaságban pedig háromnapos gyász van érvényben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.