És nyilván nagy horderejű felfedezés lehetett, hogy bizony a norvégoknak is vannak érzelmeik, bár aki olvasta Strindberg vagy Ibsen dolgait (vagy legalább Karinthy paródiáját: "kellemesen berendezett családi pokol"), az már korábban sejthetett valami hasonlót. Legyen bárhogy is, szaporodnak a hidegfejű felügyelők, és az immár családiasan ismerős Erlendur (izlandi), Wallander (svéd) és Harry Hole (norvég) nyomozó mellé most csatlakozni vágyik egy ismét mellékjeles magánhangzójú rendoerrsson, bizonyos Carl Msrk. Őt így mutatja be a szerző: "Többé már nem volt az a magas, elegáns zsidó férfi, szépen ívelt szemöldökével és szájával." Szóval Skandináviában nemcsak bűnözők, de zsidók is léteznek, bár ennek a regény sztorija szempontjából az égvilágon semmi jelentősége. Ekkor (7. oldal) már abba is akartam hagyni az olvasást, de láttam, hogy a könyv több díjat is nyert, és - bedőltem.
Valószínűtlen, amolyan mélyskandináv lélektannal megalapozott cselekmény, kidolgozatlan figurák, a szecessziós főhős és bürokrata, politikusseggeket nyaló főnökei örök harcának közhelye. Némi elfogadható humor enyhíti a riasztó írói amatőrséget, meg egy arab menekült, aki afféle dán Watsonként dolgozik a zsidó felügyelő mellett. Az alcím - A Q-ügyosztály esetei I. - sorozatot sejtet; ajvé. Viszont a felügyelő nem iszik. Eszerint vagy leszokott alkoholista, vagy reménybeli. Hiszen e téren a skandináv krimiben tertium non datur. Akinek van még ereje, megtudhatja a folytatásokból.
Fordította Szöllősi Adrienne. Animus, 2011, 299 oldal, 2980 Ft
