Egyik médium sem teljesen független társaitól, még sajátos kifejezőeszközeinek meglelése és tökéletesítése után sem. Megszületése után a fiatal film is igyekezett utánozni a regényt, a festészetet és a színházat (időnként ihlet és invenció nélkül, máskor egészen izgalmasan). Ezt a ragaszkodást még a szilárd minta hiánya szülte, ám a film az érett korba lépése után sem szakadt el teljesen testvérművészeteitől (hiszen a filmeseket változatlanul foglalkoztatja a tökéletes regényadaptáció vagy épp a tiszta vizualitás kérdése). Sőt az idősebb művészeteket is rendre megihletik a fiatalabbak: az irodalom kísérletezik a filmszerű eszközökkel (pl. vágás), a festészetre is pezsdítőleg hat a film. Veress József könyve egy ilyen találkozást örökít meg (illetve ennek számtalan példáját).
A Könyvbe bújt filmek több évtizedes, különös gyűjtőmunka eredménye. A szerző saját, bevallottan szubjektív olvasmányélményeiből válogatta össze az idézetgyűjteményt, melynek darabjai valamilyen módon mind filmekről mesélnek. Külön részben kapnak helyet a hazai és külföldi szerzők és művek – és amikor műveket emlegetünk, szigorúan regényekre gondolunk. A magáról a filmről mint médiumról és művészetről szóló elméleti-elemző munkákat mellőzte a szerző. A hosszabb-rövidebb idézeteket Veress betűrendbe szedte és ellátta a legszükségesebb filológiai információkkal, hogy azok az eredeti művekben (legfőképp azok magyar kiadásában) visszakereshetők legyenek. Ahogy a szerző a bevezetőben fogalmaz, a vállalkozás tudomása szerint példa nélküli, azaz ilyen részletes forrásjegyzék még nem született „a két Múzsa, az irodalom és a film érintkezéseiről”.
A vállalkozás valóban érdekes és néhol megvilágító erővel bír: Veress szerint a filmek és a róluk alkotott vélemények egyben koruk és az őket körülvevő kultúra lenyomatai is. Ám az önszorgalomból végzett és elismerésre méltóan állhatatos munkának megvannak a maga korlátai is. Amennyiben a korokra jellemző filmes gondolkodás megragadása a cél, úgy a betűrendet követő szerkesztésben elvesznek ezek az esetleges tendenciák. Ha a tendenciák felvázolása fontos szempont, úgy talán az évtizedekre, esetleg régiókra bontott kronológiai, illetve földrajzi elrendezés célravezetőbb lett volna. Nyilvánvaló gátat szab a repertóriumnak a szerző bevallott szubjektivitása is: a hangsúly leginkább az euroatlanti térségen van (ezért nyilván a magyar könyvkiadási gyakorlat is felelős), egyes szerzők több művel is szerepelnek, míg mások – akiknek szintén volnának releváns idézetei a filmekkel kapcsolatban – teljesen hiányoznak. Az egyes idézetek szükségszerűen elvesztik kontextusukat az eredeti művekből kiragadva, de Veress válogatásában némely szövegrészek aránytalanul hosszúra nyúlnak, mások viszont olyan kurták és esetlegesek, hogy az olvasóban felmerülhet, hogy egyáltalán miért kaptak helyet a gyűjteményben. Vannak olyan példák, ahol egész filmelemzéseket olvashatunk, amelyek valóban kulcsfontosságúak egy-egy karakter jellemzésében (pl. Philip Roth sznob és fellengzős férfihősei filmválasztásaikban sem kevésbé sznobok és fellengzősek) vagy cselekményfordulat szempontjából (pl. egy-egy randevúra választott film), másutt viszont csak egy-egy odavetett filmcím vagy színészek neve bukkan fel, ezekből lehetetlen rájönni, hogy az adott műben valóban jelentős szerepe van-e a filmnek.
E gyűjteményből leginkább csak „a két Múzsa” felületi érintkezései rajzolódnak ki, kevésbé a kölcsönösen megtermékenyítő, formáló erővel bíró kapcsolódások. Persze az érdeklődő olvasó így is lelhet gyöngyszemekre (akár szeretett regényeiben is, amelyek fölött esetleg azelőtt átsiklott): a szöveghelyek alapján kedvet kaphat az említett regény olvasásához vagy épp a filmhez. A filmnézéshez pedig hasznos útmutatót nyújthat a kiadvány függeléke. Ám a társművészeti kapcsolódások vizsgálata terén a jóval izgalmasabb példák is kínálják magukat, mint a Könyvbe bújt filmek leltára. Filmtörténészként vagy médiakutatóként is pezsdítő kihívást nyújthat az irodalmi művek alapján készült filmadaptációk számbavétele (esetleg a különböző korok átdolgozásainak történeti, esztétikai összehasonlítása), a képregény mint művészeti ágakat ötvöző vagy filmekből narratív és vizuális ihletet merítő médium tanulmányozása, esetleg a videojátékok szédítő gyorsasággal fejlődő történetmesélésének és grafikai kialakításának elemzése. Ezek mind-mind új utakat mutatnak a film számára, ahol társmédiumokból táplálkozhat és frissítheti fel önmagát (ez tanulságként szolgálhat azok számára is, akik a filmet és a mozit temetik). A Könyvbe bújt filmek szórakoztató böngészni való, kiváló ötlettár a filmművészetben és az irodalomban való barangolásra, de épp a korabeli filmes gondolkodásról, ízlésről és a művészetek közti mélyebb kapcsolódási pontokról keveset árul el.
Promenade Publishing House, 2020, 224 oldal, ármegjelölés nélkül
