Könyv

Lovik Károly a fin de siécle magyar irodalmának egyik legkarakteresebb figurája. A Hét és a Nyugat novellistája, akadémiai díjjal kitüntetett regényíró, emellett a lovassport angol szaklapokban publikáló, nemzetközi hírű tekintélye: három ízben nyeri el a Lady Londonderry tenyésztési díjat, a Tornyay-istálló vezetője, a Vadász- és Versenylap kiadója és szerkesztője. Anglomán világpolgár, a legjobb európai körökbe bejáratos literary gentleman. "Életemben semmi különös nem történt velem - írja önmagáról. - Az önéletrajzírásnál látja az ember, milyen üres és rövid az élete, milyen lényegtelenek azok az események, amelyeket egykor fontosnak tartott, milyen magától értetődő és sima a földi pályánk, ha visszafelé nézünk rá. Ha még egyszer elölről kellene kezdenem a földi küzdelmet, megint csak író lennék, és megint csak régi szerszámaimat keresném meg."

Ahatvanas évek elején dramaturggyakornok voltam a Madách Színházban. Ott találkoztam Müller Péterrel, akiben először fedeztem föl a létező világfik legjobbikát, a színházi embert. Ez utóbbi meghatározhatatlan figura, nem író, nem színész, nem rendező, nem dramaturg; egyik sem és mindegyik. Müller inkább mindegyik volt, kivéve színész. Úgy néztem rá, mint a (színházi) falanszter Ádámjára - Madáchéra, nem a Madách akkori főrendezőjére -, aki a tudvágyat tárgyhoz nem kötvén átlátni kívánta az egészet. Egy nap kiderült, hogy nem korlátlanok a lehetőségei. Új darabot írt, és fölolvasta a színház igazgatója, Both Béla előtt. Dramaturgslapajként jelen lehettem az exkluzív eseményen, melyre az úgynevezett protokollszobában került sor, disztingvált körülmények között. A darab címe Wild volt, és arról szólt, hogy valaki ellop egy atombombát, mert - azt hiszem - így akarja kizsarolni a világ megmentését. Nekem tetszett, a direktornak nem, amit stande pityere közölt a szerzővel. A részletekre nem emlékszem tűélesen, de arra igen, hogy földúltan távoztam, magamban háborogva a magyar drámaíró méltatlan sorsán.

Bart István fontos és pontos könyvet írt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájának 1957 és 199o közötti "félhomályos alagsoráról", vagyis arról, hogy mit és hogyan engedtek elibénk az elvtársak a világirodalomból. (Igen tanulságos az Európa Könyvkiadó 1957-ben és 199o-ben kiadott könyveinek függelékben közölt jegyzéke.)

Ha "egy terület és népe olyan országhoz kerül, mellyel nincs sem eleven történelmi, sem etnikai kapcsolata (...) - a néptől az új állammal szemben lojalitást elvárni, sem feltételezni nem lehet" - idézi a szerző Bibó Istvánt könyve bevezetőjében. Jugoszlávia és Csehszlovákia történelme során két alkalommal is szétesett, ami arra utal, hogy a Bibó által felvetett probléma mit sem vesztett aktualitásából. Sallai munkája e szétesés folyamatai közül dolgozott fel egyet, amelyet a közvélemény az "első bécsi döntésként" ismerhetett meg, mivel Anglia és Franciaország hallgatólagos beleegyezésével a német-olasz döntőbizottság Bécsben hozott határozata alapján csatolták vissza Magyarországhoz a Felvidék 90 százalékban magyarok lakta sávját.

Egyesek szerint Eco legjobb regénye, másoknak hatalmas csalódás. Embertelen erudícióval tökéletesre formált mesterremek vagy túlzásba vitt tudásfitogtatás és fantáziaszárnyalás. Nagyrészt e két véglet között oszlik meg az olasz olvasótábor, s mindkét oldalon találhatók (eddigi) lelkes Eco-rajongók és az írót csak e legújabb regényén keresztül felfedezők. Az elfogadás vagy elutasítás alighanem az egyes olvasók sztoriéhségétől és a narráció finomságaira való fogékonyságától függ. A Baudolino kétségtelenül borotvaélen táncol (a szerzőtől egyáltalán nem meglepő, de minden eddigit felülmúló) kacifántos cselekményszövésével: e bő félezer oldal az ínyenceknek különleges csemege, de ha csak a talány és megoldása vezérli az olvasást, könnyen csömörhöz is vezethet.

Annyira nem lehet hülye egy költő, hogy az öreg maffiózó emlékiratainak bérmunkában vállalt megírását komolyan vegye, megpróbálja a legfőbb illetékes ellenkezése dacára irodalmi szintre emelni, ráadásul még a nevét is szerepeltetné a könyvön. Márpedig az Esőregény főhősét pontosan ebbéli törekvései sodorják bajba, miután a számla nélkül felvett, jelentős összegű előlegből magányosan álló házat vesz a volt NDK északi részének egyik rendkívül mocsaras vidékén, ahol mindig esik az eső, és mellesleg titokzatos gyilkosságok is megesnek. A költő ifjú arájával beköltözik a házba, de a nyugodt és ihletett alkotómunka helyett az elemi csapások (talajvíz, tömegével támadó csigák, lumbágó) elhárítása köti le az energiáját, amit a maffiózó rossz néven vesz.

A gazdájukra támadó mikrosütők és az antropofág természetű vérmalacok után rögtön a szakkollégisták következnek az

Pedellus: Első nagyszabású munkája Kecskemét belvárosának rehabilitációja volt a hatvanas évek végén.

Némelyeknek derogál a bruttó 320 uszkve 600 forintos órabér. ´k az egyéni érvényesülés mellett döntenek. Nem árulják, inkább írják az újságot. Nem osztanak szórólapot, tervezik.

A Sapientia felújítása során lezárták a forgalom elől az épülettömb két szárnya között meghúzódó Piarista közt, ezért a Lánchíd felől most csak bonyolult kerülő utakon lehet felhajtani Buda felé az Erzsébet hídra. A főiskola vezetése többször jelezte, hogy elképzeléseik szerint az átalakítási munkálatok befejezése után sem nyitnák meg az átjárót a gépkocsiforgalom előtt, csak a gyalogos közlekedést engedélyeznék. Véleményük szerint ugyanis a rövid utcácska nem közterület, hanem a főiskola tulajdona.

nAkadozó lapok Több száz jelentkezési lapot nyilvánított érvénytelennek az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI); a 160 ezer felvételizőből minden ötödik hiányosan töltötte ki valamelyik lapját. Az OFI jelentése szerint fejlődés tapasztalható ugyan a tavalyi 30 százalékos hibaarányhoz képest, a rosszindulatú sajtó ellenben arról számolt be, hogy a jelöltek a március 31-ig tartó hiánypótlási időszakban nem kaptak tájékoztatást a mulasztásról, míg az intervallum végeztével a felvételi iroda azonnal értesítette a kárvallottakat. A szabályzat értelmében módosítani csak akkor állhatott jogukban a felvételizőknek, ha személyiadat-változást kell bejelenteniük, illetve ha olyan szakot vagy képzési formát írtak be, amelyeket a választott intézmény nem hirdetett meg. A jelentkezők a napokban kapnak értesítést arról, hogy sikeresen átmentek-e a bürokrácia emésztőcsatornáin. Probléma esetén még mindig érdemes az ofi.hu honlaphoz vagy az áhított egyetemhez, főiskolához fordulni.

Az európai országok között nálunk működik a kulturális örökség védelmének egyik legszigorúbb szabályrendszere, mely a közösség érdekére hivatkozva erősen korlátozza a magántulajdonnal való rendelkezés jogát.

Az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportja által 1994-ben végzett reprezentatív felmérés az idegen nyelvek ismeretét és használatát térképezte fel: kétezer 14 éven felüli magyar lakossal töltettek ki a nyelvtudásukra vonatkozó kérdőíveket. Az eredményekből kiderült: 32 százalék jártasnak tartja magát legalább egy idegen nyelvben, 11 százalék két idegen nyelv ismeretét állította magáról. A valamilyen szintű tudással rendelkezőket megkérték arra, hogy ötös skálán értékeljék nyelvtudásukat. Ez a kép cseppet sem biztató: csupán 11,8 százalék mondta, hogy szóban és írásban is elboldogul legalább egy nyelven, és csak 3,6 áll így két nyelvvel. A felmérés tanulságai szerint az iskolázottság a legmeghatározóbb a nyelvtudás szempontjából. Terestyéniék megállapították: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, minél fiatalabb korcsoporthoz tartozik, minél urbanizáltabb környezetben él, annál valószínűbb, hogy idegennyelv-tudással is rendelkezik. Nem sok jót árul el viszont az iskolai nyelvoktatásról az, hogy a középiskolát végzettek 90 százaléka saját mérlegelése szerint egy nyelven sem boldogul el.

A PISA-jelentés meghökkentő kitételei közt olvasható például, hogy a tizenöt éves diákok negyede képtelen egy egyszerű szöveg megértésére, vagyis gyakorlatilag nem tud olvasni. A magyar iskola súlyosan konzerválja a hozott szociokulturális előnyöket és hátrányokat, vagyis nem segíti, hanem gátolja a társadalmi mobilitást. A magyar gyerekeket túl sok házi feladat terheli (az előkelő 2. helyen állunk), mégis ők mondják leginkább, hogy a házi értelmetlen, és nem kapnak rá valódi visszajelzést.