Könyv: Egy úttörő munka (Sallai Gergely: Az első bécsi döntés)

Ha "egy terület és népe olyan országhoz kerül, mellyel nincs sem eleven történelmi, sem etnikai kapcsolata (...) - a néptől az új állammal szemben lojalitást elvárni, sem feltételezni nem lehet" - idézi a szerző Bibó Istvánt könyve bevezetőjében. Jugoszlávia és Csehszlovákia történelme során két alkalommal is szétesett, ami arra utal, hogy a Bibó által felvetett probléma mit sem vesztett aktualitásából. Sallai munkája e szétesés folyamatai közül dolgozott fel egyet, amelyet a közvélemény az "első bécsi döntésként" ismerhetett meg, mivel Anglia és Franciaország hallgatólagos beleegyezésével a német-olasz döntőbizottság Bécsben hozott határozata alapján csatolták vissza Magyarországhoz a Felvidék 90 százalékban magyarok lakta sávját.

A könyv egyik erénye, hogy e döntés politikailag problematikus genezisét különválasztja a döntés lényegi tartalmától. A cseh és a szlovák történetírás mind a mai napig egyértelműen igazságtalannak, méltánytalannak bélyegzi meg a Bécsben meghúzott határvonalat, sőt maga Václav Havel elnök is úgy véli, hogy a nemzetiségek elidegenedésének és az állam felrobbanásának nem bel-, hanem külpolitikai okai voltak, hiszen szerinte Benes az 1930-as években "Európa legnemesebb liberális és demokratikus hagyományait testesítette meg". Sajátos módon a magyar történetírás is adós maradt a bécsi döntés részletes elemzésével, és az ezzel kapcsolatos szakirodalomban a rendszerváltás óta is legfeljebb annyi szerepel, hogy a döntés etnikai szempontok figyelembevételével készült.

Sallai munkája már csak azért is úttörő, mert bebizonyítja, hogy a bécsi döntés nemcsak hogy figyelembe vette az etnikai elveket, hanem ezen túlmenően Európa XX. századi történetének egyik legalaposabb és az önrendelkezés szempontjából legigazságosabb (!) határvonalát hozta létre. A Magyarországhoz került rész a csehszlovák elnyomó politika miatt joggal élhette át "felszabadulásnak" az eseményeket. A sovén csehszlovák belpolitika etnicista-diszkriminatív módszereiről, a magyar, német és rutén állampolgárok másod-, sőt harmadrendű kezelésére Sallai meggyőző bizonyítékokat hoz fel. A Bécsben meghúzott határok igazságosságát az is alátámasztja, hogy a visszacsatolt területek 90 százalékát a legutolsó tárgyalási fordulóban maga a szlovák fél ajánlotta fel. Mindezt a függelékben néprajzi térképekkel is bizonyítja a szerző. Ennek az igazságnak a kimondása semmit sem változtat azon a tényen, hogy a döntés politikai előzményei szerencsétlenek voltak, vagy azon, hogy a megnagyobbodott "Csonka-Magyarország" társadalmi viszonyai és életszínvonala alulmúlta a csehszlovákiai állapotokat. Mint ahogy az a tény sem változtat ezen semmit, hogy Nagy-Britannia és Franciaország politikai opportunizmusból hagyta magára a térséget 1938-ban, majd hasonló opportunizmusból nem tett szinte semmit 1945 után annak érdekében, hogy ne ugyanaz az etnikai szempontból igazságtalan határvonal alakuljon ki. Hozzá kell tennünk, hogy ha ekkor nem is, de a Szovjetunió felbomlása után számított volna valamit, ha a nyugati szövetségesek belátták volna békeművük tarthatatlanságát. E belátásra minden jel szerint csak akkor került volna sor, ha a hátrányos helyzetbe szorult kisebbségek militarizálódnak, tömeggyilkosságok áldozatai lesznek, vagy ők követnek el tömeggyilkosságokat mások kárára. A szomszédos országok magyar népcsoportjai eddig még sohasem választották ezt az erőszakos utat, ellenkezőleg, az integrációt részesítették előnyben, felismerve azt a tényt, hogy a békés egymás mellett élésnek nincs alternatívája. Sallai precizitása és munkájának mérsékelt hangneme segíthet abban, hogy ezt a tényt a bécsi döntést el nem fogadó szlovák és az azt visszavágyó magyar olvasók is tudomásul vegyék.

Ungváry Krisztián

Osiris Kiadó, 2002, 296 oldal, 2280 Ft